Portugália

Teljes szövegű keresés

Portugália (térképét l. Spanyolország),
királyság a Pirenei-félszigeten Spanyolország és a tenger közt. Legnagyobb hosszusága 588 km., legnagyobb szélessége 220 km. Területe 89 372, az Azorokat és Madeirát is beleszámítva 92 575 km2.
Felülete. P.-ba benyulik ugyanazon fensík, amely Spanyolországot alkotja. É-i határától a Tajóig az országot hegyek takarják, amelyeket a folyók völgyei tesznek szakadozottakká. Trazoz-Montesbe benyulik a Lima és Cavado közt a Sera do Gerez az 1548 m. magas Larouco-csúcscsal és 1348 m. magas Portella de Homemmel, mig a tenger közelében legmagasabb csúcsai is alig érnek el 440 métert. A Lima és a Minho közt a Gerezzel egyközüen húzódik el egy másik lánc, amely az Outeiro Maiorban (1441 m.) kulminál és a tenger közelében a Santa Luziában (550 m.) ér véget. A Cavado és Tamega völgyei közt van a Serra Cabreira (1279 m.). A Tamegától K-re az össze-vissza kuszált hegységek valóságos útvesztőt alkotnak és egyes csúcsaik nagy magasságra emelkednek (Sera do Marăo 1422 m., de Nogueira 1320 m.). A Dourótól D-re vele egyközüen húzódik egy hegylánc, amely a Montenuevóban 1389 m.-nyi magasságot ér el; a Paiva és Vouga közt van a Serra Gralleira (1122 m.), a Vouga és Mondego közt a Serra de Caramullo (1070 m.). A Mondego bal partján van P. legmagasabb hegycsúcsa a Serra da Estrella (1993 m.), amelyet 4 hónapon át hó takar, s amelynek É-i lejtőjét Serra Mansának; a D-it pedig Serra Bravának hivják. A Serra da Estrella Ny-i nyulványai alacsony gránithegyek (Valle Grande 613 m., Junto 666 m., Cintrai-hegyek 488 m.), végső kiágazása pedig a Cabo da Roca (142 m.). A Tajotól D-re e vidék képe megváltozik; hegyek helyét puszták (charnecas) foglalják el, amelyek az 1025 m. magas, gránitból álló Serra de Săo Mamedéig nyulnak; innen túl ismét hegyesebb lesz az ország; a Serra do Caldeirăo (388 m.) a Campo de Ourique fölött emelkedik; a Serra d'Algarve az Alemtejo szomoru síkjait az Algarve termékeny vidékétől választja el; majd alacsonyabb hegyek következnek, amelyek közül a legjelentékenyebb a Serra de Monchique, amelynek folytatása az Espinhaço de Căo és amelynek vége az Európa legmesszebb DNy-ra eső pontja a Szt.-Vince-fok.
A partok és vizek. A partok általában alacsonyabbak mint a spanyol partok. Portótól D-re mintegy 100 km. hosszuságban alacsonyak és homokosak, ahol a régi öblök lagunákká lettek, amelyek közt a legnagyobb az Aveirói. A Mondego-fokon túl ismét homokos a part és csak Leiránál lesz magasság és sziklássá; ezen részében van a Roca-, a Carvoeiro-fok, a Tajo-torkolat, az Espichel-fok, a Setubali-öbök, a partok előtt a Percebeiras, Pesseguerio, Arrifana szigetek, végül a Szt.-Vince-fok. A nagyobb folyók: Minho, Douro, Tajo, Guadiana spanyol földön erednek, de hajózható és öntözésre alkalmas részeik legnagyobb részt portugál földre esnek. A kisebb parti folyók a Lima (Limia) Neiva, Cavado, Vouga, Mondego (225 km.), Liz, Sado (150 km.) és Mira (100 km.). A lagunákon kivül csak a Sierr ada Estrellában vannak kisebb hegyi tavak.
Az éghajlat enyhe és egészséges; az eső több és a hőmérsékleti különbségek csekélyebbek mint Spanyolországban. Az uralkodó szelek a tenger felől fújnak és ezért télen enyhítik és nyáron hűsítik a levegőt. A téli hideg és nyári forróság az ország belseje fölé növekszik. Oporto, Coimbra és Lisszabon évi középhőmérséklete egyforma; a szélsőségek Coimbrában a legnagyobbak. Az évi középhőmérséklet Lagosban 17,45° (a maximum 38,3°, minimum 3,6°), Guardában 1039 m.-nyi magasban csak 10,9° (maximum 34,4°, minimum 7,1°). A tavasz már januárban kezdődik, márciustól kezdve eső és vihar száraz forrósággal váltakoznak. Az aratás már juniusban van; a kukorica és szőllő szeptemberben érik. Az eső Minho tartományon kivül nyáron át csak a hegységekben esik. Az esőmennyiség a szárazföld belseje és dél felé fogy, de átlag nagyobb mint a szomszédos Spanyolországban. Oportóban 1335, Guardában 1000, Lisszabonban 744, Lagosban csak 585 mm. az évi esőmennyiség. Juniustól szeptemberig a növényzet kiaszik, de már szeptember végén újra kezdődik az esőzés és a növényzet ismét friss zöld lesz. A november végén beálló tél erős esőkkel és viharokkal jár. Csak a legmagasabb és legészakibb helyeken van fagy és hó.
