lelketlen
lelketlen [e-e-e v. ë-e-e] melléknév -ül, -ebb [e]
1. Jóindulat, megértés, emberi érzés nélkül való <személy>; szívtelen, gonosz, kegyetlen. Lelketlen gazember, hajcsár, uzsorás. Hogy lehetsz ilyen lelketlen ehhez a gyermekhez? Lelketlen, álnok, fajtalan gazember! (Arany János–Shakespeare-fordítás) Lelketlen zsaroló, ki … az utolsó falatot kivenné a szegény ember szájából. (Tolnai Lajos) Maga egy lelketlen ember … maga is az ördögé. (Mikszáth Kálmán)
2. Ilyen személyre valló, reá jellemző, tőle származó <cselekedet, magatartás, megnyilatkozás>. Lelketlen bánásmód, hajsza, kínzás, uzsora; lelketlenül kiszipolyoz, kizsákmányol vkit. Bella felháborodva tiltakozott az ilyen lelketlen tréfák ellen. (Ambrus Zoltán) Ez a … megbillent elméjű … ügynök olyan hideg számítással, … lelketlen elméleti gőggel rajzolta ki millió … ember tömegmozdulatait, mint valami hadvezér. (Kuncz Aladár)
3. (népies, régies, irodalmi nyelvben) Olyan <élőlény>, amelynek nincs lelke (2). Lelketlen állat, jószág. || a. (régies, irodalmi nyelvben) Élet nélküli <tárgy, dolog>; élettelen. Itt űlök, a nap is elhágy már engemet, S a lelketlen fáknak mondom keservemet. (Csokonai Vitéz Mihály) Kő az, … lelketlen néma kő, Kit durván a természet képze ki. (Vörösmarty Mihály) Egy lelketlen ruhadarab mintegy megszólalt. (Mikszáth Kálmán)
4. (régies, irodalmi nyelvben) Tartalmatlan, értelmetlen, sivár <dolog>. Most megdöbbentő csend és lelketlen üresség Környezték Tihamért. (Vörösmarty Mihály) || a. (régies, irodalmi nyelvben) Lélektelen, színtelen, száraz <művészi megnyilatkozás>. Aki furulyán lelketlenül játszott, az a verklin is csak verklis fog lenni. (Arany János)
