PETŐFI REGÉNYE

Teljes szövegű keresés

PETŐFI REGÉNYE
Petőfi Sándor nem írt különb prózát, mint ama korszaknak legjobb írói, a Nagy Ignácok, Kuthy Lajosok: – míg a költészet nyelve olyan, mint az örökös hó a Lomnici-csúcson, a prózaírás és stílusa változékony, mint valamely ledér nő szerelme. A Petőfi prózája éppen olyan régimódi krinolinban jár, mint a Magyar Titkok egykorú illusztrációin a dámák a pesti utcákon. A prózaíró Petőfi nem tudja elhagyogatni kortársait, bármennyire megveti e kávéforrásoknál lézengő szélhámosokat és fodrászokat; Eugene Sue és Xavier Montépin, valamint Ponson du Terrail, népszerű írók a messzi Franciaországban; a Rocambole című regényt nem tudja befejezni írója a közkedveltség miatt, halála után is feltámad a párizsi fortifikációk vakmerő csavargója (mint nemrégen napjainkban a Zigomárok és Nick Carterek), igen megérthető45 tehát, hogy az eredetiség felé nem nagyon szárnyaló író urak a régi kávéházakban kinyújtották kezüket a készen levő sablonok és patronok felé. Az a szakállas, kürtőkalapos, nankingnadrágos dalia, aki a Magyar Titkok elandalító illusztrációin, a legváltozatosabb hősi és szerelmi kalandok közepette a szerző: Nagy Ignác képmását vonja emlékezetünkbe (holott a regényíró maga tintaszagú, dohos kabátú, sánta emberke volt, aki tíz órát ült naponta íróasztalánál, és kalandja oly kevéssé volt, mint egy belvárosi kesztyűsnek), ez az önideál, ez a minden emberi külsőség alatt lappangó komédiás, a Sárkányölő vagy Casanova e korszak valamennyi regényének a hőse. Tehát a jó Petőfi Sándor, aki titokban éppen olyan rossz színész volt, mint sokan az elmerült Magyarországon, regénye hőséül szintén önmagát választotta. Ah, nem volt félisten, ember volt, képzelődő író, bár a legkülönb a régi Pest valamennyi gavallérja között. Hóbortjait, külső félszegségeit két generáció is majmolta, míg manapság már alig látni Petőfi maszkjában szaladgáló költőt vagy szobafestőt.
A regény címe: A hóhér kötele és Petőfi kevésbé ismert művei közé tartozik.
A regény hőse Andornaki Máté. A harmadik lapon már ráismerünk: ilyennek látta magát rejtektükörében Petőfi Sándor.
Régi igazság, hogy önmagát nem tudja megírni híven és igazságosan senki sem. Sokszor mondták, hogy az volna a legérdekfeszítőbb olvasmány, amelyben valaki hazugság nélkül elmondaná tetteit és gondolatait egy hosszú életen át. A naplók és emlékiratok többnyire kócból, festékből és csizmasarokból összeállított önarcképeket mutatnak. Még a Raszkolnyikov szerzője se írt meg mindent pontosan. Az Andornaki Máté-féle regényhősök pláne olyan színészfigurák, akiket tetszelegve néznek fényes köntöseikben sétálgatva az írók hónapos szobájuk ablakából, amíg maguk mezítláb töltik napjaikat, csizma hiányában. Ott járnak e ropogós elképzelések karcsú derékkal, gondtalan himbálózással, delfik módjára a régi Pesten, a hölgyvilág szívére szorítja a kezét, és a kis, állszalagos kalapka alól meglepett ah! repül, a kaland oly bőven terem, mint a subagallér, a fehér mellényzsebben csupa aranypénz rejtőzik, a szívben az oroszlán bátorsága, a karban Herkules ereje – míg a regényíró, aki önmagát emígy felöltöztetve, hódítani küldte az Aranykéz utcába, azért fekszik napszámban az ágyban, mert nincsen dolmánya, amelyet magára vehetne.
