Böjt, böjtöl
Böjt, böjtöl a) Általános vallástörténeti meghatározás
Bizonyos ételektől, vagy mindenfajta táplálkozástól való időleges tartózkodás kultikus céllal. Gyakran kiegészíti a nemi élettől való tartózkodás is, ha azonban csak ez utóbbiról van szó önmagában, azt az általános szóhasználat nem nevezi böjtnek.
A böjt gyakorlatát el kell határolni az állandó jellegű fogadalmaktól, amelyek bizonyos önmegtartóztatást valamilyen csoporthoz, rendhez tartozás céljából foglalnak magukba; ezektől éppen átmeneti, időhöz kötött jellege különbözteti meg. Meg kell különböztetni másfelől a böjtöt bizonyos ételek fogyasztásának általános tilalmától, az étkezési törvények előírásaitól (vö. ESZIK).
A böjt általános vallástörténeti jelenség, amelynek gyakorlata úgyszólván minden vallási közösség és mozgalom esetében megfigyelhető. Megállapítható ugyanakkor, hogy szerepe a vallásos magatartásformák alacsonyabb fokán nagyobb, magasabb fokon fokozatosan veszít jelentőségéből, s ha teljesen nem is szűnik meg, súlyából veszít, ill. értelmezése spiritualizálódik; szerepét az istennel/istenséggel való lelki, szellemi kapcsolat elmélyülése háttérbe szorítja.
A böjt gyakorlatának két alapvető válfaja különíthető el:
1. Az egyes személyek, vagy kisebb csoportok által folytatott, alkalomszerű böjt. Időtartama néhány órától több napig, olykor hetekig terjedhet. Gyakori az éjszakára szóló étkezési tilalom, amelynek hátterében az a meggondolás húzódik, hogy ilyenkor a démonok aktívabbak lévén, az ételt »megfertőzhetik«, s így azok az emberre veszélyesek lehetnek. Ez a meggondolás az egyéb böjti gyakorlat mögött is felismerhető, hogy ugyanis a démonok a kultikus tisztaságot veszélyeztetik. Az ilyen hátterű böjt ugyanakkor az ártó démonok helyett az embert segítő szellemek megidézését is szolgálhatja. Ilyen célzatú a házasulandók házasságkötés előtti böjtje, a sámánok, jövendőmondók, varázslók, orvosok böjtje, amely adott esetben az eksztatikus állapot előidézésében is közrejátszik. Hasonló célból böjtölnek vadászok, katonák, és általánosnak mondható az áldozat bemutatását megelőző böjt is.
Az egyéni böjtben is találkozunk a bűnbánat, ill. az elkövetett bűnért való elégtétel gondolatával. Igen gyakran kísérője a böjtölés a gyásznak, ahol is az alapmotívum nem a gyász értésének kifejezése, hanem az ártó szellemek távoltartása, ill. az elhunyt túlvilági életére kedvező hatás elérése. Megfigyelhető kiemelkedő vallási személyiségek, vallásalapítók fellépésük előtt hosszabb ideig végzett felkészítő böjtjének többszöri előfordulása.
2. Általában meghatározott időben és meghatározott ideig tartó, az egész vallási közösség számára kötelező érvényű böjt. Legrégebbi formájának a termékenységi célzatú böjtölést tekinthetjük. Ezen túl a legkülönbözőbb vallásokban megtalálható a hét egy vagy több meghatározott napjára érvényes általános böjtölési kötelezettség, ill. az év bizonyos - rendszerint hosszabb, több napig, vagy akár hetekig tartó - időszakára vonatkozó böjti előírás.
Megjegyzendő, hogy az egész vallási-népi közösségre is vonatkozhat általános, de alkalomszerű böjtölési kötelezettség, pl. uralkodó halála, vagy hadjárat stb. idején.
Általánosságban megjegyzendő, hogy a böjt gyakorlatából az aszkézis szellemisége általában hiányzik.
b) Böjt az ÓSZ-ben
A böjt és a böjtölés fogalmát az ÓSZ-ben alapvetően a cúm ige és a belőle képzett cóm főnév fejezi ki. Ilyen értelemben szerepel alkalmanként az cánah: önmagát megtartóztatni ige is, több esetben pedig körülírással találkozunk: kenyeret nem enni (ló' 'ákal lehem). A böjt gyakorlatának az általános vallástörténeti jelentőségét és elterjedtségét figyelembe véve feltűnő, hogy Izráel életének korai szakaszában a böjtnek korántsem jut akkora szerep a kegyességi életgyakorlatban, mint amilyent indokoltnak tarthatnánk. A pátriarkák történetében a böjt gyakorlata egyáltalán nem fordul elő. A böjt megítélése, mint az alábbiakból kitűnik, a későbbiek során is kétféleképpen érthető, ami összefügg részben azzal, hogy az ÓSZ az aszketikus életideált - ha szerepét nem is becsüli le, korántsem értékeli túl, másrészt az ÓSZ szembenáll általában a varázslással, a mágiával, különösen is annak olyan formájával, amely Istent akarná ilyen eszközökkel befolyásolni. Márpedig e szempont érvényesülésének veszélye a böjtölés esetében fennáll.
