Az Egyszemű
Az Egyszemű
Ismerik az egyszemű embert, aki a hirdetőoszlopokon éjjel-nappal Az Est-et olvassa? Az Egyszemű darab idő óta megmozdult odaragasztott állomásán, mikor hátat fordított a sarki rendőr: észrevétlenül leugrott helyéről, és elvegyült az utcai járókelők tömegébe. Szökése óta lépten-nyomon találkozunk vele. Ő áll meg újságjával a kezében a robogó villamos előtt, ő megy orrával a Bazilika falának, ő akar mindenáron belépni a javítás alatt levő dunai hidakon a nyitott padlóajtókba, ő botlik eléd délben és estve az utcai zűrzavarban, szünet nélkül jár-kel már hetek óta Budapest körútjain, mellékutcáin, és szakadatlanul olvassa újságját. Dúlt arccal, kerekre nyitott szemmel, riadtan falja e szép kövér ember az újsághasábokat a kertekben, ahol már hulldogálnak közelgő őszünk halk levelei, a korzón, ahol a nők nem vénültek május óta, a budai színkör falának támaszkodva, amíg odabentről a tetőablakon át csengve jön az Orfeusz zenéje, elfelejti meginni frissen csapolt sörét a „Piszkos”-ban, nem veszi észre, hogy ismét telve vannak a kórházak beteg gyermekekkel, nem gondol a múltra és jövőre, csak pihenés nélkül olvassa újságját. E napokban, a bűnperek és politikai borúlátók idején az Egyszeműnek családja óránkint szaporodott, mint a bacillus. Már menekülnél félrevert harangéhoz hasonlatos hangja elől azokba a belvárosi, régi pesti kiskorcsmákba, ahol hajdanában megelégedetten szürcsölgette borát esténkint a pesti polgár, de utánad döcög a Galamb utcán; meghúzódnál gömbölyűre nyitott szeme elől a „Buda városánál”, hol egykoron csak a borok és sörök minőségéről váltottak szót a belvárosiak, ámde megszólal a szomszéd asztalnál; végigrándulnál a Viola utca violái között, ahol a földszintes házak ablakai alatt órák hosszáig beszélgetnek a gavallérok, mint a mezővárosokban, ámde a kisasszonyok itt is abbahagyják a diskurálást, midőn estefelé a szomszéd bérkocsis hazatér fáradt lovaival és friss híreket, esti lapokat hoz a városból;38 barangolhatnál a Józsefváros muskátlis utcáin, hol a hentesboltokban azoknak a szép hentesnéknek unokái gömbölyödnek, akik egykor az itt lakó rongyos költőknek hozzájuk intézett verseit olvasták el kivételesen, az Egyszemű már ott áll a sarkon a gyümölcskofánál, és újságját olvassa nagy megdöbbenéssel; a körutak alkonyatában felvillanó fehér leánylábak nem térítik meg e konok olvasót, nem indul meg a kabátjába kapaszkodó koldusokon, nem veszi le szemét a nyomtatott betűkről, midőn veszett kutyát hajszol a rendőr a Liliom utcában, nem látja meg a Sziget ritkuló bokrai között még nyári hévvel ölelkező párokat; a könyvesboltok kirakata előtt (hol egykor a vásárlás legkisebb szándéka nélkül is hosszadalmasan álldogált) most elhalad újságjával, és szórakozottságában bizonyosan nem találja meg a kilincset, amikor végre otthonába tér, több esti lapot nem kínálnak az utcán. Az Egyszemű az, aki éjszaka nyugtalanul forog párnáin, ő álmodik vörös kozákgenerálisokkal, akik a Gólya utcában nyargalásznak, ő rántja fel éjfélkor a Pintér utcában az ablakot, mert ágyúzást hallott, ő kel fel reggelenkint gyanakodva, hogy miféle új sürgönyöket akasztottak ki az újságok kirakatában, ő hajtogatja naphosszat a hivatalában, hogy bűnös-e, ártatlan-e F. I.?, ő csillapítja otthon nyomorgó családját a háború fenyegetésével, ő az, aki nem mer új üzleti vállalkozásba fogni e „zavaros időkben”, ő beszéli meg asztaltársaságával, hogy másnap tanúnak jelentkezik a hadosztály-bíróságon, mert az újságból egykor olvasta Tisza meggyilkoltatását, ő riad rád hangos szóval az utca túlsó soráról, hogy „hallottad?”, ő szidja az újságokat, hogy már megint hazudnak, de leszalad a negyedik emeletről, ha a rikkancs a délutáni lapot kiáltja, ő udvarol jegyesének a legfrissebb háborús hírekkel, amelyeket a Régi arabs szürkénél hallott, ő mered maga elé lehorgasztottan, midőn egyedül van, és kérdi magában, szegény feje, mi lesz? Ő kopog ajtódon, amidőn szerelmes levelet írsz, ő kiált fel ablakodba, amikor a cipődet foltozod, ő állít meg a Jezsuita-lépcsőn, amikor egy hölgyre várakozol, ő ül melletted a színházban, midőn a primadonna énekel, ő hozza a borod a söntésből, ő hozza számlád a szabótól, ő ül a bakon, midőn sürgős ügyben hajtasz, ő lépked be az orvos alakjában, midőn beteg gyermeked mellett virrasztói, ő nyitja ki a kaput éjszaka, ő a főnököd és szolgád, barátod és ellenséged, elválhatatlan árnyékod és lábujjhegyen járó álmod… Ő, az Egyszemű mindenki, aki ez időben újságot olvas.
(1920)39
