Gyermekágy.
Gyermekágy. (puerperium), az a 6-8 heti időszak, amikor a szülés befejezése után a nő nemi szerveinek a terhességgel bekövetkezett elváltozása visszafejlődik és a szüléssel járó sebzés meggyógyul. Azoknál, akik nem szoptatnak, a havi tisztulásnak első beállta jelzi a Gy. végét. Szoptatóknál rendszerint csak az elválasztás után jelentkezik ujra a havibaj. A Gy.-ban kezdődik az emlőmirigyek tejelválasztása is, az ujszülöttnek első táplálkozását szolgáltatva mintegy 9 hónapon keresztül. A nemi szervek közül a méh szenvedi el a legnagyobb elváltozást, amennyiben annak tömege az első 7 nap alatt körülbelül a felére, 14 nap alatt a negyedrészére sülyed le. Ez ugy jön létre, hogy a szülés befejeztével a méh erős és tartós összehuzódása jut, ennek folytán kiszorul véredényeiből a vér s ezért a méh izomsejtjei sorvadnak, protoplasmájuk részben zsirosan szétesik; az izomsejtek között levő kötőszövet is kevesbedik, a vér- és nyirokedények nagy sokasága a vér megalvadása (thrombosis) folytán eldugul s igy elpusztul, aminek következtében a méh egészében rohamosan kisebbedik, mig régi nagyságát s alakját vissza nem nyeri. A méhvel egyszerre a méhkürtök is, a petefészkek a méhszalagokkal lelohadnak, nedvtartalmuk alászáll s régi helyükre, a kis medencébe kerülnek vissza. A méh belső felszine pedig a méhlepény és a pete burkainak leválása és megszületése után egy nagy sebhelyet képez, amely a Gy.-ban gyógyul, miközben a gyermekágyi folyás (lochia) tart. Ez a folyás alvadt és folyékony vérből, genyből (fehér vér), a méh nyálkahártyáinak elzsirosodott sejtjeiből áll. Amig a nagy sebfölszin meg nem tisztul, hámmal be nem borul, egyenetlen sok gödrével és résével veszedelmes tenyésztőhelyéül szolgálhat az oda bejutott és a megrekedt és széteső vérben kifejlődő fertőző csiroknak, amelyeknek felszivódása lázt okoz, az annyira rettegett gyermekágyi lázt. A Gy.-i folyás az első 2-3 napon át véres, azután haloványabb, higabb, vizesebb s a 10-ik naptól kezdve sárgásfehér. De néha a 2-ik hétben is véressé lehet ujra a folyás, annak jeléül, hogy a méhlepény helye még nem gyógyult be, s hogy a Gy. 2-ik hetén tul is nagy óvatosságra, nyugalomra és kiméletre van szüksége a Gy.-as asszonynak.
A placenta helyénél gyorsabban gyógyulnak azok a sérülések, amelyek a szülésnél a méh száján, a hüvelyben vagy gáton keletkeznek. A gát szakadását különben nem kellene magára hagyni, hanem ha az 1 cm.-nél hosszabb, akkor orvossal össze kell varratni, aminek 4-5 óránál későbben a szülés után nem szabadna történni. A külső nemi részek a Gy.-ban gyorsan visszanyerik azokat a szinöket és állapotukat, amelyben a terhesség előtt voltak. A hüvely azonban tágasabb marad, falai simábbak, redői elsimultak; a himennek pedig csak apró részletei lelhetők most fel. A zuzódások és repedések helyén fehéres hegesedési nyomok látszanak. Nagyobb elváltozást szenvedtek még a terhességben a has falai, amennyiben erősen kitágultak. A Gy.-ban s utána a hasfalak régi merevségöket csak nagy ritkán nyerik vissza. Ennek elősegítésére a hasfalakat a fekvés idejében széles flanellpólyába tanácsos szorítani; a felkelés után pedig, ami ne történjék 14 nap lefolyása előtt, a Gy.-as asszony viseljen megfelelő haskötőt. A rendes Gy. láz nélkül telik el; ha a hőmérsék 38 fok fölé emelkedik, akkor a Gy.-ban való megbetegedés van jelen, amit nem szabad könnyen venni s talán a tej rohamosabb elválasztásának tulajdonítani. Tejláz nem létezik. Az érverések száma a Gy.-ban különösen az első hét végén, rendesen nagyon alászáll; 60-50-ig, sőt 35-ig egy percben. A légzések száma 14-20. A Gy.-asok könnyen izzadnak. A vizelet mennyisége bő; a kiürítés néha akadályozva van, ugy hogy katéterrel kell elvenni. A székelést rendszerint elősegíteni szükséges, amire a ricinusolaj és a keserüviz a legalkalmasabbak. A Gy.-as testének sulyából tetemesen veszít, de jó táplálkozásnál igen hamar pótolja a veszteséget, sőt súlyban gyarapodik s szinben javul. A Gy.-as ápolását nálunk a bábára (l.o.) bizzák, aki a szülésnél is segedelmet nyujtott. A Gy.-ban a fődolog, amit biztosítani kell, a testnek és léleknek nyugalma, amiben a legszigorubban kell rendelkezni a bábának vagy az orvosnak. Ezenkivül a legnagyobb tisztaság és az étkezésben rend és mértékletesség.
A Gy.-ban azonban zavarok is felléphetnek. Ezek a zavarok a nő nemi szerveinek hiányos visszafejlődéséből származhatnak, v. a szülés okozta sebesüléssel járó komoly lázas és gyuladásos megbetegedések lehetnek; továbbá az emlőkre vonatkozó bajok lehetnek. Legkomolyabbak azok a Gy.-i zavarok, amelyek a szüléssel járó sebesülés folytán jönnek létre és a sebes helyeknek fertőző anyagokkal való érintése következtében keletkeznek. Ezek a gyermekágyi láz neve alatt összefoglalható megbetegedések. A Gy.-i láznak ily világos meghatározását 1847-ben budai Semmelweis Ignác adta, aki nem érhette meg ez epokális tanításának diadalát, mert életében alig 2-3 nagyobb hirü szülés-tanár ismerte el ez igazságot, a többiek tagadták, elvetették s évtizedek voltak szükségesek, amig az ő tanításának alaptétele, hogy a Gy.-i láz bomlott szerves anyagok fölszivódásából keletkezik, az egész orvosi világban elfogadásra és elismerésre talált. És Semmelweis a Gy.-i láz kikerülésének utját is megmutatta, követelvén a kezek és műszerek mosását klóros vizzel, mielőtt a vajudóhoz hozzányulunk, mert ujjainkon és műszereinken visszük be a szülő nő testébe, vérébe a fertőző csirokat, amelyek gyuladást, vérmérgezést okoznak. Ezt a feltevést a bakteriologia igazolja, kimutatva azokat a mikroorganizmusokat (penészgombákat) v. azok anyagcseréjéből eredő mérgeket (ptomain), amelyek az emberi test szerveibe, vérébe jutva, mekanikus és kémikus uton hatnak zavarólag, akadályozzák a gyógyulást v. a fontos szervek életműködését. Ezeket a fertőző csirokat az orvos magával viheti, ha tetembontással foglalkozott, ha beteg Gy.-asnak büzös lochiájával jutott érintkezésbe, ha diftériás, sarlakos vagy orbáncos beteggel volt dolga stb. A bábák bizonyára egyik beteg Gy.-asuktól viszik el körmük alatt a mérget a vajudóhoz s vizsgálat közben oltják be a vajudóba e vészthozó anyagot.
A Gy.-i vagy felszivódási láznak könnyebb eseteiben a nemi szerveken elváltozást néha nem találunk, néha egy piszkos fekély jelzi a méreg belépésének helyét. A fertőzés egyes esetekben lokalizálva marad, máskor azonban tovaterjed a limfaedények vagy a vérerek utján s a megbetegedés általánossá s igy igen súlyossá lesz. Septicoemiaval van dolgunk, ha a méreg a limfa-utak mentén terjed el; Pyoemia-val, ha a vérerekből jut egyenesen a vérbe s abban keringve, áttéti gócokat (metastasis) is hoz létre. A vérkeringésbe jutott bomlott vértörmelékek az egyes szervek kisebb véredényeiben megakadnak s igy azokat is fertőzik (embolia). Különösen a tüdőbe és vesébe, de a májba, lépbe és szivbe is jutnak ilyen embolusok s ott elgenyedésre vezetnek. Ilyen genyedések az izületekben, sőt néha a szemben is létrejönnek. Ezek a súlyos Gy.-i megbetegedések a magas hőemelkedés mellett a sziv erejének rohamos csökkenésében nyilvánulnak, amihez rendesen agyi tünetek is csatlakoznak. Legfontosabb a sziv állapota: minél szaporább az érverés és minél kisebb, gyengébb a pulzus, annál nagyobb a mérgezés és az életveszély. Orvoslás tekintetében pedig ezekben a súlyos esetekben kevés kilátással követünk el minden lehetőt. Ha a legszorgosabb tisztasággal s kezeinknek s műszereinknek fertőtlenítésével nem tudtuk kikerülni a Gy.-i lázt, akkor megbetegedés esetében minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy a sziv ellentállási képességét növeljük, a helyileg hozzáférhető fertőzési forrásból (fekély, büzös lochia) pedig a további felszivódást megakadályozzuk. Ha a szervezetbe jutott mérget tudnók megsemmisiteni v. ártalmatlanná tenni, akkor vágyaink s törekvéseink netovábbját értük volna el. Oda irányulnak azok a kisérletek, amelyeket Bacelli nyomdokain haladva Kézmárszky tanár tett meg klinikáján 2 esetben. látszólag kedvező eredménynyel. V. ö. Orvosi hetilap (1894).
