könyv

Teljes szövegű keresés

könyv: 1. ® könyvtekercs. – 2. égi, mennyei ~ek. Az a gondolat, hogy az égben Isten tervei és az emberek tettei fel vannak jegyezve egy ~ben a szemiták körében igen elterjedt antropomorfizmus volt. Mivel az írásban rögzített tettek és elhatározások megmásíthatatlanul és teljes egészükben megőrződnek, ez a kép nagyon alkalmas volt annak megvilágítására, hogy Isten kormányozza a világmindenséget, és semmi sem kerüli el a figyelmét. – A) Isten határozatainak ~e. Hénoch beszél mennyei táblákról (Hénoch [etióp] 81,1 kk.; 93,1 kk.; 106,19; 107,1), amelyeken az emberiség történelme előre felírva áll. Formájuk szempontjából ezek a táblák összevethetők a Babilóniából ismert ún. „sorstáblák”-kal, amelyeken Marduk évről évre meghatározza az egyének és a közösség sorsát. Ehhez az elképzeléshez kapcsolódik a Zsolt 139,16; Jer 22,30; Ez 2,9 kk.; Dán 10,20; Jel 5,1 kk.; 10,2 kk. A babilóniai „sorskönyvek”-től eltérően ezek az égi ~ek nem meghatározzák mindenek sorsát, hanem az Isten mindenhatóságát fejezik ki, aki ura a tört.-nek. A Jel-ben a ~tekercs átadásával a megdicsőült Bárány (= az Úr) kap meghatalmazást arra, hogy Istennek a világot illető elhatározásait végbevigye. – B) Az ® élet könyve. – C) Zsolt 109,14; Iz 65,6; Mal 3,16: az égben – emlékeztető ~ekbe – feljegyzik az emberek tetteit. Nehemiás kéri Istent, hogy jó tetteit ne feledje el, azaz ne húzza ki a ~ből (Neh 13,14; vö. 5,19); hasonló kérések Bábel királyainak okleveleiből is kimutathatók. Ezzel szemben Zsolt 51,3: „töröld el gonoszságomat”. Isten az „emlékeztető könyvek” alapján ítél (Dán 7,10; Jel 20,12). Az apokrif apokaliptikai irodalomban és a rabbinista írásokban szintén találkozunk hasonló gondolatokkal (vö. Jub 30,23; 39,6 stb.). – 3. szent ~ek: ® Biblia, ® Szentírás.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem