Apportírozás
Apportírozás
Köztudott dolog, hogy minden kölyök szívesen labdázik, lelkesen kergeti azt a kerek guruló valamit, amit részben játéknak, részben menekülő, megfogható zsákmánynak néz. Éppen ezért ha a kiskutyát (vagy akár az idősebbet is) apportírozni tanítjuk, az egész eljárásban csak abban van szükség biztatásra, beavatkozásra, hogy a kutya oda is hozza elénk a labdát, és parancsszóra vagy anélkül letegye.
Szívesen apportíroz labdát, papucsot, kesztyűt...
Tanítás előtt éheztessük ki egy kissé a tanítványt. Azután vegyünk egy teniszlabdát, szereljük fel magunkat jutalomfalatokkal, és menjünk valamilyen füves területre, lehetőleg csendes, zavartalan helyre, ahol az állat figyelmét nem vonhatja el semmi a megtanulandó feladatról.
A legtöbb tulajdonos a "köszönöm" szót használja, amikor azt akarja, hogy kutyája a visszahozott tárgyat elengedje. Használjuk hát mi is ezt a kifejezést. Dobjuk el a labdát, a kutya valószínűleg utánaszalad, felkapja, majd közelünkbe érve valahol ledobja. Várunk, amíg elég közel hozza a labdát ahhoz, hogy a kezünkben lévő jutalomfalatot megszimatolhassa. Cseréljük el vele a labdáért a falatot. Ahhoz, hogy étvágyát kielégítse, a labdát természetesen el kell engednie. Amikor ez megtörténik, kapjuk el, és "köszönöm" kíséretében gyorsan adjunk neki egy falatot. Miután azt jóízűen elfogyasztotta és megnyalogatta a szája szélét - de csakis azután! -, dobjuk el újból a labdát, és most csak akkor adjunk neki jutalomfalatot, ha a labdát eléggé a közelünkbe hozta. A "csereüzlet" lebonyolításához először le kell guggolnunk a kutyához, de minden egyes alkalommal tartsuk kicsit magasabbra a jutalomfalatot, egészen addig, amíg végül - ha az állat elég nagy testű - nem kell lehajolnunk ahhoz, hogy a labdát a kezünkbe adva a falatot elvegye.
...később apportfát
A következő lépés a "hozd" vezényszó betanítása. A labda eldobását a kutya visszahozással asszociálta. Ha jól megfigyeltük kedvencünket, láthattuk: onnan tudta, hogy merre fusson a labda után, hogy figyelte a dobó kar lendületét, irányát. Néhány dobás után a kutya abba az irányba szalad, amerre a tárgyat eldobtuk.
Ahhoz, hogy a kutya helyes irányba fusson, rendszerint nincs másra szüksége, mint egy pillantásra hátrafelé - és a kiképző karlendítése irányának megfigyelésére. Ha a labda viszszahozását az állat már megtanulta, a kiképző nyugodtan követelheti a labdát, majd később karmutatással is jelezze, hogy tanítványa merre menjen. Mivel a kutyák rendszerint az első dobásra is helyesen reagálnak, valószínűleg a korábbiakban sem látták a labdát a dobás legnagyobb részében a levegőben repülni. Hallották azonban leesni a földre (és feltehetően látták is), így a kéz mozgásirányát a hangirányhoz kapcsolták, s ily módon edződtek a feladathoz. A visszahozásnál tehát a kutyák irányításának alapja a karmozdulat azonnali felismertetése.
