Bravúr
Bravúr
Csonka-Magyarország csonka hírlapjaiból reggelenkint alig tanulhatunk új neveket, az ország vezérei, a politika bajnokai, a korszellem irányítói lefoglalnak maguknak minden helyet; az egykori szürke ember, ki valamely napihír révén huszonnégy órára országos hírességűvé emelkedett, ritkaság; legalábbis Mortonnak kell lennie, hogy nevét Magyarország határain túl is emlegessék.
A pénteki újságokban végre megtaláltam a fiatalember nevét, akit a polgári dicsőség övez huszonnégy órára, aki a régi boldog békebeli bravúr révén emlegettetik egy napig Pesten és a vidéki olvasókörben. Zeisinn-nek hívják őt, foglalkozására nézve raktáros, és a hírességhez a Csáky utcában jutott, midőn egy izgatott szobalányt a második emeletről való leereszkedése közben elkapott karjaival, mielőtt a szobalány teste szétroncsolódott volna az aszfalton, míg szegény Zeisinn bordáját törte a reá zuhanó leány terhe alatt.
A háború előtti Magyarországban Zeisinn bravúrjával bizonyosan bőven foglalkoztak volna a lapok, ismerősei büszkék lettek volna rá, főnöke megdicséri, ismeretlen emberbarátok megjutalmazzák az életmentőt. Most azonban más világ járja. A világháború oly emberi hőstettekkel, csodálatosságokkal, hőskölteménybe való bravúrokkal gazdagította az emberi önfeláldozás és bátorság lexikonát, hogy Zeisinn reptében elkapott szobaleányával alig részesül elismerésben.
Pedig mégis ő volt a bátor ember, aki a Csáky utca szájtátói közül a lezuhanófélben lévő szobaleány alá mert állani, mégis eltörte a bordáját, és a polgári szelídség idején majd megemlegetik, mint azokat a férfiakat, akik égő házakba rohantak be gyermekek és aggok után, akik ledobták a kabátjukat, ha a Lánchídról valaki a vízbe vetette magát, akik a megvadult lovak elé ugrottak, akik ott voltak minden vízáradásnál, házbeomlásnál, tűznél, őrjöngők megfékezésénél, bika elszabadulásánál, csónakszerencsétlenségnél, háztetőkön menekülő30 tolvajok üldözésénél, veszett kutya kergetésénél, bányavésznél, Blondin talicskájában a drótkötelén, az első repülőgép utasai között, Csipcsalával a Ferenc József-híd ormán, a zászlót kitűzték (utoljára Ferenc József temetésén) a villámhárítón elérhető Szent István toronycsúcsra… mindenütt, ahol a régi polgári világban a szívnek helyénvalóságát, az izmoknak erejét be lehetett mutatni. A langyos polgári csendességben nagy híre volt a legénynek, aki birkózóbajnok elé kiállott a vándorcirkuszban, a verekedőnek, aki igazságos ügy védelmében síkraszállott, a tüntetőnek, a lánctörőnek, aszfaltbetyár-ütőnek s általában minden életmentőnek. Ha jól emlékszem, Ferenc József uralkodása alatt legalább három öngyilkosjelöltet kellett kifogni a vízből a Duna-parti rendőrnek, a tűzoltónak sokszor kellett az életét kockáztatni, vasutasnak sok katasztrófát elhárítani, amíg ezüst érdemkereszthez juthatott. Sőt voltak szélhámosai is az életmentésnek, akik előre megbeszélt terv szerint jártak el, hogy némi hírességre tegyenek szert a szélcsendes, limonádéját halkan szürcsölgető világunkban, amelyre ma is úgy nézünk vissza, mint akár nagyapáink korára. Hírneves volt az az ember, aki a rendőrség tilalma ellenére gyalogszerrel ment át Pestről Budára a Duna jégtorlaszain, aki ládában utazott egyik vasúti állomásról a másikra, mint Zeitung, a snájder, aki belépődíj mellett koplalt, mint Succi, aki eltépte a kártyapaklit… Csak most látjuk, mily könnyű volt hírnévre szert tenni a letűnt világban, mikor hatóság elleni kihágás volt, ha valaki hangosat kurjantott, és nem vigyázott a testi épségére.
Zeisinn eltévesztette az időt, tíz év előtt kellett volna csontjai épségét megreszkírozni a szobaleány terhe alatt, míg napjainkban, mikor a férfiak nagy része háborút viselt, és olyan bravúrokat látott és cselekedett, amelyeket az unokák már alig tudnak elhinni, a raktáros utcai hőstette alig jut néhány sorhoz a forrongó eseményektől fülledt újságban. Legfeljebb a messzi jövendő anekdotáskönyvei részére törte el bordáját, amikor a mai kor furcsaságairól elmélázva olvasgat egy messzi magyar. A raktáros bravúrja napjainkban legfeljebb azokat érdekli, akik még mindig csodálkozva, hitetlenkedve nézegetnek vissza az alig átlépett küszöbre, amely mögött elmaradtak a polgári kicsiny virtusok, amely mögött örökre elhallgattak a primitív dallamú, muzsikáló órák, ma már alig megérthető hiúságok, hőstettek, hírességek.31
A régi pesti fametszeteken a sarkig érő szoknyában, kis virágos kalapban sétálgató nők és gérokkos polgárok közé való Zeisinn alakja is, aki felcsapott életmentőnek, bordáját eltörte, és egy napig se volt híres ember.
(1920)32
