2
2
Mondom, hogy visszaemlékezem bánatos Andrásra; mindig leffentyűs sapkában látom őt, amint a rettenetesen ingadozó batárból aggodalmasan tekingetett ki. Most, hogy jobban gondolkozom, látom bánatos Andrást a leffentyűs sapka nélkül. Rendes, mondhatni, úrias tartással feszengve egy négylovas hintóban. És egy szép asszonnyal oldalán, a Túrinéval.
Ez a Túriné világszép asszony volt a maga idejében. Nyilván sok-sok szép krónika maradhatott volna föl utána, ha kobzos lantosok járják vala be a mi vidékünket. Csak a híre nem volt a legjobb. Tulajdonképpen ott kezdődött a dolga, amikor özvegy lett. Szép szál kürasszírok feküdtek akkor nálunk. Ezekkel kötözködött Túriné. A kürasszírok aztán másfelé mentek, de Túriné itten maradt, virágkehely finomságú termetével, hervatag-kánkálin színű hajával. És miután gazdag sem volt, egyik rokonától a másikhoz vándorolgatva, itt-ott meghúzódván néhány évekig, amíg kiűzték a házból. Mert hát, édes Istenem, ő nem kereste ugyan a kalandocskákat, de azok jöttek útjába. Már kissé meglátszottak rajta az esztendők, amikor régi óhajtása valóra vált. Egy jó, gazdag öregurat keresett ő mindig, aki nem sajnálná tőle sem a nevét, sem az erszényét. Bánatos Andrásban megtalálta-e? Nemigen tudom, csak sejtem, hogy57 az öreg végre valahára megnyerte azt a pörét, ami miatt Vince bácsit, a jó, pipázó árkiváriust annyit zaklatta.
A pört az állam ellen nyerte meg, és mondják, hogy a kis öregúr egyszerre annyi nagy hasú bankót számolt meg a királyi adóhivatalban, hogy hamarosan nem is lehet annyi pénzt együtt látni. Akkor került elő a Túriné.
És a babszem János sem igen jelentkezett ebben az időben. Nem sokáig tartott ugyan a dolog, legföljebb egy hónapig. Az öregúr abból a múlt századból, ahová az öreg batárral visszajárkált aludni, egyszerre négy gyönyörű sárkánnyal vágtatott elő. A bakon parádés kocsis feszült, és angolbőr ülésen a kivasalt és megberetválkozott bánatos András mellett Túriné forgatta vállán a fehér selyem napernyőjét. És messze elkerülték a „Hét víg csízek”-et, ahol az álmos szolgáló varrogatta a grádicson rongyos szoknyáját. A nagyfogadóban szálltak meg, és délelőtt az öregúr karonfogva sétált Túrinéval a cukrász előtt. Az emberek csóválgatták a fejüket. Hanem Túriné erősen fogta az öreg András úr karját, és mosolyogva nézett a világba.
Este pedig az arénába mentek. Az öregúr páholyt váltott, és tubusát hóna alá szorítva, közönyösen mélázott maga elé a páholy sarkában. Hanem a szép Túriné egészen kihajolt, és ragyogtatta gyémántdiadémját, amitől az egész aréna csillogott. Közben a nagydob pufogott, és a színészek jól-rosszul énekeltek. Túriné mosolyogva kacsingatott a világra.