Termékek. P. felületének mintegy 45,8%-a terméketlen, bár a futóhomokkal borított és sziklás területeken kivül a talaj, ahol csak öntözhető, termékeny volna. A hol a viz hiányzik, különösen a belső fensíkokon és a D-i részeken, gyér fűvel takart legelők vannak, amelyek egyedül magukban 15 000 km2-nyi területet (az egész felületnek 16%-át) takarnak. A birtokviszonyok és a földmívelés minősége tekintetében 4 zónát lehet megkülönböztetni: 1. Az É-i zóna a Minhótól az alsó Mondegóig terjed és Coimbra egy részét is magában foglalja. Itt a föld vagy szabad birtok vagy örökös bérlet (emphyteusis), csaknem kizárólag parasztbirtokokra van oszolva; átlag 100 ha.-nyi birtok esik 100 lakosra. Ezért a föld gondosan van megmívelve; a fő termékek: kukorica, búza, zöldség, kender és len, középeurópai gyümölcsök, továbbá szelid gesztenye (maroni), mandula, narancs, szőllő és olajfa. 2. A hegyi zóna, az előbbitől K-re; magában foglalja Bragança, Villa Real, Guarda és Castello Branco kerületeket. A birtokviszonyok olyanok, mint az előbbi zónában, csakhogy itt 100 ha.-ra esik 44 lakos. A fő termék a rozs; a leginkább tenyésztett házi állatok a juh és a kecske. 3. A középső zóna, amely a Mondegótól a Tajóig nyulik, magában foglalja Estremadurát Leiria, Santarem és Lisszabon kerületekkel. Itt vannak az állam, egyház és a nemesség nagy birtokai; a föld megmívelői jobbára bérlők. 100 ha.-ra jut 48 lakos és ha Lisszabont nem számítjuk, csak 34. A talaj a part mentén homokos; a Tajo és mellékvizei mentén azonban nagyon termékeny. A fő termék a búza és kukorica, kevésbbé a rizs, az arra alkalmas helyeken szőllő és a gyümölcs; az állattenyésztésnek kevés a jelentősége. 4. A D-i zóna, amely Alemtejót és Algarvét foglalja magában. A birtokviszonyok olyanok mint Estremadurában, csakhogy az egyes birtokok területe még nagyobb mint ott, 100 ha.-ra 17 lakos esik. A fő termék a búza, a legelterjedtebb házi állat a sertés. A szubtropikus Algarvéban sok déli gyümölcsöt termesztenek, különösen fügét, mandulás és szentjánoskenyeret. Általában az egész országban, Algarvét és az É-i zónát kivéve, a földmívelés még igen alacsony fokon áll. E bajon igyekeznek segíteni a parasztbirtokok szaporításával, utak és vasutak építésével, mezőgazdasági kiállításokkal, a Lisszabonban alakított társulattal (Associaçăo central da agricultura portugueza), amelynek célja a mezőgazdaság emelése, a Lisszabonban, Vizeuban, Evorában és Cintrában fölállított mezőgazdasági és földmívelésiskolákkal; ámde a D-i részen a nagybirtokok és a népnevelés elhanyagolt volta a javulásnak még mindig nagy akadályai. Az összes területnek 2,2%-a szőllő, 7,2%-a gyümölcsös, 12,5%-a gabonaföld, 2,7%-a hüvelyes veteményekre, 26,7%-a rétekre és legelőkre, végül 2,9%-a erdőségekre esik. A rizsföldek Lisszabon, Aveiro, Coimbra, Leiria, Faro és Portalegre körül összesen 7000 ha.-nyi területet foglalnak el. Zöldségtermelés és kertészet csak a nagyobb városok körül található. Burgonyát minden kerületben termesztenek. A marharépatermelés is lendületet vett, különösen Estremadurában, a Mondego völgyében és Minhóban. Nagyban termesztik a földi epret Oporto körül. A len Minhóban, a kender Traz-oz-Montesben és Estremadurában borít nagyobb területeket. Az esparto-fű a D-i részeken vadon nő, de nem exportcikk, miként Spanyolhonban. A dohánytermelés a kontinensen el van tiltva. Olajfa-ligetek (2000 km2) Alemtejóban, Estremadurában és Traz-oz-Montesben találhatók. A szőllőtermelés régóta nagy fontosságu, amióta Franciaországban a filloxera pusztításai még nagyobb lendületet vettek, Alto-Douro, Estremadura és Algarve nagyban termesztik a szőllőt. A legjobb portugál borok az oportói, a Carcavellos, Faro és Setubal körül termelt muskotályborok (fehér borok, amelyek lisszaboni és st.-yvesi borok neve alatt is jönnek forgalomba); a torres-vedrasi, monçaoni, barra-a-barrai és collaresi vörös borok, végül a lisszaboni, carcavellosi, avintói, farói és sinesi stb. fehér borok.
Átlag az évi bortermelést 4 millió hl.-re becsülik. A legszebb erdő a Leira körüli királyi erdő, amely nagyobbára Pinus pinasterből áll. Az állattenyésztés a régibb időkhöz képest hanyatlott, de újabban ismét fölkarolják. A lovaknak két faja van; É-on a galiciai, D-en a lusitaniai. A beira-juhok éppen ugy, mint a spanyol merinók juhászaik vezetése mellett vándorolnak és a telet Alemtejo síkjain töltik. A kecsketenyésztés a hegyes vidékeken mindenütt otthonos, főképen Alemtejóban, Algarvéban és Minhóban. A sertéstenyésztés legvirágzóbb Algarve és Alemtejo tölgyerdeiben. A legtöbb és legjobb öszvérek Traz-oz-Montesben találhatók. Selyemhernyót tenyésztenek Bragança körül és Beirában, méheket Alemtejo és Estremadura pusztáin. Nagyon fontos a halászat, amelynek szolgálatában körülbelül 4000 hajó áll. Szárdina és tonhal a halászat fő tárgyai; középpontjai: Caminha, Vianna do Castello, Pavóa do Varzim, Aveiro, Buarcos, Pederneira, Peniche, Cezimbra, Sines, Lagos, Olhajel, Tavira, Villa Real de Santo és Antonio. A bányászat, bár P. ércekben csaknem olyan gazdag mint Spanyolország, a vállalkozó szellem és szén hiánya miatt még mindig el van hanyagolva. Az 1889. termelt vasérc volt 1588 t., 440 sterling font értékben; a rézérc 181 520 t., 97 470 font értékben; cinkérc 6 t. (340 font), antimonérc 1509 t. (32 010 font), mangánérc 5893 t. (17 820 font), ólomérc 1308 t. (9745 font), aranyérc 13 t. (77 font). A bányászat körül elfoglalt munkások száma 5450. Legnagyobb jelentőségük van az Alemtejóban San Domingos körül fekvő, továbbá a Bejától DNy-ra levő aljustreli rézbányáknak. Bányavidék van még Aveiro város körül; barnaszenet találnak Oporto közelében Sajel Pedro de Covánál. Vallongóban Oportótól 16 km.-nyire aranyat találtak. Nagyon fontos még a tengeri sófőzés Farónál, Lisszabonnál, Aveirónál, de főképen Setubal körül. Evorának és Coimbrának sóbányái vannak. A Serra de Estrella és Serra do Gerez ametisztet, hegyi kristályt, achátot és más csekélyebb értékü drágaköveket szolgáltat.