Andornaki Máté körülbelül olyan módon forgolódik a nők körül,46 mint Petőfi Sándorról regélték a pókhálós szemű kartársak a József utcai kuglizós kiskocsmában, ahol a város legöregebb írói spriccert ittak ez idő tájt, midőn én Pestre utaztam, és falusi gavallér módjára bemutatkoztam Szvoboda öreg hírlapírónak. A Józsefvárosban valamiképpen azok az emberek húzódtak meg, akik születésüknél és jellemüknél fogva tipikus belvárosi emberek lehetnének – de már nagyon modern lett nekik a város a Szarka utca és Buda városának címezett csárda vidékén, elvándoroltak, új hazát keresni. Ők tudtak mindenféle lehetetlenséget Petőfiről, úgy beszéltek róla a kerti asztalnál, mintha tegnap fitymálta volna tehetségüket a rossz modorú paraszt. Az emlékezések tanyáján (itt mindenki már csak a múltban élt, és Nagyot, a Vasárnapi Újság szerkesztőjét tartották a legtekintélyesebb embernek a városban), e sokáig itt felejtett várromban, amely Üchtritz báró tulajdona volt, megmutatták azt az udvari lakást, ahova Petőfi Sándor behatolt, és egy ismeretlen leány kezét térdeplő helyzetben megkérte. Ki tudná ellenőrizni a legendákat? Valószínű, hogy versei nemigen engedték józan lelkiállapotba kerülni a költőt, hisz még manapság is, kietlen jelenünkben kótyagosak a lírikusok, én mindig féltem őket, hogy elgázolja némelyiket a kocsi.
Mikor e regényét írta Petőfi: Júliának híre nem jutott hozzá Szatmár vármegyéből. De Móric barátja sem ismerheti még Rózáját, mert A hóhér kötele című regény hősnője bizonyára nem nyer vala Róza nevet a keresztségben. „Barnapiros, mint az esthajnal. Ragyogó, mint a téli csillag.” Ez ő, a Petőfi ideálja, a kisleány, aki után Andornaki nagy filkó módjára a csizmát koptatja, naponta többször is eljárt ablaka alá. Akit megkért bemutatkozás nélkül, aki az első látogatáskor sírva borul karjaiba. Ez a Petőfi típusa. (Mennyi bolondot csinálhattak a nők a szeles poétával.)
De hiszen A hóhér kötele című regénynek nem is fontos a meséje. Amint a negyvenes évekbeli pesti lírikus mécse mellett a regényt és a nőket elképzeli: kortörténelmi szempontból is oly becses emlék, mint akár Prielle Kornélia vallomása, akit Debrecenben attakírozott a poéta, ha ugyan igazat mondott a színészhölgy.
Elandalító ebben a regényben az a sok aláhúzott mondat, amelyeket később gyöngyök alakjában megtalálunk a költő lírai verseiben. Ha majd lesz egy jó Petőfi-lexikonunk: abban nagy bokrétát lehet elhelyezni A hóhér kötele című regény kiválasztott soraiból.
Itt húzódnak meg (még a próza szürke koldusköntösében) azok a47 szavak és mondatok, amelyek később a költő dalaivá váltak, hogy messzire elhangozzanak. Itt úszik a haldokló hattyú már, amelyből évek múlva a világirodalom legszebb verse lett. Ez a haldokló hattyú talán egy valóságos álma lehetett a költőnek, annyiszor visszatér hozzá a regényben is. Egy fantasztikus és csodákban hívő vátesz álma az éneklő hattyú, amelyet végig az életen át nem tud s nem akar elfelejteni. A szürke sorok nem tudják elfelejtetni a szavak aranyait és ékköveit. Ha Petőfi később meg nem írja vala költeményeknek e regényben eldobált drágaköveit, tíz költő is megélhetett volna a versek írásából, amelyek A hóhér kötele című regény lapozgatásával születnek. Így ír regényt a lírikus. Kifosztani látszik magát kincseiből, mert nem tud másképpen, csak arannyal fizetni az olvasónak. A hóhér kötele című regényben úgy fel-felrepül az égbe a prózai szürkeségbe kényszerített gondolat, mint a nyílvessző, szinte követni is alig tudjuk szállását. Tündérek táncolnak később egy odavetett mondatban, mint a balettben a királynő úszik elő, máshol a holdvilág, a költő barátja. (Vajon miért nem írják át táncra Petőfi némely költeményét? Mohácsi Jenő, a nagymestere a modern balett-költeményeknek, egyszer megpróbálkozhatna Petőfi verseit is eltáncoltatni.) És mily meghatóan tologatja előtérbe az öreg Gvadányit, akit szinte ő hozott megint divatba, miután elfelejtették már a költőt.
Ez a makrancos fiú, akinek regényírói szándékát íme elbeszéltük, a legnemesebb és legjobb emberek közül való volt.
(1917)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem