2
2
– Bizonyos megilletődéssel vettem be a strychnint, amit betegségem ellen rendelt Jósa Andris, de azzal nyugtatott meg, hogy Andrássy Gyulának is szüksége van erre a méregre, hogy egészségét fenntartsa – mond a mi Andrássynk, ahogyan a Felső-Tisza mentén nevezték, ahol még dagadt a nemzeti önérzet, és a lakosság ráért különböző tréfálkozásokra. (Volt külön Rotschildunk, a „megye Rotschildja”. Volt egy „Cicerónk”, a „megye szónoka”, „Fábiusz Cunctatorunk”, öreg „Petőfink”, aki ugyan sohasem írt verset, kataszteri bíró volt, de szakasztott olyan, mintha Petőfi élne; de még egy „Görgeink” is, akit hazafias ünnepélyekkor mindig megkergettek az utcán, pedig senkinek se vétett.)
Kézről kézre járt a patikadoboz, amelyben Andrási a veszedelmes mérget tartogatta. Éppen a vasúti restaurációban, ahová az urak délután séta és pohár sör kedvéért jártak. (Megható volt a teli holdvilág, amely a jegenyefasorban a hazafelé ballagó vendégeket kísérte, elő-előlopakodva a falevelek közül. Persze a mérget szedő Andrási, a nap hőse ment elöl, mert nem mindennapi dolog, hogy naponta háromszor patkánymérget szed valaki.)
A hátramaradt úriemberek, a meggondoltabbak közül azt mondja az egyik:
– Nem valami jól állhatnak a monarchia ügyei, ha már Andrássy Gyula is betegeskedik.
Mire a másik így dörmögött:
– Könnyű életmódú ember volt egész életében, sokat forgolódott az asszonyok körül, akár a tőketerebesi tót menyecskék körül is. Mindegy volt neki: szoknya, csak szoknya. A feleségem beszélte, aki zempléni származású, hogy majd lesz Kenderffy Katinkának kit ápolni. És Biszmárk megszabadul az ellenfelétől.
Így beszélgettek a hazafiak a holdvilágos úton.
Drágalátos, csalékony, magyar holdvilág! A te fényed mellett hajdanán minden magyar ember beleszólhatott a magas politikába. Egy ugrásnyira volt csak a békák ümögésétől, hangos tavak világától Bécs, ahol mindennap Magyarország sorsa felett döntenek. (Ahol Andrássy Gyula lóháton megy az uralkodóhoz látogatóba, bukétát visz a császárnénak, és a vén Bismarckot a fene eszi Németországban.212 No de el is nevezték a vadászkutyákat a nevéről, akiket szidni lehet, ha a vadászat nem sikerült.)
De a fiatalság, a nap hőse, a táncos léptű Andrásit kísérte mégiscsak a holdvilágos úton, mert ettől a sokfelé megfordult embertől tanulni lehet, ha már egyebet nem, mint az asszonyokról való tudnivalókat.
– És Jósa András eltiltotta az asszonyokat is? – kérdezgették a doktor rendelkezése felől a mindenki barátját.
Andrási kupeces bölcsességgel felelt:
– Aki negyvenesztendős koráig még nem unja meg az asszonyokat, annak amúgy is hiába prédikál Jósa doktor. Én már csak megmaradok annál a mondásnál, amit Kassán hallottam egyszer: „Mindig másutt akart hálni – Nyugtot nem tudott találni.”
Az ilyen mondások ugyan rontottak Andrási tekintélyén, mert a közvélemény az igazi Andrássy Gyulával való hasonlatossága miatt: bizonyos méltóságteljes magatartást várt volna tőle. (Pláne mikor az betegeskedni kezdett, és a különböző fürdőhelyeket látogatta.) De vajon mi nem tetszik a fiatalságnak, aminek elgondolásából asszonyokra, asszonykalandokra lehet következtetni.
– Mindig másutt akart hálni – mondogatták, és az igazi Andrássy Gyulára gondoltak, akinek ilyenformán is rontotta renoméját az ál-Andrási.