Lakosság, ipar és kereskedelem. A legutolsó népszámlálás 1878-ban volt, amikor a lakosság 4 550 699 (2. 175 809 férfi, 2 374 870 nő) főre rugott. Azóta 1881. és 1890. ejtettek meg hivatalos becsléseket. 1881. a lakosok száma volt 4 708 178 (ebből 401 624 a szigeteken), 1890. pedig 5 082 257 (ebből a szigeteken 390 134). 1869-78-ig a szaporodás csak 4,5%-ot, 1878-90-ig pedig 11,7%-ot tett ki. Két városnak (Lisszabon és Oporto) 100 000-nél, 14-nek pedig 100 000-nél több a lakosa. A vidéki lakosság 3,6, a városi csak 0,49 millióra rug. A népmozgalom adatai:
 
A kontinensen:A szigeteken:
házasodottszületettmeghaltházasodottszületettmeghalt
1889.31 976154 639102 3652 881013 6469 848
1890.32 672150 953114 3393 09713 67412 898
A kivándorlás adatait a következő táblázat mutatja:
 
EurópábaÁzsiábaAfrikábaAmerikábaOceániábaÖsszesen
1888.3491965622 952523 981
1889.967-134018 305220 614
189047612187927 0381629 421
Az amerikai statisztikai adatok szerint 1891. Braziliába érkezett 28 534, az Egyesült-Államokba 1590 portugál. 1892. Braziliába 17 759 és 1893-ban 28 109; Braziliából hazájába visszatért 1892-ben 15 513 és 1893-ban 15 591. Dacára védvámos politikájának, P. ipara még sem virágzó, még most leginkább Angliától függ. Jelentékenyebb haladást csakis a szövőipar tett. A 8 nagy pamutszövő- és fonógyár közül 4 Oportóban, 2 Lisszabonban, 1 Thormarban és 1 Alcobaçában van. A főbb iparos centrumok Oporto és Lisszabon; iparos helyek még Covilhăo, Portalegre, Gouvea, Braga, Guimarăes, Bragança és Penafiel. Jelentékenyebb iparágak: gyapju-, selyem-, lenszövés és csipkekészítés (Peniche, Villa do Conde, Vianna), arany-, ezüstnemü és filigránékszerkészítés, porcellángyártás (Vista Alegre), olvasztó tégelyek készítése (Oporto), asztalosipar (Lisszabon), csokoládé-, konzerv-, papirosgyártás (Aveiro és Coimbra kerületek), bőr-, kesztyü-, cipőgyártás (Lisszabon, Oporto, Braga), kötélgyártás, vitorlavászonszövés (főképen Algarvéban), finom üvegáruk készítése (Marinha Grande), pléh- és vasedénykészítés. A kereskedelem, amely az Indiában vezető tengeri út fölfedezése után oly nagyszerü volt, a XIX. sz. elején nagyon aláhanyatlott; az első súlyos csapás érte, midőn az országot II. Fülöp spanyol király elfoglalta. Jelenleg az országot zavart pénzügyei akadályozzák a föllendülésben. A külkereskedelem nagyobbára tengeri; ebből esik Lisszabonra 59, Oportóra 27%, s a többi kikötőhelyre (Setubal, Figueira, Faro) csak 14%. A be- és kivitel az alanti három évben a következő volt milreisban:
 
BevitelKivitel
188139 529 94631 872 000
189234 589 69033 975 520
189339 845 16329 288 222
1893. a főbb be- és kiviteli cikkek és értékük volt milreisban:
 
BevitelKivitel
Gabonanemüek5 747 000Borok11 226 000
Pamut és pamutáruk4 434 000Dugók2 893 000
Gyapju1 737 000Szardinia968 000
Gépek640 000Réz1 679 000
Vas és vasáruk2 000 000Állatok578 000
Szén1 688 000Hagyma499 000
Cukor1 868 000Pamutáruk548 000
Halak1 958 000
Nyers és feldolgozott
bőr1 096 000
Kémiai cikkek505 000
Állatok1 054 000
Épületfa675 000
Országok szerint, amelyekkel P. élénkebb összeköttetésben van, a külforgalom 1893. a következőképen oszlott meg:
 
BevitelKivitel
milreisban
Nagy-Britannia13 573 2137 993 026
Németország6 303 0522 065 911
Franciaország6 862 1511 522 329
Brazilia1 951 0345 180 638
É.-amerikai Egyesült-Államok5 148 096729 508
Spanyolország2 933 351879 505
Belgium2 246 425504 260
 
A kereskedelmi hajóraj 1893-ban 186 (köztük 44 gőzös) hajóból állott 104 394 t. tartalommal. A hosszabb járatu hajók közül ugyanazon évben portugál kikötőkbe érkezett összesen 5873 hajó 5 793 169 t. tartalommal és eltávozott 5947 hajó 5 839 711 t. tartalommal; a parti forgalomban érkezett 4450 hajó 1 234 796 t. és távozott 4517 hajó 1 202 587 t. tartalommal. A belső forgalom eszközei még aránylag kevésbbé fejlettek. Hajók a Dourón és Tajón járnak. Az összes országutak hossza 9155, a vasutaké 2293 km., a telegráfvonalaké pedig 14 234 km. A belső kereskedelem középpontjai: Braga, Guimarăes, Coimbra, Covilhăo, Leiria, Santarem, Abrantes, Bragança, Elas és Portalegre.
Alkotmány, kormány és szellemi műveltség. P. alkotmánya az 1826 ápr. 29-iki, IV. Pedrótól szentesített Carta constitucional és az 1852 jul. 5-iki II. Mária királynőtől szentesített Acto addicionalon nyugszik, amelyekhez járul az 1859 nov. 23-iki választási törvény. Ezen alkotmány szerint négy államhatalom van: a törvényhozó, a végrehajtó, a birói és a mérséklő, amely utóbbi az uralkodó kezében van letéve. A királyság az elsőszülöttség rendje szerint a férfi- és nőtagok közt örökös, csakhogy az egyjogu gyermekek közt a fiu megelőzi a leányt. A törvényhozó hatalmat a Camara dos Pares (felsőház) és Camara dos Deputados (képviselőház) gyakorolja, amelyeket együttesen Cortes Gerăesnek neveznek. A felsőházban a születési jogon alapuló törvényhozó hatalmat az 1885 jul. 24-iki törvény fokozatosan megszünteti. E törvény szerint a felsőház 100 élethossziglan kinevezett és 50 választott (ötöt a coimbrai egyetem és más tudományos testületek, négyet Lisszabon, hármat Oporto, kettőt-kettőt a kerületek választanak) tagból fog állani. Még az örökös főrendiházi tagok mind ki nem haltak, a király csak 3 üresedés után nevezhet ki egy tagot. A képviselőket, 149-et, 4-4 évre választják közvetlenül a választók. Az aktiv és passziv választói jog szellemi és anyagi kvalifikációhoz van kötve. A király olyan javaslattól, amely két ízben mindkét ház jóváhagyását megnyerte, a szentesítést meg nem tagadhatja. A cortes évenként Lisszabonban három hónapig tartja üléseit. A végrehajtó hatalmat a király 7, a cortesnek felelős miniszter által gyakorolja; a minisztériumok az elnökségen kivül a pénz-, a kül-, a bel-, igazság- és kultusz-, a had-, a tengerész- és gyarmat-, végre a közmunka-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium. Fontos esetekben ezenkivül az uralkodó meghallgatja az államtanácsot, amely legfeljebb 13 rendes és 3 rendkivüli élethossziglan kinevezett tagból áll. Az igazságszolgáltatás legmagasabb foruma a legfőbb törvényszék Lisszabonban; a másodfoku biróságok (Relaçjeles) Lisszabonban, Oportóban és az Azorokon vannak; kereskedelmi törvényszékek pedig Lisszabonban és Oportóban. Ezeken kivül minden birói járásnak (Comarca) megvan az első folyamodásu birósága, ezekhez járulnak a juizes ordinarios (egyes birák) és a békebirák. A közigazgatás szervezete az 1878 május 6-iki törvényen alapszik; e szerint a 17 (21) kerület mindegyikének élén egy kormányzó áll, akik a tartományi junták elnökei.
Kerületi és tartományTerülete km2-ben Lakosok 1890.
Vianna do Castello2 243210 787
Braga2 738337 178
Oporto2 292550 391
Minho tartomány7 2731 098 356
Villa Real4 447239 225
Bragança6 669179 692
Traz-oz-Montes11 116418 917
Aveiro2 909287 551
Vizeu4 973397 988
Coimbra3 883321 000
Guarda5 557250 758
Castello Branco6 621204 537
Kerület és tartomány Területe km2-benLakosok 1890.
Beira tartomány23 9431 461 834
Faro4 850228 551
Algarve tartomány4 850228 551
Leiria 3 478215 912
Santarem6 862278 298
Lisszabon7460617 191
Estremadura tartomány17 8001 091 401
Potalegre6 431113 727
Evora7 088118 428
Beja10 871160 899
Alemtejo tartomány24 390393 054
Angra72871 804
Horta78658 928
Ponta Delgada874124 779
Azorok2 388255 511
Funchal815134 623
Madeira815134 623
Ezekhez járulnak a gyarmatok, amelyek 7 kormányzóságra vannak beosztva; és pedig Afrikában a Zöldfoki szigetek, Portugál-Guinea, Sajel Thomas és Principe, Angola és Mozambique, Ázsiában India (Goa, Damao és Diu), Amako és Timor Kambinggal. A katonai szervezet az 1884 dec. 31-iki törvényen alapszik. E szerint a katonakötelezettség általános, de a katonaköteles helyettesíthető. A kötelezettség a 21-ik életévvel kezdődik. A besorozandók számát évenként a cortes állapítja meg. A katonakötelezettség 12 évre terjed, amelyből 3 esik a tettleges szolgálatra, 5 az első és 4 a második tartalékra. 1893., a rendőrséget és pénzügyőrséget is beleszámítva, a katonaság békelétszáma 34 172 tiszt és katona, a hadi létszám pedig 150 000 ember, 23 000 ló és öszvér és 264 ágyu volt. A gyarmatokban ezenkivül, a benszülött csapatoktól eltekintve, 8880 ember állott fegyverben. A hajóhad 1894-ben 47 hajót foglalt magában. P. pénzügyei régóta nincsenek rendben. A kiadások jó ideje mindig túlhaladják a bevételeket. Az 1893-94-iki budget szerint az összes bevétel 43 839 456 milreis, az összes kiadás 44 830 028 milreis. Az államadósság külföldi (1893. 281 824 700 milreis névleges értékben) és belföldi (244 886 060 milreis ugyanugy); ezen adósság kamatai névleg kitettek 9 557 242, ill. 7 596 453 milreist. Az 1892 febr. 26-iki törvény a belső adósság kamatait, amelyek papirban fizetendők, leszállította 30%-kal és az 1893 ápr. 20-iki törvény a külső adósságét, amelyek aranyban fizetendők, 331/3%-kal. Az államvallás a róm. kat., minden egyéb vallás tűrt vallás. A róm. kat. egyház élén a liszaboni patriárka, két érsek (Braga és Evora) és 14 püspök (a szigeteket is beleszámítva) áll. A patriárka, aki mindig kardinális is, bizonyos tekintetben a római szentszéktől független. Az 1834 máj. 28-iki törvény a kolostorokat konfiskálta és közel egy millió font sterling évi jövedelmet hajtó vagyonukat az államadósság törlesztésére fordította. A nagyobbára idegen protestánsok száma 500, akinek Lisszabonban és Oportóban van egy-egy kápolnájuk. A közoktatás fölötti felügyeletet egy közoktatási tanács gyakorolja, amely a belügyminiszternek van alárendelve. Az 1844-iki törvény értelmében a közoktatás az egyháztól független és az iskoláztatás kötelező; e törvény azonban csak papiroson van és 1878. az összes lakosságnak (a kis gyermekeket is beleszámítva) 82%-a volt analgabéta. 1890. P.-nak a hozzátartozó szigetek (Azorok és Madeira) is beleszámítva volt 3864 nyilvános népiskolája 181 738 (123 693 fiu) növendékkel, 175 népiskolája felnőttek számára 6774 tanulóval, 1600 magán népiskolája több mint 60 000 tanulóval.
A középiskolai oktatás adatai (1891): 108 liceum 52 241 tanulóval, 231 községi kollégium 32 873 tanulóval, 24 leány-liceum (3955) és 26 leánykollégium (3088), 18 egyházi középiskola 2038 tanulóval. Szak- és felsőbb iskolák: irodalmi és művészi akadémia Lisszabonban, az első 21, az utóbbi 436 hallgatóval 1892.; orvosi iskolák Lisszabonban, Oportóban és Funchalban 280 hallgatóval; technikai iskolák Lisszabonban és Oportóban 566 hallgatóval; ipariskolák ugyanott 839 tanulóval; egyebütt 23 ipariskola 4856 tanulóval; 7 mezőgazdasági és földmívesiskola 8226), hadi iskola (320), tengerész-akadémia (93), 11 más hajósiskola; végül Coimbrában egy egyetem teologiai, jogi, orvosi természettudományi és filozofiai fakultással. A közoktatásügy állami kiadása az 1890-91-iki budgetben 1 102 283 milreist tett ki. - A portugál címert l. Címerek.
 
Története.
