MÁSODIK FEJEZET • Gyöngyvirág szerelme
MÁSODIK FEJEZET • Gyöngyvirág szerelme
Tizenhárom esztendős volt Gyöngyvirág, midőn megismerkedett azzal a különös érzéssel, amit az életben hol kínnak, hol boldogságnak neveznek. Néha csak annyi, mint egy átutazó felhő emléke a háztetőn, máskor pók, amely a ház sarkában tanyáz, és halálos hurkot fon. Nem mindennapi jövevény, az életben csupán néhányszor látni őt átkocsizni a tájon. Napfogyatkozás, amelyre megrendülünk. A költők többet daloltak róla, mint az Istenről. Szerelemnek hívják.
A Fipsz-féle iskolába járt nyári hónapban, midőn a nagymama a Svábhegy eldugott villájában nyaralt, és a gazdasszony Max társaságában fogadta a zöld ház látogatóit. A nagymama sohasem tudott aludni éjszaka, kezeit tördelve járt-kelt a villa bozontos kertjében.
– Kilopják a szemem – mondogatta.305
De reggelre eszébe jutott előrehaladott kora, megrongált egészsége.
– Legfeljebb te örökölsz majd kevesebbet – mondogatta szemrehányólag, és vadul belekapott a bontófésűvel Gyöngyvirág hajába, amely oly színű volt, mint a vörösréz, és sűrű, mint a liszt. A „grófné” gyermekkora óta mindennap megfésülte, mintha a másvilágon ezért külön jutalom járna, aztán nem törődött tovább a gyermekkel.
Ugyancsak reggelenkint, midőn a madarak égbeszállóan énekeltek Isten bokrain, a bárányfelhők megcsókolták a hegyhátak mezőit, mint az ébredő gyermekeket, a nagy fák kinyújtózkodtak, mint a teremtő óriási szolgalegényei felkelés után, Gyöngyvirág a nagymama társaságában szorgalmas vizsgálat alá vette a zöld ház gazdasszonyának számláit. Flikkné cselédírását, amelyet mindenféle elhullajtott papírdarabokra, látogatást bejelentő sürgönyblankettákra, elhasznált levelezőlapokra jegyzett, a nagymama üveg nélkül nem tudta volna elolvasni. A pápaszemet pedig odahaza hagyta, miután nyaralni ment. A vetőkártyákat tapintással is felismerte.
A gazdasszony számlái körülbelül elmondták az előző nap történetét a zöld házban:
BEVETTEM:
Szobáért
|
52,— frtot
|
Egy régi adós, a zöldesernyős úr, akit egyszer leöntöttünk az emeletről
|
5,– „
|
A veres asszony adósságra
|
8, — „
|
Behajtottam a pulykatojás arcú leányon, mert jótálltunk érte a Mandlnál
|
7, — „
|
Házmesterpénz
|
10,— „
|
Ajándék szobalánynak
|
3,— „
|
KIADTAM:
Szappanért
|
7, —frtot
|
Mosónénak pálinka
|
— ,80 „
|
Házmesternek fütyülő, amellyel kocsit hív
|
—,30 „
|
Blúzra a veres asszonynak
|
8, — „
|
Piac
|
9,— „
|
Házmesternének meghalt a rokona
|
2, — „306
|
Nagyságos úrnak
|
10, — „
|
Nagyságos úrnak éjjel
|
12, — „
|
Nagyságos úrnak kocsira
|
1, — „
|
Nagyságos úrnak szivar és bor
|
—,80 „
|
Nagyságos úrnak hordár
|
—,30 „
|
Nagyságos úrnak zálogházi kamat
|
8, — „
|
Egy légycsapó
|
1,— „
|
Midőn a számla végére értek, a nagymama ingerülten kiáltott fel:
– Nem tudom, mire való a házmesternek a fütyülő? De csak kerüljek haza!
A titokzatos nagyságos úrról sohasem tett említést a nagymama. Ez a nagyságos úr reggel jött, és este távozott a házból, ahol egy félreeső szobában aludt. Délben nagy velős csontokat, párolgó marhahúsokat, frissen csapolt sört és Hölgy cigarettát, valamint a bécsi Sport című lapot vitte a szobájába a gazdasszony. Gyöngyvirág egyszer látta a cipőjét, midőn a szobalány tisztította. Nagy amerikai cipők voltak, egy óriás viselhette volna. Gyöngyvirág máskor álmodott a cipőkkel. A cipők harmonikáztak. Majd egy bőrből való óraláncot talált a folyosón Gyöngyvirág. A nagymama gyorsan elkapta a kezéből.
– Ami nem a tied, ahhoz ne nyúlj – szólt szigorúan.
Egyszer hallotta fütyörészni a nagyságos urat. Azt képzelte, hogy szőke, felkunkorodó bajusza van. Teli piros ajka. Buta kék szeme. Lapos nagy körme. Maga borotválkozik a tükör előtt. A tükörbe bámul, és hetykén fütyül.
A gazdasszony számlája után, egy majoros szekéren utazott a városba, amiért a nagymama mindig átkozódva fizette meg a tízkrajcárnyi fuvarpénzt.
– Gazemberek ezek a svábok – dühöngött. – De úgyis ősz lesz nemsokára.
A Fipsz-féle leányiskola egy szobából állott.
Az asztal fél lábon élt, a dívány újságpapirossal volt kitömve, ételmaradékok hevertek minden sarokban, édes pálinkával telt piszkos üveg őrködött a kandallón, reménytelen szegénység és elhagyatottság közepette egy töpörödött öreg zsidó emberke egyházi dalokat énekelt. Ő volt a tanári kar és igazgató egy személyben. Az újságban hangzatos hirdetések jelentek meg a kitűnő kereskedelmi szaktanfolyamról, ahol két hónap alatt könyvvitelt, gyorsírást, kereskedelmi számtant, angol nyelvet307 meg lehet tanulni. Boldogtalan, elvált vagy özveggyé vált asszonyok ragadták meg a megélhetésnek ezt a módját; elzüllött fiúk, akiket minden iskolából kicsaptak; reménytelen vidéki vénkisasszonyok; kvietált katonatisztek és a dúsgazdag Kecskeméti utcai grófné vörös hajú, porcelán arcú unokája.
Az öreg zsidócska két forintot számított egy különóráért. A pénzt a nagymama papirosba csomagolta, és óva figyelmeztette Gyöngyvirágot, hogy a Kecskeméti utcai házról említést tegyen.
– Egy sváb-hegyi majorosnak vagy a lánya. Szegények vagytok, állás kell, amelyből megélhetsz, mert én nem élek örökké.
Az öreg zsidócska már a lábát sem látta, a felesége ajtódörömbözésén kívül egyebet meg nem hallott (midőn is az ajtó alatti hasadékon át kicsúsztatott rejtett helyekről való hatosokat), az akadémiával levelezett, és a héberek történetét írta már harminc esztendeje olyan betűkkel, amelyeket rajta kívül senki sem tudott elolvasni.
A falon Rezső trónörökös olajnyomatú arcképe függött, s a doktor a királyfi halálával hozta kapcsolatba szomorú sorsát.
Ebben a szegény szobában úgy világított a háromlábas asztal felett Gyöngyvirág haja, mint a lopott kincs. Doktor Fipsz, bár közeledett a nyolcvanadik évéhez, minden vagyonát, a két ócska szekrényt is beleértve, odaadta volna, ha megérintheti a tüneményes leány kezét.
Itt ismerkedett meg első szerelmével, akinek egypár esztendeig csak a keresztnevét tudta. Imrének hívták a szerencsés fickót. Csöndes, elgondolkozó arckifejezésű, tétova fiatalember volt. Atyja gazdag nagykereskedő, pesti patrícius. Imre mindenféle szerkezeteken törte a fejét, elfelejtett iskolába járni.
Most az öreg zsidócskától akarta megtanulni előre kialkudott ötven forintért a kereskedelem tanulmányát, hogy majdan atyja üzletét átvehesse.
Imrének a haja a homlokába lógott, és oly tiszta volt az arca, mint egy szenté. Cúgos cipőben járt, sok különböző kihegyezett ceruza volt az oldalzsebében, töltőtoll és notesz. Egy potrohos, aranyfogú, beretvált arcú szélhámos volt a barátja, aki mindenféle vállalatot akart alapítani. Gyanús, mosolygó, ravaszdi szemű férfiú volt, s olyan fáradhatatlan sárga cipői voltak, hogy Bécsig elmehetett volna gyalog. Halálfejes ezüstgyűrű volt a kisujján, és a kapu előtt zsebre dugott bottal sétálgatott, amíg a tanórának vége lett. Körülbelül ötvenesztendős férfi volt, de egyetlen fehér szál sem volt hajában, bajuszában.308
Olykor ketten is elkísérték Gyöngyvirágot a Dunáig. Mélyacsai úr, a vállalkozó szerette a tekervényes utcákat; azt mondta, hogy ezt pesti konfortáblisoktól tanulta. Útközben mindig üzletekről beszélt. Talán tízféle terve volt. Utazási irodát, kávéügynökséget, detektívirodát és kis színházat akart nyitni. De célba volt véve egy ügynökség felállítása, amely a kliensek boldogságáról gondoskodik, nőket és férfiakat összehoz. Ezenkívül a furcsaságok boltját is meg akarta nyitni az Andrássy úton.
– A kisasszony ülne a kasszában – mondotta hízelkedve.
Más napokon új tervei voltak. Kiszámította, hogy Pesten mennyi borravalót kapnak a pincérek. Egy borravaló-intézetet akart nyitni, ahol mindenki biztosíthatná magát a borravaló ellen.
– A kisasszony állást kapna az irodánkban – fejezte be a mondanivalóit.
Gyöngyvirág nem szerette az aranyfogú embert. Mindig oly közel
hajolt a leeresztett hajához, mintha le akarná ollóval metszeni. Bizonyosan van is a zsebében egy nagy kés, amellyel meggyilkolja éjjel a Dunaparton a nőket.
Egy napon hiába várták a kapunál Mélyacsai urat a gyermekek, a potrohos férfiú kockás nadrágja és sárga keménykalapja nem tűnt fel a láthatáron. Egyedül indultak útnak, és szótlanok voltak, mintha valóban pótolhatatlan lett volna Mélyacsai úr.
Imre a Lánchídon és alagúton át kísérte Gyöngyvirágot.
A Dunán úgy fénylettek a hajók az őszi napsütésben, mint a boldogság szigetei. Nem is lehet baja annak, aki arányló szeptemberi délelőttön a Fecske fedélzetén a Margitsziget felé utazik.
Az alagútban volt egy fülke, ahol egyszer csókolózni láttak egy piros kalapú asszonyságot egy deres oldalszakállas, cilinderes úrral.
Imre belépett a fülkébe, és keresgélni kezdett a falon. Mintha valamely jelt, felírást, titkot kutatna. Hátranézett, és Gyöngyvirág utána lépett.
Itt történt meg az első csók, amely Gyöngyvirág arcát érte. Odáig sohasem csókolta meg senki. Talán csecsemő korában utoljára haldokló anyja, akiről csak annyit tudott, hogy féleszű vándormuzsikusnak volt a felesége. Vidéken céltalanul kóboroltak, és Gyöngyvirág egy istállóban született, mint a kis Jézus.
Nem is értette mindjárt, hogy mit tett vele a szentkép arcú Imre. Megijedt, aztán hirtelen nevetni kezdett, mint aki valami nagy veszedelemtől menekült meg. A füle alatt, a nyakán érte a fiú szája, és hasonló volt az érzése, amikor egy lepke a Sváb-hegyen a hajára szállott. Érezte, hogy kis égő színes folt maradt nagyon fehér bőrén, amely talán sohasem múlik el.309 Vajon mit fog hazudni a nagyanyjának, ha észreveszi? De még messzi van az Élesztő-villa.
A csók után megnyílt a gyermekek szája, és végig a Krisztinán ezerféle dologról beszélgettek. Imre mindig Mélyacsai úrra terelte a szót. Bámulta ezt az embert, mint egy istent. Ha egyszer megkapja anyai örökségét, Mélyacsait társául fogadja. A minap is lelökött a járdáról egy katonatisztet, aki a tyúkszemére hágott.
Gyöngyvirág elfelejtette a parancsot, és a nagyanyjáról és annak Kecskeméti utcai házáról minden szégyenérzés nélkül beszélt. És kifejezte ama forró óhajtását, hogy szeretne elszökni a háztól.
– De hová mehetnénk? – kérdezte.
Imre összeráncolta a homlokát:
– Majd tanácsot kérek a barátomtól.
Gyöngyvirág nem mert ellentmondani, pedig irtózott Mélyacsai arany fogsorától. Egyszer megharapja az az ember.
A sváb-hegyi útnál váltak el. Imre sokáig állott helyén, és Gyöngyvirág vissza-visszanézett. A szeptember csodálatos pirosságokkal és sárgaságokkal festette be a hegyoldalt. Az erdőkön olyan veres foltok voltak, mint Gyöngyvirág nyakán. Vajon ki csókolta meg az erdőt, hogy elpirult?
– Szerelmes vagyok – ezt írta fel egy pad hátára Gyöngyvirág az Imrétől kapott ceruzával.
Mikor elolvasta a betűket, hamar összefirkálta a szavakat.
Óvakodva ment felfelé a hegyen, mintha egy gyémántgyűrűt talált volna az imént a városban.
