Rangsor és játék
Rangsor és játék
A kutyákon frappánsan megfigyelhető, hogy játék közben elég sűrűn próbálják bizonyítani domináns mivoltukat. Sokak szerint a fiatal állat a játékos verekedéseken keresztül tanulja meg, hogy melyik társával áll alárendelt és melyikkel fölérendelt viszonyban, méghozzá anélkül, hogy súlyosabb testi sérüléseket okoznának egymásnak. Négyhónapos korukra az almon belül kialakul a viszonylagosan stabil hatalmi rangsor, s az egymás közötti agressziót fokozatosan felváltják a főlé- és alárendeltség rituális megnyilvánulásai.
Játék fajtatárssal
A játék tehát hozzájárul a rangsoron alapuló társas kapcsolatok kialakításához, és ennek eredményeként hozzájárulhat a csoporton belüli marakodások kordában tartásához, sőt kiküszöböléséhez is. Az olyan almon vagy falkán belül, ahol minden egyed tudja, hol a helye a hatalmi rangsorban: az agresszió csökken. Amikor viszont az egyik csoporttól eltávolítják valamelyik kiskutyát, vagy esetleg új kölyök érkezik a "bandába", gyakran kirobban a verekedés. Hogy miért? Az ok egyszerű: az agressziót szabályozó hierarchikus sorrendet megbontották! Éppen ezért egy nagyobb kennelen belül nem érdemes kölyköt áthelyezni az egyik csoportból a másikba. Az sem túl szerencsés gyakorlat, ha a küzdelem elkerülésére külön-külön kennelekbe tesszük a kiskutyákat. Amennyiben ugyanis nagyon fiatal koruktól kezdve együtt tartjuk őket, előbb-utóbb úgyis kialakítják a maguk rangsorrendjét anélkül, hogy komolyabb sérüléseket okoznának egymásnak.
Az alomtársak közötti kölcsönös játék nemcsak különböző csoportosan összehangolt cselekvéseket fejleszt ki, hanem bizonyos érzelmi kapcsolatok kialakulását is elősegítheti. Amennyiben például egy kutya együtt nevelkedik egy alom macskakölyökkel, később is inkább a macskák társaságát kedveli a kutyáké helyett, s alig-alig érdeklődik, ha saját tükörképét meglátja.
Most pedig lássuk az érem másik oldalát. Nevezetesen azt, hogy milyen következményekkel jár az, ha a játék kimarad a kiskutya életéből...
Jó néhány évvel ezelőtt egy amerikai kutatólaboratóriumban - ahol egy vizsgálathoz a kísérleti kölykök csoportját külön kellett választani az anyától és külön ketrecekben egyenként elhelyezni -, különös jelenséget figyelhettek meg a kutatók. Azoknak a kölyköknek, amelyeknek nem volt lehetőségük arra, hogy egymással játszanak, és kapcsolatuk a külvilággal mindössze abból állt, hogy a gondozó etette és tisztán tartotta őket, azok nem fejlődtek rendesen, sőt sok elpusztult közülük. Ezeket a szomorú eseteket általában baktérium fertőzéssel magyarázták, holott -mint később kiderült - egészen másról volt szó.
Játék az emberrel
Ebben az amerikai laboratóriumban megváltoztatták a kölykök gondozását. Valamenynyi leválasztott, elkülönített kölyköt megfelelő gondoskodással, törődéssel vették körül, és megteremtették annak a lehetőségét is, hogy játszhassanak egymással. Az eredmény csodálatos volt: elhullás, betegség nem fordult elő.
Azóta számtalan hasonló kísérletet folytattak, amelyek során bebizonyosodott: a játék és a szocializálódás nélkül a kölyök súlyosan károsodik, vagyis nem tud majd megfelelő kapcsolatokat kialakítani a fajtársakkal és az emberrel. Reagálásai minimálisak lesznek, s a saját fajával való társas együttlét során - amely számára stresszhatású! - agresszívan, rendkívül bizarr módon viselkedik.
Az elszigeteltségben nevelt kutyák "szuperagresszívek". Feltehetően azért, mert nem volt módjukban játékos harcok során megfelelő korlátok közé szorítani öröklött agresszivitásukat. Persze az is nyilvánvaló, hogy az ilyenfajta "harciasság" alapja legtöbb esetben a félelem - félnek a saját fajtabeliektől, hiszen soha nem játszottak más kutyákkal, s így nem alakíthattak ki társas kapcsolatokat velük.