P. csak a XII. sz.-ban alakult meg mint önálló ország, addig Spanyolország sorsában osztozott (l. o.). P. első urát Henrik grófot több történetiró magyar származásunak mondotta, de e föltevésnek nincsen semmi alapja. Halála után eleintén Terézia özvegy királyné kormányzott (1112-28) kiskoru fia I. Alfonz nevében, aki azonban, mihelyt 1128. nagykoruságát elérte, anyja mellőztével maga ragadta meg a hatalmat (1128-85). Az arabok fölött Ourique táján kivívott diadal (1139) oly lelkesedést szült P.-ban, hogy a nép Alfonzot királynak üdvözölte, II. Ince pápa pedig a szentszéknek fizetendő évi díj fejében Alfonzot királyi méltóságában elismerte (1142). Az új király a Lamegóba összehivott rendek közreműködésével szervezetet és alkotmányt adott országának (1143) és Lisszabont hódította el német keresztesek segélyével az araboktól (1147). Utódai, igy I. Sancho (1185-1211), II. Alfonz (1211-1223) és II. Sancho (1223-1245) folytatták a keresztes háborut, de a két utóbbi a főhatóságra törekvő pápákkal keveredett viszályba, melynek folyamán IV. Ince pápa II. Sanchót (l. o.) letette. III: Alfonz (1245-1279) P. déli részét, Algarvét szabadította fel a mórok igája alól (1250) és a Kasztiliával kötött békeszerződésben (1263) nagyjában véve ugyanazokat a határokat biztosította P. számára, amelyekkel ma bír. Dénes (1279-1325) felszabadítá magát a pápaság nyomasztó befolyása alól s megtörvén a papság és a nemesség kiváltságait, a polgári osztály érdekeit mozdította elő első sorban, miközben az 1308. Angliával kötött kereskedelmi szerződésnek is hasznát vette. A trónon IV. Alfonz (1325-57), I. Péter (Pedro, 1357-67, Inez de Castro férje, l. o.) és I. Ferdinánd (1367-1383) követték és ez utóbbiban kihalt a burgundi dinasztia férfisarja (1383). Most Ferdinánd egyetlen leányának Beatrixnak férje, János, Kasztilia trónörököse emelt igényt P. trónjára, de a portugál nép és rendek mitsem akartak tudni a Kasztiliával való egyesülésről és I. Péter természetes fia, János (I.) körül csoportosultak, aki azután mint az u. n. ál-burgundi család alapítója, 1383-tól 1433-ig uralkodott. Fegyvereit állandóan győzelem kisérte; több ízben verte vissza a beavatkozó kasztiliaiak hadát és lendületnek indította országát. Egyik fia, a tudománykedvelő Tengerész Henrik herceg buzgó kezdeményezése folytán egyes merész kapitányok felfedező útra indultak Afrika Ny-i partjaira, ahol több virágzó gyarmatot alapítottak (Porto-Santo, Madeira), I. János után idősb fia I. Eduárd következett (1433-38), majd unokája V. Alfonz (1438-81), aki személyesen kelvén át Afrikába, Tanger mór vár falára tűzte fel lobogóját (1471); Kasztilia trónjáért ellenben meddő küzdelmet folytatott. Fia, II. János (1481-95) az atyja alatt nagyon is elhatalmasodott nemességeet szorította engedelmességre és visszavette az elidegenített koronajavakat, midőn pedig a nemesség összeesküvést szőtt ellene, annak fejeit, Braganza és Viseu hercegeket kivégeztette. E közben a felfedezések egyre folytak és elvégre Diaz Bertalan 1486. a Jóreménység-fokáig (Cabo tormentoso, ezentúl Cabo de bonna esperanza) nyomult elő, melynek megkerülése és az Élő-Indiába vezető tengeri út felfedezése ezóta csak időkérdés lehetett. Néhány évvel később Kolumbus Kristóf fordult János királyhoz segélyért, ámde ez ábrándnak tartván Kolumbus tervét, kérelmével elutasította. Mihelyt azonban hire járt Amerika felfedezésének, a király tüstént hajóhadat küldött át az Atlanti-oceánon. Ebből pörpatvar támadt a spanyol és portugál kapitányok és kormányok között, melynek a Tordesillasban 1494. kötött szerződés véget vetett. E szerződés értelmében egy, az Azorok és a Verdefoki szigetektől 2770 km. távolságban vont határvonal választá el egymástól a két ország gyarmatbirtokait.
A felfedezésekkel és a gyarmatok alapításával kapcsolatban P. fénykora vette kezdetét, melynek emléke kivált Emánuel király uralkodásához fűződik (1495-1521). Alatta hajózta körül a Jóreménység-fokát és jutott (1498) Kelet-Indiába Vasco da Gama; alatta alapítottak Almeida és Albuquerque indiai alkirályok (l. o., 1504, 1509-15) Kelet-India földjén, Cejlon szigeten és a Molukkok szigetein hatalmasan felvirágzó gyarmatországot, melynek természeti kincsei Lisszabont a világkereskedelem egyik gócpontjává tették. Más fölfedezők nyugati irányban keresték az átjárást Khinába és Indiába és ezek közül Cabral Braziliai partjain alapított gyarmatot, mig Balboa a panamai földszoroson átnyomulva, mint első pillantá meg (1513) a Csendes-oceánt, Magalhăes és társai pedig mint elsők hajózták körül a földet (1519-22). Emánuel király napjaiban az irodalom is aranykorát élte (Camjeles). Utóda, III. János alatt (1521-57) hanyatlás vette kezdetét, melynek fő oka a vallási viszonyokban keresendő. Az inquizició nagy hatalomra emelkedett és a jezsuiták megjelenésével megkezdődtek a más hitüek és a zsidók megtérítésére célzó erőszakos kisérletek. Jánost 3 éves unokája, Sebestyén követte a trónon (1557-78), ki a jezsuiták unszolására az afrikai mórok ellen keresztes hadjáratot indított, melyben az Alcazar mellett vívott csatában életét vesztette. Koronája most nagybátyjára, Henrik bibornokra szállott (1578-1580), kiben az ál-burgundi dinasztia kihalt.
