Lujza utazásai
Lujza utazásai
Lujza fiatal éveiben szentkép volt a fővárosban, akit imádni természetes és szükségszerű volt. A vidéki úri fiatalemberek, mielőtt bejutottak volna a kaszinóba és az előkelő társaságba, Lujza asszony egyemeletes háza előtt álldogáltak, vagy hosszú léptekkel fel és alá sétálgattak, mialatt a havannaszínű függönyök mögül halk zene hangzott a házból, mint a nagyon öreg urak vagy az első szerelembe esett fiatal hölgyek muzsikája. Egy hangszert pengetnek nagyon csendesen, vagy a klavíron ábrándozik valaki, a hold az erkély felett állott, és Lujza nevét halkan mondták a kőfalon kihajló vadgesztenyefák alatt a silbakoló ifjak. Később azután megismerkedtek Lujzával, akadt egy öreg barát, aki jó szóért, barátságért vagy kisebb kölcsönért felnyitotta a már elzárt kapuját a jó családból való ifjak előtt. Olykor az apák és a nagybácsik ajánlósorai segítették át a fiakat a küszöbön. Magyarországon csaknem két évtizedig a nemzeti hagyományok közé tartozott (mint Mátyás király csalafintasága, Mária Terézia megvesztegető nőiessége), hogy Lujza a legfinomabb, legkedvesebb és legderekabb nő a fővárosban. Mindig tiszta szívből szeretett, mint a madarak tavasszal, és a férfiak, akik végképpen elhagyták a házat, áldást mondtak, és áldást küldött utánuk Lujza is. Mintha a szerelemnek csak a finom és kellemes részeit ismerte volna Lujza – ha sírdogált, bezárta az ajtót, és féltékenységét naplóírással mérsékelte. Egy ezüstkapcsos könyvnek mondogatta el mindazt a fájdalmat, keserűséget, haragot, amelyet a nők többnyire magukon kívül kedvesük fejéhez szoktak hajigálni. „Te bitang!” „Te gazember!” – és hasonló kitételek, amelyek oly könnyen hagyják el a szenvedélyes nők száját, mint a szerelmi sóhajtás. Lujza ajkáról sohasem röppent el feledékenyen. Ő mindig finom, előkelő és odaadó volt, mint a legjobb nők, a férfiakat becéző névvel látta el, s rabszolganő óhajtott lenni, nem pedig úrnő. Estére azután a naplójában alaposan kikáromkodta magát, ízekké tépte szerelmeit, és a legderekabb férfiakat is hitvány szoknyavadászoknak341 bélyegezte. A napló azonban mindig zárva volt, és a nagybácsik és apák, akik a fővárosi életet Lujza szalonjában pillantották meg, és ugyancsak itt tanultak meg finoman meghajolni, bókokat mondani, és francia szavakat keverni a társalgás nyelvébe, itt tanultak nemesen és jóságosan gondolkozni, lovagias ügyeket korrektül elintézni, esetleg egy új szalontáncot és a legújabb londoni divatot, társaságbeli pletykát és finom konyhát, fiaikat a falusi udvarházakból és kastélyokból a fővárosba küldvén, Lujza pártfogásába ajánlották. Amint a kosztos diákok Debrecenben mind Simkónéhoz vágyakoztak, a kis grófok, bárók és nemes úrfiak Lujza házában francia dalokat tanultak, és a velszi herceg arcképét nézegették.
Történt, hogy a vidéki és fővárosi jelentkezők kezdtek elmaradozni. Hében-korban jött egy-egy fiatalember Sárosból vagy a Dunántúlról, aki anyai ágon nem is lehetne kamarás. Fogytak a régi ismerősök, régi udvarlók, és az ablak alatt hétszámra nem sétált senki. Lujza a tükrébe nézett. A tükör tanácsot adott.
Lóra ült és elhatározta, hogy lóháton beutazza Magyarországot. Elmegy Erdélybe, el a Dunántúlra, fellovagol Sárosba. Megnézi a régi udvarlóit otthonukban, elhagyott udvarházaikban, amint megszürkülve, meggörnyedten az ablak mellett üldögélnek az egykori daliák. Vajon tud még Orosz István csárdást táncolni, és Újhelyi, az egykori dragonyos kártyázik-e még? Mi történt tovább velük, a drága jó fiúkkal, amint elkerültek Lujza szoknyája mellől? Boldogok-e, avagy boldogtalanok? Milyen a feleségük, a gyerekük? Megfogadták-e a jó tanácsokat, amelyeket útravalóként adott Lujza a tarisznyájukba, midőn egyenkint elhagyogatták a régi, egyemeletes belvárosi házat, hol pálmafák nőttek, és a hárfán Heine dalait kísérték… Meglátogatja húsz év múlva az egykori vőlegényeit – hisz szegények egykor erőszakkal feleségül akarták venni. „Mily jól jártak, hogy nem mentem hozzájuk! – gondolta Lujza lemondással. – Vén kokott vagyok én már.” Vajon gondol-e némelyik néha a szép múlt napokra, midőn beköszönt az esős évszak, és korán esteledik, az esőszemeknek hangjuk van a háztetőn, és a szél úgy jár-kel a ház körül, mint egy sóhajtozó öregember… Előkerülnek-e az albumból a Lujza régi fotográfiái, a deli amazon itt, amott a nagyvilági dáma uszályos ruhájában, virágot tart kezében, és szemét ég felé emeli, máshol újra meg táncosnő módjára dob csókot a fotográfusnak. Előveszik a régi képeket, és mit gondolnak a vén fiúk? Itt-ott342 tán bajokat lehetne elsimítani gondba borult homlokokról, talán árverési hirdetményen dobol a szél a beragasztott ablakon. Vagy talán a gyerekekkel van baj, a fiú nem tanul, és a leánynak nincs kelengyéje… Majd hivatalba kívánkozik némely megvénhedt gavallér, amint utolsó forintját is elgurította. Ah, Lujzának jó összeköttetései vannak a királyoknál és hivatalfőknél.
A tükörbe nézett. A tükör most azt mondta neki, hogy olyan, mint Mária, mintha újra a földre szállana, és elhagyott gyermekek helyett megvénült fiúkat szedne a csodatévő kötényébe az országúton.
Leghátul, a konty mögött, ahol a nők a legtitkosabb gondolataikat tartják, lakott egy elbújtatott kis emlék a gyermekkorból, midőn Lujza még falusi leány volt, és a templom körül az esküvőket leste. A falusi legények kardot kötöttek, mások pisztolyból lövöldöztek, piros nadrágos zenészek vonták a kasfarban, és a menyasszony mindig olyan volt, mint egy földre szállott angyal. Tündöklő gyertyák az oltáron, és a napsugár kék üvegen szűrődik alá a jóisteni magasságból. A vőlegény fekete magyar ruhában, komoly, áhítatos arccal lépked arája mellett, a tekintetéből becsületesség és az élet, a jövő alapos meggondolása sugárzik, a csizmája torkos, és a kalapja mellől levette a darutollat. Mily nyugodalommal, áhítattal, békével bízhatja sorsát a boldog ara ily komoly férfiúra…
Lujza mindig arra gondolt, hogy ha egyszer megesküszik, falusi templomot választ a szertartás helyéül, a vőfélyeknek régi pandúrkardot kell a derekukra kötni, és rozmaringvirág illatozzon az oltár vázáiban.
Most, miután a velszi herceg kedvese volt, és megtelt a tizenkettedik naplókötet a férfiak történetével, lóra ült, és azt gondolta, hogy ha talál valahol egy komoly és érdemes kurtanemes urat Magyarországban, akiért érdemes volna lemondani függetlenségéről, falusi templomban, pisztolylövések hangja mellett az oltárhoz lépked, mint azt gyermekkorában félig látta, félig álmodta.
Még csak finom francia szappanokkal és illatszerekkel látta el magát bőven az útra – ki tudja, milyen levegő van a magyar falvakban –, aztán egy vén lovász kíséretében kinyargalt a városból a kerepesi vámnál.
(1914)343
