Ezekiel könyve
Ezekiel könyve, Ez: protokanonikus ósz-i prófétai kv., a 3. a ® nagypróféták sorában. – I. Keletkezése. A 20. sz. elejéig mondhatni általános volt az a meggyőződés, hogy kv.-ét a próf. maga szerkesztette pontosan átgondolt, szigorú rend szerint, tehát az Ez teljesen egységes, ill, hiteles. Ezt a meggyőződést azonban megingatta Kraetzschmar, de főleg J. Herrmann irodalomkritikai vizsgálata, s az a nézet vált uralkodóvá, hogy bár Ez valóban magától a próf.-tól származik, de később átdolgozta, mégpedig először ő maga, aztán valaki más. Ugyanakkor G. Hölscher és W. H. Irwin ennél is messzebb menve megkülönbözteti Ez-ben a próf. által írt részeket, aki költő lévén csak a verses részeket írta maga, a prózai részeket viszont egy későbbi átdolgozónak tulajdonítja. Hölscher szerint Ez 1273 verséből mindössze 170 származik Ezekieltől; Irwin 251-et tulajdonít Ezekielnek (Hölscher az Irwin által valódinak minősített 51 perikópa közül 36-ot nem ismer el eredetinek, ami mindkét kritikus módszerét illetően kételyt támaszt). Egyébként Irwin úgy nyilatkozott, hogy az ő fölfogása közel áll a zsidó hagyományhoz, amelyről tudvalevő, hogy Ez-t nem a próf.-nak, hanem „a nagy zsinagóga férfiainak” tulajdonítja. Az újabb exegéták, mint G. A. Cooke, Howie, G. Fohrer, H. H. Rowley, W. Eichrodt és W. Zimmerli ismét Herrmann álláspontjához térnek vissza. M. Burrows és A. van den Born viszont Ez és a Biblia más kv.-einek irodalmi szempontú egybevetése alapján arra a következtetésre jutnak, hogy Ez egységes ugyan, de azoknak a szerzőknek a hatását mutatja, akik általános nézet szerint csak a fogság után írták kv.-eiket. Fölvetődik, hogy Ez valóban a fogság idején keletkezett önéletrajz-e, nem pszeudoepigráfiával van-e inkább dolgunk, amint azt más érvek alapján korábban C. C. Torrey gondolta. – Kumránban a héb. Ez-ből több töredéket találtak. – II. Tartalma. ~ „Jahve szózat”-át, vagyis azokat a próf.-i szavakat tartalmazza, első személyben írt beszámoló formájában (csak az 1,3 és a 24,24 áll harmadik személyben), amelyeket ® Ezekiel hallott (1,3) „isteni látomás”-ban részesülve (1,1). Míg Izajás és Jeremiás aránylag keveset beszél magáról, Ezekiel kezdettől végig pontosan leírja kv.-ében, hogy milyen élményekben, próf.-i látomásokban volt része. E tekintetben összhangban áll, ill. megegyezik Zakariás próféciájának első részével (Zak 1–8). Arról, amit magánemberként élt át, alig közölt valamit; személyéről az a két vers árulja el a legtöbbet, amely harmadik személyben van írva (Ez 1,3; 24,24). – III. Teológiája megfelel a papi iratok teol.-jának: Isten legfőbb és legszembetűnőbb tulajdonsága a szentsége, nemcsak erkölcsi szempontból, hanem léte szerint, metafizikai értelemben is. Amit Isten az egyes emberrel, ill. népével tesz, az szentségének v. a szentségén esett sérelemnek a jóvátételére irányul. Ebből következően Ez istenfogalma eléggé egyoldalú, az érzelmi vonatkozások Isten és ember viszonyában háttérbe szorulnak, a teol.-i utalások pedig, amelyek más próf.-knak oly egyedülállóan bensőséges nyelvezetet kölcsönöznek, csak kevéssé érvényesülnek. Másfelől viszont Jahve, épp neve szentségéért roppant bőkezűen osztogatja ajándékait az üdvösség érdekében; mert, bár népe hűtlenül elpártolt, Ő továbbra is Izr. Istene maradt. Jahve és Izr. összetartozik: Jahve Izr. Istene, Izr. pedig Jahve népe (11,20). Ez így volt mindig és majd a jövőben is így lesz. Amint Izr. tört.-e tanúsítja, Jahvénak terve van népével. Ez a kiválasztáson (20,5; nem a meghíváson) alapszik, továbbá a szövetségkötésen (16,8), valamint a szövetséghez kötődő ígéreteken: számos utód, saját föld és Jahvénak népe közt lakása, mint az áldás forrása. Ezt az ígéretet kapták az ősatyák, s az Egyiptomból való kivonulás után Jahve teljesítette is ígéretét, a nép bűnei miatt azonban veszendőbe ment: Izr.-t elűzték földjéről, Jahve nem lakik többé népe körében. Ebből Ezekiel arra következtet a kiválasztottság tudatában (vö. 5,5), hogy a nép sorsa jobbra fordul, és helyreáll a korábbi állapot (16,55). Az idegen iga összetörik, a szétszóródott nép egybegyűl, visszatér hazájába és biztonságban él, mihelyt megkötik a béke szövetségét, amelyet azonban Ez nem nevez „új”-szövetségnek (vö. Jer 31,31). Ám a béke szövetségéhez Jahvénak új szívet, új lelket kell adnia (Ez 11,19; 36,26), meg kell tisztítania és szentelnie népét. Akkor Jahve népe körében lakhat örökre (37,25–26). Ebben Ezekiel annyira biztos, hogy pontosan leírja a helyet is, ahol Jahve lakni fog (40–48), az új kultusszal egyetemben. Lakóhelye úgy lesz berendezve, hogy minden szempontból megfeleljen Jahve szentségének és azoknak a követelményeknek, amelyek belőle következnek. Izr. tulajdon földje (amiként a többi próf.-nál is) termékeny lesz (36,30), s Izr. – Jahve népeként – egyetlen pásztor uralma alatt fog földjén élni mindörökké (37,22). Ez a pásztor az üdvösségtört. alakja, a rá vonatkozó részek emlékeztetnek más próf.-k messiási, ill. eszkatologikus jövendöléseire. Mindamellett azt, hogy azonos az Iz-ban ® Emmanuel, ill. az ® Isten szolgája alakjában megjövendölt Messiással, aki Jahve nevében és megbízásából elhozza az üdvösséget, vitatják, kivált katolikus exegéták, főleg azért, mert a Papi irat próf.-i értelemben messianizmust nem ismer. Ezzel összhangban áll az is, hogy Ez e tekintetben szóba jövő részleteit (17,22–24; 34,23–31; 37,24–27) az ÚSz nem vonatkoztatja a Megváltóra. Ennek ellenére Ez nem marad a papi teol. kereteiben, hanem túlmutat rajta. Ezért nevezhető Jézus (Jn 10,11–16) Ez 34,11–23-ra célozva jó Pásztornak.