Erre hosszadalmas trónviszályba keveredett az ország, melynek folyamában több trónkövetelő (köztük több Al-Sebestyén is) és II. (I.) Fülöp spanyol király versengett P. trójáért. Elvégre a hatalmas Fülöpnek sikerült az országot leigázni és Spanyolországhoz csatolni. A spanyol királyok (II-IV. illetőleg I-III. Fülöp) uralma (1581-1640) csakis gyászt és veszteséget hozott a hatalom polcáról most végképen leszálló P.-ra. Végre az elkeseredés fegyvert adott a nép kezébe, mely 1640. a spanyolokat hazájából kiűzte. A szabadságharc egyik vezére, János braganzai herceg, a burgundi dinasztia mellékágának sarja, 1640 dec. 1. IV. János néven a felszabadított ország trónjára lépett. 1662. fia, VI. Alfonz követte, akit azonban öcscse II. Péter 1668. trónjától megfosztott. Ez Angliával és a franciákkal kezet fogván, szerencsés hadat viselt a spanyolok ellen, akik az 1668 febr. 13. aláirt lisszaboni békeszerződésben P. függetlenségét elismerni kényszerültek. A Spanyol örökösödéi háboruban P. a franciák ellen harcolt, de az utrechti békében (1713) mindössze Braziliában nyert csekély területet. Ekkor már II. Péter fia, V. János ült a trónon (1706-50), egy remete-természetü fejedelem, ki kolostorok alapítására fordította az ország pénzét. Fia s utóda, I. József (1750-77) alatt Pombal (l. o.) kormányzott. József leánya, I. Mária (1777-89), a papság és a nemesség örömére elbocsátotta Pombalt, aki csak nagy nehezen menekült meg ellenfelei bosszujától, de bár vele rendszerét is elejtették, annak hatását és emlékét még sem sikerült egy tollvonással megsemmisíteni. Midőn a királynőn 1789. elmebetegség jelei mutatkoztak, férje III. Péter mellőztével, a trónörökös János herceg vette át a hatalmat régens címen, aki azután Napoleon császárral ellentétben keveredett. Midőn P. az angol hajókat a szárazföldi zár dacára mégis befogadta kikötőibe, Napoleon Fontainebleauban kiadott rendeletével (1807 okt. 27.) a Braganza-családot trónvesztettnek nyilatkoztatta és P.-t Spanyolország és Franciaország között megosztotta. Erre Junot tábornok az országot könnyü szerrel megszállotta. A franciák közelgésére János régens és a királyi család Braziliába vitorlázott (nov. 27.). Nemsokára Napoleon az országot egészen magának követelte, a spanyol királyi családot pedig (1808 márc.) lemondásra kényszerítvén, öcscsét Józsefet tette meg Spanyolország királyának. Ekkor azonban a spanyol és portugál nemzet az angolok (Wellington) segélyével szabadságharcot kezdett a gyülölt franciák ellen, melynek folyamában Soult marsal Oportóból kiszorult és P. a cintrai kapituláció után a franciák alól teljesen felszabadult. A győzelemittas portugálok nem érvén be ezzel a sikerrel, a spanyolokat is segítették önvédelmükben és Wellington, Beresford és Freyre Gomez vezérlete alatt egészen déli Franciaországig nyomultak.
A Rio de Janeiróban időző királyi családnak nem volt e harcokban része; sőt a Mária királyné elhunyta óta (1816 márc. 20.) önállóan uralkodó VI. János nem is gondolt a hazatérésre és P.-t Beresford angol lord gondjaira, katonáira és tisztviselőire bizta, akik az országot angol gyarmatnak tekintették. Csak 1812. határozta el magát VI. János király a visszatérésre, mig Braziliát a trónörökösre, Péter hercegre bizta. De mielőtt a király az alkotmányt meg nem erősítette, a junta partra sem engedte őt szállani s ilyformán János kénytelen volt a szabadságlevelet aláirni, mely azután szept. 23. kihirdettetett. De ezzel új viszontagságok vették kezdetüket. Brazilia, melynek követeléseit a cortes nem vette tekintetbe, 1822 őszén elszakadt az anyaországtól és a trónörököst Péter (I.) kiáltotta ki királynak. Magában P.-ban pedig a megdöntött abszolutizmus hivei ellenforradalmat indítottak az alkotmányos rendszer ellen, mely mozgalom élére Sarolta királyné, IV. Károly spanyol király leánya és ifjabb fia Dom Miguel állott. 1823 máj. 28. Miguel a megnyert hadsereg segélyével néhány óra alatt az alkotmányos rendszert megbuktatta és az abszolutisztikus királyságot helyreállította, mire VI. János király is neki bátorodott és az alkotmányt felfüggesztette. Erre azután az alkotmány hiveit bebörtönözték s a cenzurát visszaállították, mig a kolostorokat elkobozott javaikat visszakapták. Mind a mellett a királyné és fanatikus fia nem biztak a király erélyében és azért államcsinyre határozták el magukat. 1824 ápr. 30. Dom Miguel a katonaság segélyével atyját elfogta és lemondásra kényszerített. A királynak azonban máj. 9. angol hadi hajóra sikerült menekülni, ahol lemondását visszavonta. Erre azután Anglia és a nagyhatalmak közbe léptek, akik János királyt trónja visszafoglalásában megsegítették. Dom Miguelnek távoznia kellett az országból, Braziliával pedig 1825 nov. 15. olynemü szerződést kötött a király, melynek értelmében a két ország koronái soha egy főt ne egyesíttessenek. 1826 márc. 10. meghalt VI. János és ekkor az előre tett intézkedés alapján leánya Izabella következett, aki első rendeleteit bátyja Péter (IV.) braziliai császár neve alatt tette közzé. Péter legott meglehetős konzervativ jellegü alkotmányt adott P.-nak, az 1826 ápr. 29. kelt Carta de lei-vel és közbocsánatot hirdetett; máj. 2. pedig lemondott a portugál koronáról, melyet még kiskoru leányára, Mária da Gloriára (II. Mária) ruházott, akit egyúttal nagybátyjával, Dom Miguellal jegyzett el. E házasságtól Péter a pártok kibékülését és a belmozgalmak elcsöndesedését reméllette, ebben azonban nagyon is csalódott. Miguel ugyan (Bécsben) eljegyzé Máriát és az alkotmány megtartását is megfogadta, melyre visszatérte után (1828 febr.) a cortes szine előtt meg is esküdött- de alig hogy az angol csapatok az országnak hátat fordítottak, Miguel esküjét megszegte s az alkotmányt felfüggesztette, mely államcsinyt a Lamegóban egybegyült papok és nemesek helyeselvén, Miguelt 1828 jun. 28. korlátlan hatalmu királylyá kiáltották ki. Ezzel véres polgárháboru vette kezdetét, melynek több ezer politikai üldözött áldozatul esett. Mig azonban Miguel és katonái (Spanyolország által kéz alatt támogatva) a vérengzést folytatták, I. Péter Brazilia koronájáról lemondva, arra határozta el magát, hogy leányának a trónt visszaszerezze, amiben őt Anglia és Franciaország támogatták. Hosszadalmas harcok után Oporto 1832 jul. 8. kaput nyitott Péternek, aki annak falai mögött Miguel támadásait győztesen visszaverte. Algarve tartomány is átpártolt Péterhez, a tengeren pedig az angolok győzték le Miguel hadi erejét (1833 jul. 3.). E sikerekben bizván, az alkotmányos párt mindenütt zászlót bontott és Miguel hiveit leverte, mire az Mária királyné 1833 szept. 23-án ünnepélyesen bevonulhatott Lisszabonba. A teljesen legyőzött Dom Miguel kénytelen volt az Evoramentében aláirt szerződés értelmében (1834 máj. 26.) a trónról lemondani és esküvel fogadni, hogy sohasem fog többé P.-val visszatérni. Péter király pedig az 1826-iki alkotmányt újra életbe léptette és a cortes által leánya kiskoruságának tartamára régensnek ismertette el magát, de nemsokára (1834 szept. 24.) elhalt. Ere a nagykorunak nyilvánított Mária vette át az uralkodást és 1835. Leuchtenberg Ágost herceggel, ennek korai halála után pedig Szász-Koburg-Gotha-Koháry Ferdinánd herceggel kelt egybe.
