istenkáromlás
istenkáromlás: A Bibliában nemcsak szavakban fejeződik ki, hanem tettekben is megnyilvánulhat. Aki „fölemelt kézzel”, azaz szándékosan vétkezik, káromolja Jahvét (Szám 15,30); a pogányok, akik Jahve népét elnyomják, káromolják Jahve nevét (® Isten neve; Iz 52,5; 1Mak 2,6; 2Mak 8,4). Isten hatalmában kételkedni (2Kir 19,4.6.22), országát (Ez 35,12) v. Templomát (1Mak 7,38) becsmérelni szintén a. m. Istent káromolni. Ugyanígy ~nak (gör. blaszphemia) minősülnek a Bibliában azok a szavak v. tettek is, amelyek Istennek v. egy szt. személynek, ill. valamely szt. intézkedésnek, fölszerelési tárgynak a gyalázásával egyenértékűek (ApCsel 6,11; Róm 2,24; vö. Iz 52,5; 1Tim 6,1; Jak 2,7; 1Pét 4,4; 2Pét 2,2; Júd 8). Az Istent megillető jog kisajátítása hasonlóképpen ~nak számít, így pl. Istent káromolja, aki bűnöket bocsát meg (Mt 9,3) v. az Istennel egyenlővé teszi magát (Jn 10,33–36). Jézust is ~sal vádolták, amikor Isten Fiának mondta magát, és azt állította, hogy része lesz az isteni hatalomban (Mt 26,64–66). A zsidók szavait, amellyel a kereszten függő Jézust gúnyolták, az evangélisták szintén ~nak minősítették (27,39). Krisztus megtagadása is ~ (ApCsel 26,11). A ® Szentlélek káromlása (Mt 12,31) a. m. azokat az ördögűzéseket, amelyeket Jézus a Lélek által, vagyis Isten erejével végbevitt, rosszindulatúan ® Belzebubnak tulajdonítani (12,28), ami az Ő isteni küldetésének el nem ismerésével egyértelmű. Ha az ember haragból v. tudatlanságból káromolja Istent (Mk 3,28), elnyerheti a bocsánatot, ugyanígy az is, aki az Emberfiát káromolja (Mt 12,32), de a Szentlélek káromlására nincs bocsánat, mert ez olyan fokú gonoszságra és megátalkodottságra vall, hogy nem lehet őszinte megtérésre számítani; annak tehát, aki a Szentlelket káromolja, nincs reménye (vö. Zsid 6,4–6; 10,26 kk.; 2Pét 2,20–22; 1Jn 5,16). – Szűkebb értelemben véve az ~ Istent gyalázó v. Isten nevét átkozó szavak kimondása (Szám 24,10–16; Kiv 22,27) v. hamis eskü Isten nevére (20,7).
