Az asszony megjelenése
Az asszony megjelenése
De most következett el a döntő siker, amely a Rózsacsokor vendégségben lévő főpincérét érhette a Szegfűnél, ahol sohase fordult még meg.
Belépett a konyhából Svertetzkyné a levesestállal, amelyben „Pali bácsinak” minden szombaton személyesen szokta felszolgálni az ura által „magyar piláf”-nak, a Vendég által „magyar sólet”-nek elnevezett ételt.
Svertetzkyné ugyancsak hatalmas termetű asszonyság volt, mert a józsefvárosi vendéglősök, még ha valódi belső gusztusuk más is volna, nem vesznek el mást feleségül, mint munkabíró, tenyeres-talpas asszonyokat, rendszerint kocsmároscsaládból származottakat, akik már otthon megtanulták az üzlet minden csínját-bínját. Így Svertetzkyné is rendes körülmények között úgy járt-kelt vendéglőjében, mint egy dragonyos, rózsaszínű volt könyökig meztelen karja, valamint a konyhatűznél pirított arca is.
Most is ilyen léptekkel és ilyen külsővel jött az asztalhoz, amelynél már „Pali bácsi” a szokásos nyájas tekintettel várta, letette a tálat az asztalra, s ez volt a szerencséje, mert különben tán elejtette volna.
– Kraut! – kiáltott fel. – Hogy kerül maga ide?
Először természetesen „Pali bácsi” tette le a kezében tartott villát, amellyel szokás szerint mindenekelőtt meg akart győződni a tálban levő rejtélyes hús puhaságáról, másodszor Kraut Ede meresztette ki a szemét, mint akivel valami csoda történt.
– Ó, nagyságos asszony! – felelte, mert először mégiscsak a jól bedresszírozott pincér ébredt fel benne, minden eddigi kedélyessége mellett. – Bátorkodtam elfogadni Péntek úr meghívását.408
– Ki az a Péntek úr? – kérdezte elhűlve Svertetzkyné.
– Én volnék. Én volnék a maga „Pali bácsija” – szólalt meg most az idős és étvágyas úriember, aki egy másodperc múlva már nem sok fontosságot tulajdonított az egész jelenetnek, miután a tál az asztalon volt, és a jelenetnek amúgy is vége lett, s miután az asszony, kissé elhalványodva visszavonulóban volt, feltűnés nélkül a konyhájába. „Pali bácsi” ugyan ezt nem szokta meg, mert illendőnek tartotta volna, hogy a vendéglősné (Svertetzkyné) megvárja megjegyzéseit, amelyet majd az ételről mond az első falat után, de elment, s „Pali bácsi” vállat vont.
– Ez is megéri a pénzét. Mint minden asszony.
A megjegyzés némi világot vetett „Pali bácsi” lelki világára, de a megjegyzés élét csakhamar elvette egy másik megjegyzés, amely rövid volt, de annál kiadósabb, s így hangzott:
– Jó!
Ezt akkor mondta „Pali bácsi”, amikor az első falatot a szájába vette, megrágta, és lecsúsztatta a torkán. S nyomban egy nagy leveseskanállal vett az ételből, anélkül hogy jobbra-balra tekingetett volna, mintha egyedül volna a vendéglőben.
Mi volt az a falat, amely „Pali bácsi” megjegyzését kiérdemelte?
Egy darab hús, amely a tál tetején úszott, és sonkacsülökből való volt származására nézve. Puha volt, hogy villaszúrásra nyomban leválott a csontról, eléggé sós volt, de mégsem túlságosan sós, ahogy ezt az ételt Svertetzkyné („Mama” – mondta később „Pali bácsi”) tudta készíteni. A tálban két sonkacsülök és ezenkívül dagadóhús is volt. „Pali bácsi” szerint a sonkacsülöknek volt elsősége, a dagadó csak második számnak jöhet, a közbeeső szünetet kitöltik a tálban megfőzött tojások, valamint a rózsapaprikától pirosló, gyengén fokhagymázott, zsíros, nagy szemű és puhára főtt babok.
A „paszuly csuszpájzs!” – mondta „Pali bácsi”, amikor harmadszor is egy leveseskanállal vett tányérjára az ételből, és nagy örömére egy babérlevelet talált a paszulyban.
Hogyan viselkedett ezalatt Kraut Ede?
Kraut, bár némi szorongás és hallgatagság váltotta fel előbbi kedélyességét, csakhamar a helyzet magaslatára emelkedett, mégpedig olyanformán, hogy elővette „hivatalos arcát”, azt a mozdulatlan, kifejezéstelen főpincéri arcot, amely sajátja volt a Rózsacsokorban, amikor nem akart semmit sem elárulni gondolataiból.409
Kraut Ede villával és késsel evett, a kanalat csak akkor használta, amikor arra igazándiban szüksége volt. De tűrhetően kitett magáért a tojások és a dagadó fogyasztásánál is.
– No, most igyunk, mert megérdemeltük! – mond „Pali bácsi” a nyakába kötött szalvétával megtörülve verejtékező arcát, amely ugyanazokat a színeket viselte ebben a percben, mint az étel, amely előbb (a múlt időben) az asztalra került. Rózsaszínű volt, mint a paprika, de barnapiros is, mint a sonka. (A sonkabőrt, ezt a fekete holmit, természetesen a tál fenekén hagyták.)
– No, most igyunk – ismételte „Pali bácsi”, és a poharakat szabályosan megtöltötte, háromnegyed részben a már dicsért fehér borral, egynegyed részben parádi vízzel. Odakoccintotta a poharát Kraut Edééhez.
– Nem kell búsulni, Ede barátom, mert van nekem a fővárosban még több kocsmám is, minden napra esik egy, amelyeket majd sorban meglátogatunk. Én magános özvegyember vagyok, jólesik annyi esztendei egyedüllét után társaságban lenni.
– Mint Slinn mondta, gróf Trauttmannsdorff Lajos akadályzsokéja, mikor a nagy nizzai gátversenyben leesett Negomglén hátáról, és francia kórházba vitték – felelt Kraut Ede, és olyan furcsa grimaszt vágott, mint egy majom, mert az ilyen mozdulatlan arcú emberek tudnak igazán grimaszt vágni, ha akarnak.
„Pali bácsi” azonban nem hagyta magát zavartatni Slinn-nel, aki bizonyára jó sok pénzébe került azoknak, akik az esélyes lovat fogadták a nagy „Nizzai”-ra, ugyanezért ismét bort töltött a metszett üvegből, és éppen úgy megkeverte parádi vízzel, mint előbb.
– Valami olyan következik, amit meg kell ágyazni – mondta, fél szemmel kacsintva a Rózsacsokor főpincérére, akinek már eddig is meglepetést szerzett.
És ismét feltűnt a láthatáron, a konyha felől Svertetzkyné dragonyosalakja, aki a rendes rózsaszínében, előbbi felindulását látszólag felejtve a konyha gondjai közepette, egy nagy tálon a farsangi fánkot hozta.
Farsangi fánk! – mondaná az olvasó (tán Kraut Ede is) ez is valami a meglepetések közül? Mindenütt tudják sütni, és bizonyos időben olyan kötelező étel, mint a hering vagy a pogácsa.
– Nem! – szólt „Pali bácsi” az első fánkot megkóstolván, amúgy forrón, amint a tűzhelyből, a fedetlen lábasból kikerült, ahol mindkét410 oldalról megsütötték. – Ez a fánk tudja a magáét, akármit mondanak némelyek. (De beszéd közben nem pillantott Kraut úrra, ellenben a málnalekvárban mártogatott.) Csukott tűzhelyben sült, legalább egy óráig kelni hagyták, megfelelő cukor, vaj és élesztő van benne, de tej is! – kiáltotta, mikor a hatodik fánkot megette. Könnyű kitalálni, kinek szólt ez az elragadtatás. Senki másnak, mint Svertetzkynének, aki a fánk feltálalása után kicsit letelepedett vendégeihez, természetesen inkább az öregúrhoz, mint Kraut Edéhez.