II. Mária da Gloria uralkodása (1834-53) szakadatlan során tünteti fel a politikai mozgalmaknak a katonai felkeléseknek (pronunciamento). Két párt versengett a hatalomért: a Carta de lei, vagyis a Péter által 1826. adott alkotmány hivei, másként a konzetvativek, akikkel szemben a haladó-párt az 1812-iki spanyol carta mintájára készült, 1822 szept. kelt demokrata carta visszaállítását követelte. Az 1826-iki carta hiveit pedristáknak avagy röviden cartistáknak hivták, az 1822-iki alkotmány hiveit pedig szeptembristáknak avagy radikálisoknak. 1853. nov. 15. meghalt II. Mária da Gloria és most idősb, de még kiskoru fia, Péter (V: Pedro) örökölte a trónt (1853-61). A nagyratörő pártfőnökök önző versengése Péter alatt sem ért véget és azonfelül pénzügyi válság is érte P.-t Az országot annyi elemi csapás (éhség, sárgaláz) sujtotta, hogy az anyagi helyzet egyre rosszabbodott. 1861. ragályos betegség pusztított az országban, mely Ferdinánd és János hercegeket, nov. 11. pedig magát a királyt is elragadta. A babonás nép ebben egy titkos kéz nyomát vélte látni és zendülésre vetemedett (dec.). Elvégül Péter király legidősebb testvére I. Lajos foglalta el a trónt, aki dec. 22. az alkotmányra megesküdött és 1862 okt. 6-án Mária Pia olasz hercegnőt vette hitvesül. A cortes pedig a trónörökösödési törvényt módosítván, a király két huga, Mária Anna (György szász herceg neje) és Antonia (Lipót Hohenzollern-Sigmaen herceg neje) örökösödési igényeit újból ünnepélyesen elismerték, Dom Miguel utódainak igényeit ellenben mindenkorra semmisnek jelentették ki.
I. Lajos uralkodása alatt (1861-89) eleintén a több ízben rekonstruált Loulé-kabinet vezette az országot, mely a szentszékkel keveredett viszályba; a kuria ugyanis Dom Miguel bukása óta barátságtalan indulattal viselkedett P. iránt és a viszony 1862 nyarán annyira elmérgesedett, hogy a kormány kénytelen volt a papság izgatásainak a szószéken gátat vetni. 1863 máj. 19. a kormány megszüntette az összes hitbizományokat (a Braganza-család hitbizománya kivételével); ugyanaban az évben a halálos büntetést is eltörülte, 1864. pedig a dohánymonopoliumot szüntette meg. Ez években egyes spanyol politikusok Spanyolország és P. monárkikus, esetleg köztársasági alapon való egyesülését tervezték; ámde a közvélemény és a portugál képviselőház ugyszólván egyhangulag ellentmondott az iberi unio tervének. Nemsokára (szept.) Izabella spanyol királyné elűzetése és a spanyol köztársaság megalapítása élénk figyelmet keltett P.-ban, de a spanyol politikusoktól hangoztatott iberi unio kérdése most sem talált visszhangra. Ezzel kapcsolatban Lajos király és fia Ferdinánd a felajánlott spanyol koronát elutasította. 1869 febr. 26. a Badeira-kabinet eltörülte a rabszolgaságot a gyarmatokban, márc. 19. pedig a képviselők számát 108-ra szállította alá. E miatt a felsőház bizalmatlanságot szavazott a minisztériumnak, mely aug. 10. visszalépett. Most újra Loulé herceg alakított kormányt, aki ellen azonban Saldanha marsal csakhamar pronunciamentót rendezett. Fegyveres erővel benyomulván a királyi palotába, Lajos király által miniszterelnökké való kineveztetését erőszakolta ki (1869 máj. 19.). Hasztalan volt a kabinet és a cortes tiltakozása: Saldanha megmaradt miniszterelnöknek. Három hó alatt azonban a Saldanha-kabinet is lejárta magát és a Bandeira-, 1870 okt. pedig a d'Avila-kabinet került az állam élére. 1871 szept. 13. koaliciós minisztérium vette kezébe a hatalmat, melyben Saldanha marsal, d' Aguair és de Fontes Pereira de Mello (pénzügyminiszter) foglalt helyet. De ez a minisztérium sem tudott a deficittel boldogulni és 1877 márc. 6. egy másik koaliciós kabinetnek volt kénytelen helyét átengedni, melyet d' Avila e Bolama alakított, aki takarékosság által igyekezett a deficitet eltüntetni, ami azonban nem sikerült. A cortes 1878 jan. 26. bizalmatlanságot szavazott a kabinetnek, mire ez a Fontes da Pereira által alakított konzervativ minisztériumnak engedte át helyét. Ezt 1879 máj. 29-én a Braamcamp elnöklete alatt megalakult kabinet követte, mely az angolokkal az u. n. Lorenzo-Marquez-féle szerződést kötötte (1879), melynek értelmében az angolok a Delagoa-öböl partjától Pretoriáig vasúti vonalat építhettek. E szerződés hire oly nagy foku elégületlenséget keltett P.-ban, hogy a Braamcamp-kabinet 1881 márc. 23-án csúfosan megbukott. Most Sampajo, majd (1881) újra de Fontes állott az ügyek élére, aki a Kongo-kérdésben, a többi európai nagyhatalom megkérdezése nélkül, csupán Angliával kötött fontos szerződést, melytől azt remélte, hogy az Alsó-Kongo területében majd ők ketten osztozkodnak. Francia- és Németország azonban tiltakozott e szerződés ellen, mire a Kongo-konferencia vette kezébe a dolgot, a Fontes-kabinet pedig 1886 febr. 16. állásáról lemondott. Most Luciano y Castros alakított haladópárti kormányt, amely Német- és Franciaországgal több, a délafrikai gyarmatok határait illető szerződést kötött.
