hév
hév főnév és melléknév
I. főnév hevet [e-e], heve [e-e]
1. (főleg birtokos személyraggal) (irodalmi nyelvben) Vminek a forrósága, nagy melege. A nap, a nyár heve. Még csak reggel van, még a dél hevét át kell izzadnunk. (Kossuth Lajos) Vén, ráncos arca majdnem fekete, Kiszítta régen már a nap heve. (József Attila) || a. (főleg birtokos személyraggal) (irodalmi nyelvben) Hevesség. A vak csillag, ez a nyomoru föld Hadd forogjon keserű levében, S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől Tisztuljon meg a vihar hevében. (Vörösmarty Mihály)
2. (átvitt értelemben, választékos) Érzelem, indulat magas foka, vmely megnyilatkozás szenvedélyessége; hevület, rajongás, pátosz. Izzó, szónoki hév; a beszéd, az érzelem, az ifjúság, az izgalom heve; elragadja a hév; nagy hévvel beszél, magyaráz, vitatkozik. Egy dalt, mely égi hévvel A szívhez szóljon és tehozzád! … (Kölcsey Ferenc) Redős orcáját rángatta az édes izgatottság belső heve. (Tolnai Lajos) || a. (átvitt értelemben, választékos) Ebből fakadó igyekezet, lendület, buzgalom. A harc, a munka, a veszekedés, a vita hevében; hévvel fog hozzá vmihez; hévvel dolgozik. Kis vita hevében Kezet emeltem rád, vén cimborám. (Tóth Árpád) Mindig a legnagyobb lázzal és hévvel dolgozott. (Móricz Zsigmond) || b. (átvitt értelemben, bizalmas, gúnyos) Csak ne olyan nagy hévvel!: nyugodtabban (fogj hozzá), mérsékeld magad!; csak ne olyan hevesen!
II. melléknév (költői, régies) Forró, heves. Felhágott már a nap a dél hév pontjára, Egyenesen omlik lefelé súgára. (Csokonai Vitéz Mihály) Hol van a hon, … Mely nevével hév szerelmet gyujt …? (Kölcsey Ferenc) Hév vágyait elfojtotta szivében. (Vörösmarty Mihály) Rekkent a hév nap, útas izzad. (Arany János)
