Jovanovics

Teljes szövegű keresés

Jovanovics János, szerb költő, a nép száján Kis János és Zmaj (sárkány) néven is ismeretes, szül. Ujvidéken 1833 nov. 24-én. Családja közeli sógorságban áll Milánnal, Szerbia ex-királyával. A középiskolákat Ujvidéken, Halason és Pozsonyban, jogi tanulmányait pedig Pesten, Prágában és Bécsben végezte. 1861. az alkotmányos éra fellendülésével aljegyzőjévé választotta, ő azonban nem érezvén magában hivatást a közigazgatási pályához, csakhamar leköszönt s kizárólag az irodalommal foglalkozott. 1863. a Matica szerb irodalmi társaság a budapesti Tököly-féle intézet felügyelőjévé választotta. Az egyetemen az orvosi kurzust elvégezte, letette az orvosi szigorlatokat. Jelenleg Belgrádban mint kerületi orvos él. A szerb szkupstina 4000 frank évi tiszteletdijat szavazott meg neki. Irodalmi működése az 1849-ik évvel kezdődik. Lirai dolgozatai már ekkor keltettek feltünést, későbbi munkássága pedig s lángoló szerelme nejéhez, Licsanin Rózához, majd ennek elveszte fölötti igaz fájdalma megteremtették a szerb költészet igazgyöngyeit, s költőjüket a szerb nép Petőfijévé avatták. Széleskörü munkásságot fejtett ki az irodalom többi ágaiban is. A Neven (Peremér, Borongó virág) cimü gyermeklapot 1880-90. és a Javor (Jávorfa, ebből a fából szokták a guszlát csinálni) szépirodalmi lapot 1862-63. J. alapította, versei és prózai dolgozatai pedig mindkét lapot elterjedtté tevék a szerb olvaskóközönségnél. 1857-ben jelent meg J. szerb fordításában Arany Toldija, s a kritika egyhangulag ugy nyilatkozott, hogy a fordítás szépségei mit sem engednek az eredetinek. Ezt követték 1860. Petőfi János vitéze:; 1870. Arany Toldi estéje és 1878. Murány ostroma; 1890. pedig Madách, Az ember tragédiája készült el nem kevésbé kitünő fordításban. Fordított még kisebb költeményeket Petőfitől, Gyulaitól, Jókaitól, Aranytól (Walesi bárdok), Garaitól (Kont), Czuczortól, Tóth Kálmántól. Németből számos kisebb dolgozaton (főleg Heine-i dalokon) kivül 1861. Hafiz és Bodenstedt után a Keleti gyöngyöknek és Mirza Schaffy dalainak remek fordításával ajándékozta meg a szerb irodalmat. Fordított még sok dalt Bérangerből, Enoch Ardent Tennysontól (1880, a Démont Lyermontofftól (1864). J. műfordítói tevékenységét és a magyar irodalom ismertetése körül szerzett érdemeit a Kisfaludy-társaság azzal hálálta meg, hogy őt 1867-ben levelező tagjává választotta. Ifju korában a Komaracot J. dolgozatai tették kedveltté. Pesti tartózkodása alatt 1864-1871-ig a Zmajt szerkesztette, melynek élcei és humora oly közkedveltségüekké lettek, hogy a lapot a közönség azonosította a szerzővel, igy kapta J. a Zmaj melléknevet. 1873-74. a Zsizsa (Szikra) élclapot szerkesztette Pancsován, 1878-1889. a Sztarmali (A kis okosdi) cimüt Ujvidéken, 1877-78. az Ilusztratova Ratna Kronikát (Képes hadi krónika, csataképek, leirások a szerb-török háboruból). 1874 okt. 20. ülte meg a szerb nép J. 25 éves irói jubileumát. Munkái: Gyulityi (Rózsák, versek egy kötetbe gyüjtve, 1864); Prvi pokusaji (Első kisérletek, 1871-ig megjelent költeményei, 1871); Saran (A ponty, vigjáték, J. egyetlen drámai műve, 1866); Pevanija (Ujvidék 1882, összes eredeti és fordított, verses és prózai munkáinak diszkiadása). Eredeti munkássága három főcsoportra osztható: 1. lira (szerelem, hazafiság); 2. humor és szatira (szabadelvüség, nemzeti szellem); 3. gyermekversek (naiv, alakban és tartalomban talán legklasszikusabb művei). Azonkivül néhány ballada, egy-egy novella és vigjáték. Dalaiból magyar fordításban Pavlovits Jenő adott ki egy gyüjteményt (Zombor 1875). Magyar tanulmányt róla Hadzsics Antal irt Zmaj Jovanovics János cim alatt a Kisfaludy-társaság Évlapjaiban (24. kötet, 1889-90).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem