4
4
Barátságos világ járt akkor az udvarnál, hosszú-hosszú, bús esztendők elmúltával a budai vár felől megint a magyarokra ragyogtak a csillagok. Talán a „magas politikához” tartozott az a körülmény is, hogy Nádaskai, az egykori udvari tiszt (aki valóban szolgálata közben, bizonyosan az őrségen szerezte testi nyavalyáját), nem ment434 haza üres kézzel Abaúj vármegyébe, amely amúgy is olyan messzire esik a „centrumtól”, hogy onnan rendes ember, ha nem viszik, magától nem kel útra a messzi főváros felé. A béna kapitány meghívót hozott a tarsolyában, amely meghívó olyan szabályszerűséggel volt kiállítva, mint valamely okirat Horizonty Therese kisasszonynak szólt az udvari meghívó, az ypszilonról nem mulasztották az írnokok az odatartozó két pontot. Mintha ódon családi arcképek indultak volna meg fakult rámáikból mindenféle atyafiakat sodort az őszi szél a nemrégen még elkerülni való hírben álló, vadőri „kastélyba”. A hervadt falevelek egy darab időre stációt tartottak a düledező kastélykapunál, némelyik besodródott a ház belsejébe, hogy szemügyre vegye a meghívót (amelyet Horizonty áhítatosan vett elő egy kulcsos fiókból, ahogyan helycsinálás szempontjából előzőleg a szorongást, álmatlan éjszakát vagy káromkodást előidéző leveleket). Horizonty máskor mártírként viselt papucsaira is tett egy odavetett célzást, hogy nemsokára ezen a téren is változás beállása várható, borongó elgondolkozással fogadta a gratulációkat, mert ő csak azt tette gyermeke nevelése érdekében, ami minden apának kötelessége lett volna, alig egy-két felesleges passziójáról mondott le… mire a látogatóba jött avarok tovább sodródtak az országúton – általános meggyőződésüket emlegették, amely szerint Horizonty mégiscsak egy országos gazember.
– Csak Walter múlja felül a huncutságban – mondta egy idősebb atyafi, aki a mindenkire való gyanakodásban akkora lett, mint egy sün. Walter volt ugyanis Nádaskai kapitány keresztneve, amelyen bizalmas körben emlegették, ha a cselédség előtt titkon akartak róla beszélgetni.
De távolabbi vidékekre, ahol más szokások és felfogások uralkodnak természetesebben, tiszteletre méltóbb formában érkezett el annak a híre, hogy Horizonty kisasszony udvari kitüntetésben részesült. – Egylépésnyire van innen a csillagkereszt – mond Sárosban egy özvegyasszony, aki értett valamit a dolgokhoz. – Akárhogy csinálták, jól csinálták, amikor udvarhölgyet fabrikáltak a hétszilvafás kisasszonyból. Csak arra kell vigyázni, hogy ne az édesmama vasárnapi éberlasting cipőjében menjen táncolni a testőrtisztekkel – üzente özvegy Sárosyné. Ugyancsak útra kelt Zemplénben Jenei, a bolond fotográfus, aki mindig azt olvasta az újságból, hogy ki nyert a lutrin, vagy kivel történt valamely váratlan szerencse Magyarországon,435 és nyomban felkereste, hogy társtulajdonosnak nyerje meg egy találmányának, amelyet egyébként hatvan kötetbe leírt, de olyan furfangosan, hogy még az sem ismerhette meg a találmányt, aki mind a hatvan kötetet végigolvasta.
Horizonty úr özvegy Sárosynénak azt üzente, hogy csókoltatja a kezét, de a cipő dolgában még bizonyos okok miatt nem intézkedett. A találmányos fényképésznek pedig kimerítő választ arra az időre ígért, amikor az a bizonyos budai látogatás annak rendje és módja szerint megtörtént.
Mindezek után Horizonty elszánta magát arra a lépésre, amelyre már évek óta komolyan nem gondolt, talán még álmában sem (pedig álom dolgában Rotschild lehetett volna), váltócédulát fabrikált, amelyet az udvari meghívójeggyel együtt a székvárosi takarékpénztárnál benyújtott, és egyben megüzente, hogy a sarkon, az Arany Koronához címzett patika előtt vár a válaszra. Itt a gyógyszertárba igyekvő urak (akik gyomorerősítés céljából fordultak meg délelőttönkint) közölték Horizontyval, hogy az első negyedórában a váltócédula benyújtása után: nem sokat adtak volna az életéért, a takarékpénztári igazgató mindenáron a helybeli csendőrséget akarta értesíteni a merényletről, amelyet Horizonty a takarék ellen tervezett, később enyhült a helyzet, mert némelyek mentegetni próbálták a gyermekéért aggódó apa vakmerőségét. De azért jó lenne, ha Horizonty engedne kihívó magatartásából, és eltűnne a patika sarkáról, mert abból előbb-utóbb kellemetlensége lesz. Horizonty azonban konokul helyén maradt az Arany Korona alatt, és fűnek-fának hangoskodott a takarékpénztári igazgató szűkkeblűségére. Déltájban, amikor Horizonty már csaknem magánkívül nyargalászott a gyógyszertár környékén, a szemközti takarékpénztárból leküldték Gerzsont, a púpos könyvelőt, hogy kitudja Horizonty igazi szándékát.
– Egyszerű a dolog. Levelet írok az udvarnak, amelyben közlöm, hogy a szíves meghívásnak azért nem tehettem eleget, mert a helybeli takarékpénztár nem adott útiköltséget. Megteszem, hogy magamat védjem.
Mikor Gerzson a takarékpénztárba Horizonty válaszával visszament: ott elgondolkoztak a különös helyzeten. Ez a macskamellény és ember (aki akármilyen úton az udvari meghívójegyhez jutott) csakugyan képes lehet az árulkodásra. Lehet, hogy úgy állítja be a436 dolgot, mintha a takarékpénztár valamely illojális cselekedetet vitt volna véghez, amikor az ő értéktelen váltóját a megillető helyre, a papírkosárba dobta. Még tán kellemetlenség is lehet a dolog vége, amikor vizsgálatot indítanak.
Mire a delet elharangozták: Gerzson ismét megjelent a takarékpénztár kapujában, és alkudozni hívta a konok ellenfelet a cukrászdába.
