3
3
Mindig rosszabb hírek jöttek gróf Andrássy Gyula, a monarchia szeme fénye testi állapotáról, ugyanilyen mértékben betegeskedett el a Felső-Tisza menti Andrási is.
– Most már bizonyos, hogy van valami köze az igazi Andrássyhoz, mert ez különben érthetetlen dolog volna – mondogatták a vasúti restaurációban, ahol a mindinkább árnyékká váló Andrási néha benézegetett az ablakon át. – Amint a nőies sikereiben is része volt hajdanán, ugyanúgy viseli most betegségi állapotát. Legalábbis egy csillag alatt született a két Andrássy.
– Követ fognak bennem törni – mond bizonyos kérkedéssel a jegenyefasorban az ál-Andrási, ahová ugyancsak követték a fiatalemberek, és tanulni vágytak. – Ezt csinálták velem a nők, ezt a sok bolond szerelem, virág, fátyol, arcpirosító, pacsuli, frufru, szépségtapasz,213 turner, míder, harisnyakötő, vagy tudom is, hogyan nevezzem már a nőket, akiknek a nevét is elfelejtettem.
– A pendelyek és a szép paripák – segítettek Andrási hívei a hold felé hunyorgó kupecnek a jegenyefasorban, ahol búcsúzó vándorlegényként ballagott.
– Sajnos, azok közé az emberek közé tartoztam, akik hátul kezdtek kopaszodni – fejük búbján –, nem pedig elöl, a homlokukon. Aki elöl kopaszodik, azt a nők tolják maguktól, de aki hátul kopaszodik, azt húzzák.
– Húzták? – kérdezte a tanulékony fiatalság.
– Különösen a nővilágnak arisztokratikusabb része, mint ahogy szegény druszámnak is mindig fejedelemnőkkel, hercegkisasszonyokkal, tartományi grófnékkal volt baja. Ezek az asszonyok hozzá vannak szokva, hogy a maguk akaratát érvényesítsék, akár üdvös az a férfiúnak vagy nem.
– Halljuk a tartományi grófnékat! – esengett a kába ifjúság.
– Kikérem magamnak ezt a hangot – felelt a mindinkább jegenyefa árnyékához hasonlatos kupec (amely árnyékon talán a vak halál átugrat lovával, mert nem ismeri fel az országúton Andrásit. Ároknak nézi).
– Hát legalább a hercegnőket halljuk, akiknek ez már amúgy sem árt – kérte a társaság Andrásit, mert ugyan ki ne szeretne hallani asszonyok viselt dolgairól?
– Neveket nem mondok, de amúgy is tudjátok, hogy ki számít az arisztokráciához a mi rögös, sáros, gyalogutas világunkban. A kasszírnék, öcsém! Kerüld a kasszírnékat, akármint mosolyognak rád a trónusukról, hogy összetévesztheted fejedelmi hölgyek mosolyával. Ahány város, annyi kasszírné. Ez a szép lengyel grófnéhoz hasonlít, akivel a druszámnak a berlini kongresszus alatt volt találkozója. A másik ugyancsak ebből az időből való orosz grófnéhoz hasonlít, akit Biszmárk küldött a druszám nyakára, hogy kipuhatolja titkait. A harmadik az olasz hercegnő mása – velencei nagy szemekkel –, akivel az olaszok kémkedtek. Minden asszonynak megvan a maga másolata valahol, rátalálni, ha az ember sokat jár-kel a világban. És most követ törnek bennem, harapófogóval, hogy a hideg kilel, ha rágondolok.214