1889 okt. 19. I. Károly király lépett a trónra, aki proklamációjában különösen azt hangsúlyozta, hogy az afrikai gyarmatok érdekeit szivén fogja viselni, mely nyilatkozattal nagy lelkesedést keltett alattvalói szivében. Annál érzékenyebben fogadták országszerte a D-i Afrikából érkező kedvezőtlen és megszégyenítő hireket (l. Makololok földje). A közelégületlenség nem igen csillapodott, amint ezt az 1891 jan. 31. Oportóban kitört katonai felkelés és a köztársasági párt által rendezett tüntetések tanusították. Az afrikai viszály a pénzpiacra is kedvezőtlen hatással volt; számos cég csődbe került, máj. 12. pedig a kormány 60 napi moratoriumot volt kénytelen elrendelni. Ez az intézkedés még nagyobb válságba sodorta a kereskedővilágot és utcai felkelésekre szolgáltatott alkalmat. A király előbb San Januario grófot, majd Pimentel Serpát bizta meg az új kormány megalakításával, de ezek egyike sem volt képes kabinetet alakítani, mire azután Abreu de Souza vállalkozott a kormányzásra (máj. 22.). Okt. 12. királyi rendelet jelent meg, mely Mozambique tartomány nevét Kelet-Afrika szabad államára változtatta és ugyanekkor a Kongo-állammal is megtörtént a régóta vajudó határigazítás. Az 1892. év részleges állambukással köszöntött be, a kormány nem volt képes az államkölcsönnek jan. 1. esedékes kamatjait beváltani, és a portugál vasúttársulat sem tudott kötelezettségének eleget tenni. E miatt az ellenzék Carvalho pénzügyminisztert (aki a vasúttársulat igazgatótanácsának tagja volt) vád alá akarta helyezni, amit azonban a többség megakadályozott. Carvalho mind a mellett visszalépett és miután új pénzügyminiszter nem akadt, az Abreu de Souz-kabinet is lemondott. Jan. 18. új minisztérium alakult, melynek élén Fereira Diaz állott és melynek tagjai (köztük Martins, az új pénzügyminiszter és Loba az új külügyminiszter) politikai tekintetben idáig nem igen szerepeltek. Fereira a hazafiak áldozati készségére hivatkozván, az állami hitel helyreállítását jelölte ki mint legfőbb feladatát. Ezzel kapcsolatban 5-20%-os adóval terhelte az államtisztviselők fizetését és 10-20%-ra emelte fel a közvetlen adókat; az állami hitelezőknek járó kamatokból pedig 30%-ot levont. A képviselőház a kétségbeejtő helyzettel szemben megszavazta e javaslatokat. Károly király pedig jó példával elüljárván, a rettenetes krizis tartamára a civillistát önszántából tetemesen leszállította. Május havában a Fereira-kabinetben személyes okokból meghasonlás támadt, mely alkalommal néhány tárca gazdát cserélt; maga Fereira azonban megmaradt miniszterelnöknek. Miután a kormány állami kölcsön ápril és julius hóban esedékes kamatjait csak 33%-os levonással váltotta be, a német kormány és több külföldi tőkepénzes a bank tiltakozást jelentettek be e redukció ellen, de a Fereira-kormány azt válaszolta, hogy nem fog fizetni, sőt Ausztria és Spanyolország példájára hivatkozott, mint amely államok régebben hasonló módon iparkodtak házi bajaikon segíteni, a nélkül, hogy a külföldi hatalmak ez ellen kifogást emeltek volna. Szept. a kabinet új választásokat irt ki, egyúttal azonban királyi rendelet által a képviselők napi díját is eltörülte. Az okt. megválasztott új cortesben a Fereira-kabinetnek nem volt többsége és ilyformán a kabinet csak apró taktikai fogásokkal tudta magát fentartani.
A pénzügyi válság 1893. sem javult. A kamatok ki nem fizetését, eléggé jellemzően, a többségre emelkedett ellenzék is helyeselte, mi ellen az angol hitelezők gyülekezete hasztalan tiltakozott. Martins Oliveira képviselő azonban oly meggyőződő erővel szólalt fel a külföldi hitelezők érdekében, hogy a kamara (febr. 13.) a minisztériumot újabb alkudozások megkezdésére szólította fel. Ezt a fölszólítást a Ferira Diaz-kabinet zokon vette és febr. 21. lemondott. Helyét febr. 22. a Ribeiro - minisztérium foglalta el, melynek élén Ribeiro Hintze állott, mig a pénzügyi tárcát Fuschini vállalat magára. Az új kabinet első sorban szintén a takarékoskodás elvét hangoztatta. E programmnak megfelelően a hadsereg létszámát 10 000-rel alább szállította, szigoruan ellenőrizte a szeszgyárakat, az évi hiány fedezésére pedig új bélyeg- és szeszadót hozott javaslatba. Ez a programm megint az iparosok sorában szült mély elkeseredést és köztársasági párt malmára hajtá a vizet. Az ápr. 4-én megejtett kamara-választások ugyan a kabinet helyzetén valamivel lendítettek, de a kereskedők továbbá is panaszkodtak és még a képviselőház karzatairól is előállottak sérelmeikkel. Elvégül a Ribeiro-kormány nem tudván másként boldogulni, nov. 29-én a cortes-gyülést váratlanul elnapolta, még mielőtt a képviselőház a költségvetést megszavazta volta. Erre a kis államcsinyre az ellenzéki képviselők éles hangon szerkesztett manifesztumban válaszoltak. Két Rio de Janiróban horgonyzó portugál hadi hajó parancsnoka menedékhelyet nyujtott Da Gama braziliai felkelő admirálnak és hiveinek, minek folytán a braziliai kormány a portugáliai követ számára kiállította az útlevelet (1894). A keletafrikai szabad államban (Mozambique gyarmat) pedig a benszülöttek több száz portugál ügynököt és kereskedőt agyonütöttek, ugy hogy angol, német és transvaali csapatok segélyét kellett igénybe venni. Sokan az angolokban keresték a felkelés értelmi szerzőit, mint akik a Delagoa-öböl birtokát irigylik a portugáloktól.
1895. sem tisztult a helyzet. A belügy és nevezetesen a pénzügy terén javulás jelei nem mutatkoztak, az állam hitelezői ki nem elégíttettek, az anyagi tespedéssel kapcsolatban az elégületlenség is egyre nőtt, a köztársasági párt pedig, mely Badajozban tartotta meg szövetkezései ünnepélyét a spanyol republikánusokkal, lázas tevékenységet fejtett ki. Kelet-Afrikából aggasztó hirek érkeztek. A kafferek - meglehet, hogy Rhodes Cecil, a brit délafriaki társulat igazgatója és segédje, Jameson izgatásai folytán - fegyvert fogtak a portugálok ellen és Laurenço Marquez kikötővárost ostrom alá fogták; a portugál őrség azonban a vakmerőket elvégre visszaverte. Goa keletindiai gyarmatban, ugyszintén Timor Szunda-szigeten a benszülöttek hasonlóan fellázadtak. Okt. havában Károly király európai körútra indult. Előbb Párist látogatta meg, ahonnan Rómába készült, hogy nagybátyja Umberto király és Leo pápa előtt tisztelegjen. Leo pápa azonban azt tudatta vele, hogy nem fogadhatja őt, ha előbb a Quirinálban tesz látogatást. Károly király erre arra kérte Umberto királyt, fogadná őt Monzában; ettől azonban megint Umberto idegenkedett. Ennek az lett a vége, hogy a portugál király egyáltalában nem ment Itáliába, hanem e helyett a berlini udvarban tett látogatást.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages