2
2
A szobránci majálison vagy talán egy bártfai nyáron történt, hogy a Horizonty család atyafiságos viszonyba keveredett egy kapitánnyal (bizonyos Nádaskaival), aki ugyan még mindig udvari szolgálatot végzett a bécsi udvarban, de pipacspiros gallérú, fehér tiszti köpenyegét éppen lábfájása miatt már csak a felvidéken akarta viselni (ha majd falusi birtokáról a székvárosba rándul). Az atyafiságot az öregek egy cincérbogaras tölgyfa alatt derítették ki; a nyugalomba kívánkozó udvari tiszt sok savanyúvizet kevert borral, mint a felvidéki fürdőkön szokás, részint a sántasága miatt, részint pedig azért, hogy családjának régi történetei eszébe jussanak. Miután családi „birtoka”, ahol éppen térdcsontfájdalmai miatt végleg megtelepedni akart, miután a szolgálatban már eddig is sokszor került „lehetetlen helyzetbe” a bénultsága miatt, nem messzire esett a Horizontyék vadőri „kastélyától”: a kapitány kisütötte nagyanyjáról a tölgyfa alatt terített, kerti lámpású asztalnál, hogy az egy Horizonty lány volt. A lombokkal és lampionokkal díszített, nyári táncteremből már a fecskék csicsergése együtt hangzott az utolsó csárdások hangjaival, amikor a kapitány a rokonságot végleg megpecsételendő: Horizonty úrnak, egy különben is hóbortságra hajlamos vadmacskabajszú (és ugyanolyan mellényes) úriembernek azt találta mondani, hogy minden úriember bolond Magyarországon, aki a férjhez adandó leányait nem a budai vár udvari táncestélyein próbálja „elsütni”. Kegyes királyné uralkodik, aki a hazai kisasszonyok bemutatását nyájasan fogadja trónusáról. Egy udvarnál bemutatott kisasszony ahhoz mehet férjhez az országban, akihez éppen akar, csak éppen katonatiszthez nem, mert itt elsősorban mégis inkább a kaució jön számításba. A kapitány nem emlékezett, hogy valaha is kivételt tettek volna ebben az irányban.
– Azzal tisztában vagyunk, hogy a pánok és katonatisztek nebáncsvirágok honunkban – mondta Horizonty. – De talán megfordulnak431 mások is az udvarnál, akik komoly szándékkal közeledhetnek egy úrikisasszonyhoz, akinek a „legmagasabb iskola” kijárásához szülei minden anyagi áldozatot meghoztak.
Horizonty úr, miután vadmacskamellényében többnyire csak újságokból ismerte már a világot, a „legmagasabb iskolát” mindig büszkén emlegette, hiába figyelmeztette neje, hogy a cirkuszban szokás a „legmagasabb iskolát” lovagolni.
– Hagyj nekem békét, az egész világ egy cirkusz – felelt a vadőri nemesember, és a kapitányt kebelbarátjává fogadta. Gyakran meglátogatta a „szomszédban”, segített neki a kopadozó, fehér köpenyeg krétázásában, amit „púderezésnek” mondott, valamint a levelekkel díszített rézgombok tisztogatásában. Ezen a réven katonatisztnek kezdte magát érezni. (Ha egykor a kapitány elbúcsúzik az árnyékvilágból, nyilvánvaló, hogy elmondott történeteinek örököse marad. Horizonty úr tovább mondja a kapitány szimplex élményeit, mintha vele estek volna meg.)