Megállapítható, hogy az ÓSZ azt a böjtöt tartja legitimnek, amelyben valamilyen módon az embernek Jahve iránti tisztelete, szeretete, bűnbánata jut kifejezésre (Zsolt 69,11; Ézs 58,1kk; Zak 7,5kk). Ilyennek értékelhetjük Mózes negyvennapos böjtjét (2Móz 34,28). Maga a mózesi törvény mindössze egyetlen általánosan kötelező érvényű böjti előírást tartalmaz: a hetedik hónap tizedik napján, az engesztelés ünnepén kötelező az önmegtartóztatás (3Móz 16,29kk; 4Móz 29,7kk), azonban itt sem maga a böjt áll a középpontban, hanem a munka beszüntetése és az áldozat bemutatása.
Az egyéni, ill. csoportok alkalmi böjtölésének gyakorlata az idők folyamán teret nyert Izráelben is. Ezekben az esetekben - megfelelő átértékeléssel - a háttérben gyakran felismerhetőek az általános vallástörténeti motívumok.
Izráel a benjáminiak elleni két vereség után, a győztes ütközet előtt böjtöl (Bír 20,26). Háború előtt hirdet böjtöt Jósáfát is (2Krón 20,3). Találkozunk a bűnbánati böjt gyakorlatával (1Sám 7,6; 1Kir 21,27) és a gyász miatti böjttel (1Sám 3l,13; 2Sám 1,12; 1Krón 10,12). Bűnbánati elemek is vannak Dávidnak Betsabé gyermekéért tartott böjtjében (2Sám 12,16). Betegekért való böjtölésről olvasunk a Zsolt 35,13-ban is. Két esetben is szerepel a böjt kifejezetten negatív összefüggésben: Saul az éndóri aszszonynál tett látogatása előtt böjtölt (1Sám 28,20), Aháb pedig gonosz szándékkal hirdet böjtöt (1Kir 21,9). Egyedülállóan magasrendű viszont a zsoltáros vallomása: Isten ügyéért böjtölt (Zsolt 69,11).
A fogság után szélesedik a böjt gyakorlata. Eszter könyvének története indokolja meg a Púrim ünneplését, és az ezzel kapcsolatos böjtölést (Eszt 9,31); itt maga a történet is általánosabb böjti gyakorlatra utal (Eszt 4,3.16). Zakariás évente több alkalommal tartott böjtről tudósít (Zak 8,19). Nehémiás az otthoni hírek hallatán böjtöl (Neh 9,1). Ezsdrás pedig jó útja érdekében hirdet böjtöt (Ezsd 8,21).
A prófétai igehirdetésben a böjt jogosultságának elismerése mellett (Jer 36,6kk; Jóel 1,14; 2,12kk) feltűnik a külsőleges, hamis böjt elítélése. A böjt csak a teljes, belső megújulással együtt töltheti be szerepét (Ézs 58,1kk; Jer 14,12; Zak 7,5).
c) Böjt az ÚSZ-ben
Az ÚSZ-i korra az ÓSZ-i böjtölési gyakorlat kibővült. Az onnan ismert általános böjti alkalmak kiegészültek különösen is az elsősorban farizeusok által gyakorolt heti két böjtöléssel, valószínűleg hétfőn és csütörtökön (Lk 18,12). Ezen túl megmaradt az alkalomszerű egyéni böjt is (Lk 2,37).
Jézus maga negyvennapos böjttel készült messiási szolgálatára (Mt 4,2 par), és általában nem vetette el a böjtölés lehetőségét. Elítéli viszont a farizeusok külsőleges, formális böjtölését (Mt 6,16kk par). Keresztelő János és tanítványai böjtjét nem ítéli el, de saját tanítványainak böjtjét indokolatlannak tartja, amíg ő velük van (Mk 2,18k par).
Nem lehet kizárni annak a feltételezését, hogy az ősgyülekezet változatlanul megtartotta és gyakorolja az engesztelés napjával kapcsolatos böjtölést, erre látszik utalni az ApCsel 27,9 adata, bár ez értelmezhető úgy is, mint egyszerű időpont-meghatározás. Találunk viszont adatokat az alkalomszerűen gyakorolt böjtöléssel kapcsolatban, ennek sajátos és többször előforduló formája az, amelyet a szolgálatra történő kibocsátás esetében tartottak (ApCsel 13,2k; 14,23). Ezekben az esetekben megfigyelhető a böjtölésnek az IMÁDKOZÁSSAL történő szoros összekapcsolása. Ez az összekapcsolódás az egyház életének későbbi időszakában általános gyakorlattá vált, erre látszik utalni a Mt 17,21 par is, amely helyet a szövegkritikai megállapítások egyöntetűen későbbi, a másolás során bekerült betoldásnak minősítenek. Böjtnek minősíthető Pál háromnapos önmegtartóztatása megtérésének eseménye után (ApCsel 9,9).
Az apostoli tanítás a formális, kultikus célzatú böjt előírásairól nem szól. Ez ha fennmaradt is a gyülekezeti gyakorlatban, elveszítette jelentőségét. A Kol 2,16 egyenesen értelmezhető úgy is, mint a meghatározott napokon történő, formális böjtölés gyakorlatának elvetése. Ezzel szemben érvényesül a valamilyen célért, elsősorban mások megsegítése érdekében történő lemondás szempontja (2Kor 8,1kk; Filem 14 stb.).
SzCs
