2 Az étvágy előkészítése
2
Az étvágy előkészítése
Az étvágy előkészítése
A vendég – Péntek úr – valamivel továbbtolta az asztalt, megigazította az asztalkendőt nyakában, leseperte az abroszról az addig odakerült kenyérmorzsákat, talán még jobban kidüllesztette a szemét az eljövendők elé, mint belépéskor, sőt titkon egy-két gombot is kinyitott nadrágján, mellényén, amelyek üldögélés közben amúgy is feleslegesek voltak.
– Igaz – mondta magában –, hogy ebben a vendéglőben, ahol az úriemberek tulajdonképpen csak két, három, négy óra felé ebédelnek (mert ilyen hitvány a mai élet), annyit kell várni, szekíroztatni magát az embernek, mint egy patikában, de itt viszont nemigen lehet csalódni a gyógyszer hatásában. Már tegnap este óta gondolok erre a rác pontyra. Vajon elég puha lesz-e a krumpli benne?
Ezt az utóbbi mondatot már félig-meddig hangosan gondolta Péntek úr, mert Eduárd, aki a vörös üvegajtón át (a vendéglő hátterében, a konyha közelében, ahol ezek az események eddig is lejátszódtak) belépett, nyomban így felelt a kérdésre:
– A krumpli olyan puha, hogy egy csecsemő is elfogyaszthatná!
(Péntek úr a halevésnél a felső hamis fogsorát mindig kivette a szájából, egy zsebében hordott selyempapirosba burkolva azt, mert a halnak minden ízét akarta élvezni, amit pedig a hamis fogakkal nem lehet.)
Kraut, amit kivételesen szokott tenni: maga szolgálta ki a vendéget (ama konyhakésekkel is szembeszállván), a fél karjára hajtott, fehér asztalkendővel tartván az ezüsttálat, amelyben a rác ponty helyet foglalt.
Mindezek a körülmények persze csak növelték Péntek úr, a pénteki vendég izgalmát, mert a dolog úgy tűnt fel, mintha a Rózsacsokorban csupán az ő részére készítettek volna rác pontyot, amely körülmény nagyon jól szokott esni egy vendéglői vendégnek, aki különben otthonában azt gondolja, hogy ő az utolsó kutya, mert még csak háztartása sincs, mióta a felesége egy ifjú bűvésszel, színésszel, művésszel vagy mérnökkel (Péntek úr sohase érdeklődött bővebben) elszökött a háztól, mert húsz esztendővel fiatalabb volt a férjénél. Péntek úr rangjához, korához, vendéglői tevékenységéhez való397 megbecsülést érzett abban a körülményben, hogy Kraut Eduárd fehér szalvétával a karján szolgálta ki.
No de, hogy az ebéd ünnepélyessége még teljesebbé legyen: csakhamar feltűnt a láthatáron Dorner úr is, a Rózsacsokor vendéglőse, mégpedig a maga régi ízességében, tudniillik rövidre nyírt hajjal, kopaszodó, őszülő fejével, mint valami régi boltcégér, pirosbarna, böftökszínű arcával, mint a legjobb és legrégibb diópálinka, de hasasan is, mint aki a maga sörét issza reggeltől estig. Ezeket az érzéseket ébresztette Dorner úr, amikor a láthatáron megjelent fedetlen fejével, ódon zsakettjében, derekához szorított, fekete keménykalapjával, hogy vendégeinek a Rózsacsokor vendéglőben jó étvágyat kívánjon.
– Némely ember már délben részeg – mond Péntek úr Dorner megjelenésére és néma, ünnepélyes fejbólintására. Mit köszöntget nekem ez a vén csirkefogó? – gondolta magában hevülékenyen, mert javában felajzták étvágyát a különböző körülmények a rác pontyhoz, amelyhez olyan nehezen jutott a Rózsacsokorban. – Péntek igényes ember volt, szerette, ha békében hagyták halfogyasztás közben.
Így is történt. A köszöntgető vendéglő- és szállodatulajdonos elvonult a maga „Staatsvizitje” után – talán a söntésbe, ahol összefont karral, kalapját kezében tartva nézte a sör csapolását és fogyását (mert mégiscsak a söntésben van az üzlet gócpontja, mint ezt Dorner úr maga is tapasztalta, aki hajdan csapos volt saját szállodájában és vendéglőjében, a Rózsacsokorban).
Kraut Eduárd, a főpincér, ugyancsak tiszteletteljes távolságba húzódott papírmasé arcával, és egy üres asztalnál állva, fél szemüvegen át tanulmányozta azt a kövön nyomtatott, alig olvasható „Sport” hírlapot, amelyet csak Nemzeti Casinó-i urak, lovaregyleti tagok, „könyvfogadók”, bukmékerek és pesti főpincérek kaptak ebben az időben a jövendő lóversenyek eshetőségeiről. Még tél volt javában, mégpedig februárius, vajon mit akar az újságocska ilyen pihenőidőben? A kőnyomatú lapocska arról értesítette a Nemzeti Casino, a Magyar Lovaregylet és a hozzá tartozó intézmények tagjait, hogy Kincsem, ez a híres versenyló kimúlt, és a tavaszi versenyekre a következő feltételeket jegyzik az előrefogadóknak Dobrin, Lackenbacher és más urak és irodáik:398
„Rákosi díj.
Fury (Lipták) …………………………….. 3–1.
Lángzó (Rojik)…………………………… 4–1.
Akadékos (Gimpl) ……………………….. 8–1.
Pouvier,
Gyarmati,
Csernahorna,
Achilles (Paul),
Hélia (Szabó B.)
Megállapodás szerint.”
Nevetséges! – mondta magában Kraut, a fél szemüvegen át nézegetve a kőnyomatos újságot. – Nevetséges, hogy Furyt három az egyhez adják az irodák, amikor semmi sansza nincs a „Rákosira”. És pláne Liptákkal! No, majd estére elmegyek a Nemzeti Casinóba, hogy ezt a dolgot megbeszéljem barátaimmal. Nem vagyunk erdőben.
