AZ ÉNEKES RIGÓ. Turdus musicus L. 1758.
AZ ÉNEKES RIGÓ.
Turdus musicus L. 1758.
Turdus musicus L. 1758.
[Sylvia musica SAVI.]
XXXVI-ik tábla
ÉNEKES RIGO TURDUS MUSICUS (L)
KIS FÜLEMÜLE LUSCINIA LUSCINIA (L)
ÉNEKES RIGO TURDUS MUSICUS (L)
KIS FÜLEMÜLE LUSCINIA LUSCINIA (L)
Népies nevei: énekes-, dalos-, nyári-, éneklő rigó; tekerményes rigó (Háromszék); húros; húrosmadár.
Jegyei: valamivel nagyobb mint előbbi, de kisebb a fekete rigónál; szemöldöksávolya rozsdássárga s nem igen kirivó, nem is terjed hátra a nyakig; torka és begye agyagsárgás árnyalatú, hasának közepe fehér s alig foltos; a begy és az alsó test oldalain levő foltok hosszabbak, mint szélesek; alsó szárnyfedői halavány rozsdássárgák; a felső szárnyfedők hegyén rozsdássárga foltocskák vannak, melyek összefolyva a szárnyra két keskeny harántcsíkot rajzolnak.
Leirása: fölül olajbarna, az evezők és farktollak valamivel sötétebbek, előbbiek belső tőfele világosabb rozsdássárgásba hajló; az áll, torok és nyak eleje egyszínű, két oldalt azonban feketésbarnán foltozott; a begy egészben foltos, a mell és az alsó test oldalai szintén, csakhogy ritkásabban; utóbbi rész alapszine barnásba hajlik; csőre sötétbarna, az alsó káva tőfele sárgás; lábai halvány sárgásbarnák; szemei sötétbarnák. A tojót alig lehet megkülönböztetni a hímtől. A fiatalok rozsdásabbak, szárnyfedőik szélesen rozsdássárgán szegettek, az alsó test sárgás árnyalata sötétebb s foltozása kisebb pettyekből áll.
Mértéke: H. 21,8–23; Sz. 11–12,9; F. 7,9–8,8; L. 2,7–8,8; Cs. 1,5–1,8 cm.
A mit a pacsirta égfelé szálltában igazán «nagy hanggal» mond el, ugyanazt énekli hymnuszszerű komolysággal, nem kisebb művészettel az énekes rigó is a fasudár tetejéből, mikor a hó eltakarodott a mezőkről s leolvad a hegyekről is, csurogva csergedezve, hogy tenyészet, élet keljen nyomában s a kikelet kibonthassa zöldelő reményszálait. A mi a pacsirta a napsugaras mezőn, a fülemile az árnyas ligetben: az ő az erdőben.
A fülemile a bokrok között, az énekes rigó a fakoronákban, a pacsirta a magas levegőégben királyi énekes; ők a legnagyobb szárnyas művészek: mindegyiknek dala megkapó, lebilincselő s áhitatra keltő. Szerelmet, reményt, vágyakozást tolmácsolnak a tökéletesség oly kiváló zenei hatásával, mint azt legnagyobb zeneköltőink sem tudták közvetetlenebbül, legföljebb mesterkéltebben kifejezni. A fülemile éneke lágy symphonia, szerelmi indulatok, olvadó, epedő, majd tüzes, erőteljes kifejezője; a pacsirtáé dicsőítő, hálaadó, de egyes részeiben reményt keltő, különböző érzelmeket kifejező szózat; az énekes rigóé ünnepélyes hymnus, mely csak abban különbözik a fekete rigó dalától, hogy változatosabb, valamivel vigabb, nem oly bánatos. Erőteljes, tartalmas, fenséges tiszta és messze csengésű fuvolahangok váltakoznak énekében bizonyos csicsergő, érdesebb részletekkel, melyek az egészbe olvadva nem zavarók, sőt élénkítők. Önkénytelenül megállunk, hogy a szép szavu madarat meghallgassuk, melynek torkából az erdő tavaszodásának csalhatatlan hirét veszszük. Itt is, ott is leszól a fatetőkről ez a csodálatos ének, átjárja szivünket s bizonyos emelkedett hangulatot fakaszt bennünk. Még ha egyébként minden rossz tulajdonság meg volna madarunkban, gazdaságunknak ellensége, javaink pusztítója, természete és külseje rút, visszataszító volna is: mindent megbocsájthatnánk neki hangjáért, gyönyörködtető zenei tehetségéért. Elfogult vagy elfogulatlan, rideg vagy melegen érző ember legyen bár, a kinek fülébe jutnak az énekes rigó strófái, mikor alkonyattájt vagy hajnalban útja az erdőn át vezeti: bizonyos, hogy megmozdul benne az érzelem s nem felejti el a benyomást, mit akarva nem akarva kap. És sajátságos! Ez a máskor eleven, az erdei tisztásokon fürgén futkosó, sebesen repülő, ugrándozó madár mikor énekel, egész lényében megváltozik. Szinte mozdulatlanul ül a magas fa legtetején, komolyan, magába mélyedve, egészen átengedve magát művészetének, melyhez nem illenék vidorság, nyugtalanság, idegesség. Csak ha megzavarjuk s feléje közeledünk s mintegy megszakítjuk ihlett hangulatát, tér magához, elhallgat s ijedten száll odább, hogy egy másik fa hegyén folytassa dalolását.
Hogy ismeretes és közönséges madár egész Magyarországon, fölösleges mondanom. Mindenütt hol erdőségek vannak, kivált bokros aljuak és tisztásokkal váltakozók, síkon és hegységben egyaránt előfordul. Fenyő- és lomberdő között sem válogat, sőt a vegyes faállományt még szereti is, csak a szurkos fenyőrészleteket nem igen látszik kedvelni. Majd csaknem egész Európában a Sarkkörig s Szibériában a 60° é. szél.-ig el van terjedve, keleten azonban a Jeniszei folyamon túl nem megyen. Dél-Európában ritkább, mint Közép-Európában s itt fészkelve, a magas hegyi erdőkben található leginkább; a rónaságban s általában nagyobb számban csupán a költözködés idejében. Khinában élő fajtája a Turdus musicus auritus hasonlít a mi énekes rigónkhoz, csakhogy világosabb színű s 2-ik evezője rövidebb a 6-iknál. (A mienknél a 2-ik hosszabb az 5-iknél.)
Hozzánk az országos középnap szerint: márczius 16-án érkezik meg, körülbelül az erdei szalonkákkal egy időben, a mit a vadászok jól tudnak, mert benne is csak úgy, mint a barázdabillegetőben, a kezdődő tavaszi szalonkaévad hirdetőit köszöntik. Tavaszi vonulása belenyulik április első harmadába s mire a szalonkák elfogytak vidékeinkről, akkorra ők már teljes számban megtelepedtek s párosodnak, költenek. Utazás közben kertekben, gyümölcsösökben, fasorokban, mezőkön álló egyes fákon, bokrozatokban, szőlőkben találkozhatunk vele s felismerhetjük rövid czipp, szipp hivogatója nyomán, most midőn a családalapítás ideje elérkezett, csakis az igazi erdőben él. Fészkét legszivesebben sűrű fiatalosba, ágak közé jól elrejtve, inkább nedves, forráshoz közel eső, mint túlságosan száraz helyekre rakja. Ritkán van két méternél alacsonyabban, de 4–5 méternél sem magasabban. Építési módja csak olyan, mint a többi rigóké, jellemző azonban fészkére, hogy belseje sárral és korhadó farostokkal, mely anyagokat mintegy vakolattá keveri, van kitapasztva, simára kikenve. Fészekalja 4–5 zöldeskékes alapszinen, feketésbarnán pettyezett és foltozott tojásból áll.
Tojásmérték: H. 24–27,8; Sz. 18–22 mm.
A költés fáradságait részben a hím is megosztja párjával; a tojások 15 nap alatt kelnek ki. Juniusban költenek másodszor.
Utóbbi években azt tapasztaltam, hogy e fajnak szaporulata úgy mint a többi rigóinké is – legalább a Kis-Kárpátokban – kitünő volt. Rengeteg sok fiatal népesítette az erdőket s a Pozsonytól Modorig terjedő hegyi területen lépten-nyomon futkároztak az aljazatban, sűrűségekben vagy röpködtek a fákon. Szintúgy igen sokat láttam a borsodi «Bükk»-hegységben. Itt megfigyeltem őszi költözködésükkor szeptember végén, hogy a szürkületben a nagyobb tarvágásokba megérkező énekes rigók erős surrogással, iszonyú sebesen czikkáztak alá a magasból. Néha a sötétben a madarakat már látni sem lehetett, csak alásuhanásuk nesze szakasztotta meg időközönként a csendet.
Addig, míg bogyókat nem talál, ő is – mint a többi rigók – rovarokkal, pondrókkal, hernyókkal, kukaczokkal, bábokkal, gilisztákkal, csigákkal táplálkozik. Nem csupán a meztelen, hanem az apróbb héjasházu csigákat is elkölti s hogy a húshoz férhessen, bizonyos kövekre száll velök, s ott – akár valami ülőn – összetördeli őket; ilyen helyeken nagy számú csigaház bizonyítja hasznos működését. Rovartáplálékát nemcsak a föld szinéről szedegeti, hanem csőrével felforgatja a száraz, rothadó leveleket s az alattuk rejtőzködő «férgeket» is elemészti. A hol a rigók bőven találnak eleséget, a csalit, a földszine a szó szoros értelmében fel van túrva. A pozsonyi Dunaligetekben láttam ezt a munkájukat, melyben az énekes rigóval a fenyőrigók és szőlőrigók is versenyeztek s nagy területeken valóban áldásos tevékenységet fejtettek ki. Szaporaságuk, kitünő énekök, az erdőt és fát, rétet és gyepet rongáló alsóbbrendű állatok hatásos pusztítása, a bogyós bokrok terjesztése: mind meg annyi érdeme rigóinknak – s rokonainak is – melylyel szemben azt a kis bűnüket, hogy őszszel a szőlőket is csipegetik, már csak azért is megbocsájthatjuk nekik, mert hiszen nem sok fáradsággal elriaszthatjuk őket a szőlős területekről. Méltán rosszul esik annak tudata, hogy ezt a madarat is igen nagy számban fogdossák az olaszok; sőt akaratlanul a mi fenyvesmadárfogóink is nem egyszer tőrbe kerítik.
A rigók mind kiválóan hasznos, kiméletre méltó madarak s gazdaságunk nagyon megérezné az ő hiányukat.
