19
19
Alvinczi mind nagyobb érdeklődéssel nézte a furcsa embert, aki minden felindulás nélkül beszélt az élet súlyos problémáiról, mintha egy akós hordó mondaná el, hogy bánatot, katzenjammert is hordott szerte az országban az örömek mellett.
A nagy arc ismét felemelkedett a csizma nézéséből, és Alvinczinak ismét alkalma nyílt megtudhatni, hogy Magyarországon a fokhagymás kolbász szagát vereshagyma szagával mérsékelik a hozzáértő emberek.
– Ugyanezért én nem is tartom célravezetőnek az egész kirándulást a középosztály megmentésére – mondá ki a határozatot a nagy arc. – A zsidókkal kell összeállani, ők tudják, hol vannak a hamis váltók. Vannak, uram, bőven vannak, egy kufferral vihet belőlük Pestre.
A züllött úriembernek sehogy sem tetszett a beszélgetés új fordulata, kijátszva érezte magát az esetleges üzletből. Ezért kemény hangon szólt rá Phtrügyi Pálra:
– Tehát azt akarod mondani, hogy te sohasem csináltál vekszlit?
Phtrügyi Pál tiltakozólag emelte fel az ép karját:
– Már csak bénaságom miatt is rá voltam kényszerítve. A mi vidékünkön ritkaság a bankó, az ember hetekig nem lát tisztességes úton egy zsidóasszony szemű tízforintosat sem. Kénytelenek vagyunk olyan papirosokat írni, amelyekért valahol, valamerre bankót látunk, így éppen Julianna, a feleségem névnapján jár le egy váltóm az öreg Dugátinál, amely váltóra senki másnak a neve, mint Kormos törvényszéki elnöknek a neve van szépen felrajzolva. Az öreg nagyon megörült a váltónak, mert a lánya a törvényszéki elnöknél van feleségül.
– Hát ez már valami – kacsintott nagy elismeréssel a züllött úriember. – Tudnál tán más ilyen váltókról is?
– Van – mondta, és ismét a csizmája felé fordította arcát, mintha83 attól kérne engedelmet, hogy elmondhassa azokat az utakat, amelyeket kettesben megtettek. – De előbb szeretném megtudni, hogy mire kellenek a méltóságos úrnak ezek a váltók? Azt csak nem vehetem készpénznek, hogy akad az országban olyan bolond ember, aki az amúgy is régen veszni indult középosztályt megmenteni akarná? Ki törődik itt a középosztállyal? Az apák már belenyugodtak a pusztulásba, szinte rosszul esne nekik, ha az előre látható végzeten valaki változtatni akarna. Megnyugszanak a bajban, mint a beteg ember a betegségben, mert még mindnyájan éreznek elég erőt magukban, hogy a dolgok komolyra fordulása esetén egy pisztolylövéssel megmenekülhetnek a végzet elől. Ha pisztoly nincs is minden háznál, ruhaszárító kötél mindenütt akad. Sok nevető, vidám, gondtalan arcon látni itt a halál sápadtságát – mondta a nagy arcú ember, és ismét felvetette a fejét.
– Ami pedig a fiúkat illeti: itt van Máriapócsi esete. Három fia volt az öregnek, és ő maga már régen elkészült a halálra, arra a napra, amely napon a vizsgálóbíró idézését kézbesíti neki a szolgabírósági pandúr. A legnagyobb fiú ugyanezért elcsente az öreg vadászfegyverét, és egy körvadászat alkalmával olyan ügyetlenül forgatta, hogy a rókára való töltés mind a szívébe hatolt. A második fiú életrevalóbb volt. Megszöktette a szeszgyáros boglyas leányát. A pálinkafőző eleinte hallani sem akart a házasságról, végre is cégtársnak vette maga mellé a fiút, és most az ifjabb Máriapócsi nagyobb zsidó az öregnél, kiadósabban nyúzza a parasztokat. A kérvény már benn van a főispánnál, hogy ősi magyar neve mellé felvehesse a Feldmann nevet is. Ettől ugyan hiába várjuk, hogy tesz valamit a magyar középosztályért. A legkisebb fiú csinálta aztán a legjobban. Az beállott betyárnak. Marhákat lopkod a vásárosoktól, amelyeket eladogat Jeremiásnak. A marhákat még azon az éjszakán levágják Nyíregyházán Sámuel és Tóbiás mészárosok, sohase kerül kézre az úrfi, ha ügyesen csinálja a dolgát. Talán tőle várjuk a magyar középosztály megmentését, aki az országúton leüti a marhahajcsárokat?
– Addig tehát, amíg nekem pontosan el nem mondják, hogy miért szükségesek a nemzet megmentéséhez az én váltóim, nincs vásár. Sőt még ma felkeresem az öreg Dugátit, hogy a váltómat semmi szín alatt ne adja ki a kezéből.
Alvinczi vállat vont. Mire Phtrügyi Pál felállott helyéről, mint akit valami méltánytalanság ért, és kétszeres erővel fújva maga körül,84 az ajtónak tartott. A züllött úriembert nem zavarta a baromfiudvar szaga sem, amelyet Phtrügyi Pál hirtelen terjeszteni kezdett ruhájából, utánanyomakodott, és fogcsikorgatva a fülébe dörmögte:
– A zsebemből lopod ki a pénzt!
A züllött úriember azután alaposabban vette szemügyre a külső szoba vendégeit, és rövid válogatás után onnan csakhamar betologatott valakit, akit bizalomgerjesztőnek gondolt.
Nagy szemhunyorgatással állította Alvinczi elé a bizalomgerjesztő úriembert, mint valami balekot, akivel minden bizonnyal jó üzletet lehet kötni.
A kérdéses úriemberen meglátszott, hogy valamikor fel volt véve a bálrendezők névsorába, de az sem lehetetlenség, hogy valamely kisebb járási székhelyen ő volt maga a bálelnök.
Pepita nyakkendője, bár az meglehetős foszlott állapotban volt, bizonyos gavalléros elhatározással volt megkötve, és mindazokat az illatokat magával hozta, amelyek borotválkozás fejében megszerezhetők a vidéki borbélyműhelyekben.
Igen magas inggallérja volt, amilyent a divatkirályok a nyak ráncosságának eltüntetése végett javasolnak. (Dalolva szokták vasalni ezeket a gallérokat a jó háziasszonyok, hogy a vasalónak eszébe ne jusson égetni.)
Ám legfeltűnőbb az úriemberen fordított barkói voltak…
Az ilyen oldalszakállakat, amelyek számos göndörödést mutatnak akkor is, ha egyébként sima szőrzettel jöttek a világra, gyakran látni a megyei hivatalokban, szolgabíróságoknál, dohánybeváltóknál. Pontosan mutatják azokat a mély gondolatokat, amelyeket tulajdonosuk pödörítés közben magában elraktároz. A bajusz pedig szőke és fodrozott volt, hogy az embernek okvetlenül a bécsi keringők melódiái jutottak eszébe, amely keringők akkoriban érkeztek el erre a vidékre, mint például a Gigerl-mars is.
Kék szemek nyíltak az arcból, amely kék szemek nem mutattak se álmatlanságot, se búskomor gondokat, inkább népkerti, tejhabos sétákra, fürdői, tóparti kirándulásokra, erdei majálisokon való fuvolázgatásokra emlékeztetnek. Az úriembert még nankingsárga lovaglónadrág, acélgombbal díszített csizma és zsakett egészítette ki. Negyvenöt éves volt, de sokkal fiatalabbnak látszott, mert bizonyára85 nem tartozott azok közé, akik felesleges fájdalmakkal pusztítják magukban az életerőt, a köznapi dolgok iránt való fogékonyságot. Mielőtt az úriember – a züllött férfiú meghívására – a Közbirtokossági Kaszinó belső szobájába lépett volna, éppen érdekes szórakozásba volt elmerülve. Arról volt szó, hogy megjelenhet-e valaki társadalmi összejövetelen sárga cipőben.
– Nem, nincs párja a fekete bergsteiger cipőnek, majd mindjárt megindokolom – mondá vitatkozó társának, és átlépte a küszöböt.
Virág Elemér volt, több predikátum tulajdonosa, szerencsétlen családi körülményei miatt – apja sikkasztott – nem vihette többre megyei útmesterségnél, ezt az állását is ott kellett hagynia, mikor a főispán kocsija felborult, és a főispán lábát törte.
– Á, milyen szerencse! – kiáltott fel, mintha véletlenül találkoznék Alvinczival egy vasúti állomáson. – Én már régi tisztelője vagyok méltóságos úrnak. Versenylovait többször táviratilag fogadtam a nagyobb díjakban, sajnos, a postamesterek nálunk nem megbízhatók. Mindig elkéstem, amikor nyertem volna.
Alvinczi szemügyre vette az úriembert. Egyelőre nem talált rajta kifogásolnivalót, amiért az új lovagrendbe beiktatható ne volna.
A bodros úriember oly gondtalanul csevegett tovább, mintha arról akart volna bizonyságot tenni, hogy ezen a vidéken is ismerik a jó társaság szabályait:
– Engedje meg reményleni méltóságod, hogy szerencsénk leend a Közbirtokossági Bálon. Igaz, hogy nem mindenki járja még kifogástalanul a valcert és a polkát, sokan ragaszkodnak a régi idők toborzós, kopogós, juhászos, huszáros táncaihoz, de a fiatalság már kivétel nélkül tudja a mazurkát, sőt néhányan a Nagy Mazurt is járjuk. Ami pedig a francia négyest illeti, azt én szoktam rendezni. Rendszerint egy esztendeig, a következő Közbirtokossági Bálig beszélnek erről a négyesről vidékünkön. És az emberek törik a fejüket, vajon micsoda új „figurát” találok ki a következő bálra. Nos, az idei Közbirtokossági Bálnak az lesz a slágere, hogy az egész kólónt kivezetem a bálteremből a kálvinista templomhoz.
A züllött úriember, aki Alvinczi háta mögött foglalt állást, türelmetlenül hunyorgatott Virág Elemér felé, mint vizsgán, az igazgató mögött, a tanár a rossz diák felé.
– A méltóságos úr maga is híres csárdástáncos…86
– Hja, ezt nem tudtam – felelt hirtelen lehangoltsággal az egykori útmester. – Egyetlen túrtáncot sem kedvel?
Alvinczi válaszadás helyett az ablakhoz állott, és onnan a megeredő hóesést nézegette.
Szép, nagy, nyírségi hóesés volt, amelynek láttára a fuvarosok az útszéli csárdákban hirtelen pokoli káromkodásba kezdenek; a fatolvajok az erdő felé sompolyognak; a régi lóbőrből való csizmák nyekeregni kezdenek a padlásokon; a köszörűkő forogni kezd; a tiszai bevágásoknál való állomásokon nagy üstökben főzik a gulyáshúst a kocsmárosok, mert napokra elakad a személyvonat.
A züllött úriember némi felindultsággal lépett most Virág Elemér közelébe, és fojtott, indulattól remegő hangon dörmögte:
– Te is a zsebemből akarod kilopni a pénzt? Ördög vigye a táncaidat, elő a hamis váltókkal!
