merészség
merészség [merésség v. merész-ség; sz-s] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban) (kissé választékos)
1. Általában a merész melléknévvel kifejezett tulajdonság; vkinek, vminek merész volta, természete; vakmerőségig menő bátorság, elszántság. A pilóta, a vadász merészsége; a beszéd, a tekintet merészsége. Merj! a merészség a fene fátumok Mozdíthatatlan zárait átüti. (Berzsenyi Dániel) Bornyeléshez nem kell nagy merészség. (Vörösmarty Mihály) Szívébe merészség szállt a kis embernek. (Arany János) || a. Merész, bátor, elszánt cselekedet, tett, magatartás. Ez aztán merészség! Merészsége meglepett mindenkit. Akarom, mert ez bús merészség. Akarom, mert világ csodája: | Valaki az Értől indul el, S befut a szent, nagy Oceánba. (Ady Endre) || b. <Magatartásban, cselekedetben v. beszédben> a szokást, az illemet sértő v. semmibe vevő bátorság, fölényesség, szemtelenség. Micsoda merészség ez?
2. (átvitt értelemben) Vminek meglepően szokatlan volta, újszerűsége. A gondolat, a kép, a színek, a vers merészsége.
merészségű.
