Az elhunyt jeles természet-tudósok
Az elhunyt jeles természet-tudósok
Ha a legközelebbi időkben elhúnyt jeleseink fölött szemlét tartunk, azt veszszük észre, hogy legkevesebben vannak a mathematika művelői, a minek részben az az oka, hogy némely, különben erős mathematikusok speciálisan nem ezt a szakot, hanem a fizikát művelik, a melynek a mathézis egyik főfontosságú emeltyűje, gyakran alapvetője és segédeszköze. E kevesek között egyik Hunyady Jenő, a legérdemesebb magyar tudósok egyike († 1889), a másik Vész János a jó tanár és kedvelt előadó († 1882).
A fizikusok közt Sztoczek József (1819–1890) és Jedlik Ányos (1800–1895) nagyérdemű munkálkodása átterjedt még a legutóbbi időszakra is, Schenzl Guidóé pedig († 1890) még csak ekkor, a meteorologiai intézet felállítása után indúlt meg igazán. A többiek: Greguss Gyula, Kondor Gusztáv, a jeles tehetségű Horváth Ignác, volt polytechnikumi tanár, az ifjan elhúnyt Gruber Lajos és a buzgó Czógler Alajos, a ki két szép kötetben a Fizika történetét írta volt meg, a világ legjelesebb fizikusainak életrajzában a legrégibb időktől a jelen korig. A magyar fizikusok Nesztora, a mennyiben szakmájánál fogva ehhez a tudományhoz áll legközelebb s nagybecsű működése erre a térre is átterjedt, a nyugalomba vonúlt polytechnikumi tanár Kruspér István.
A chemikusok csoportjában szintén a régi gárda tagja volt még Nendtvich Károly (1811–1892), kinek működése még erősen és hosszú ideig átszolgált a legújabb időszakba. Tankönyvein és apróbb értekezésein kivül becsesek voltak a maguk idejében, mint elsők a hazában, magyarországi szén- és asphalt-elemzései és érdekes adat életéből, hogy a pesti tudomány-egyetem falai között az első magyar chemiai előadás Nendtvich ajkáról hangzott el 1848 április 1-én. – Wartha Vince szintén a hatvanas évek végén kezdette meg a hazában működését, hosszú külföldi távollét után, s azóta kifejtett nagykörű tudományos működésén kivül kisérletes előadásai és közleményei révén egyik kedvelt előadója Budapest mívelt közönségének. Tőle birjuk Az agyagipar technologiájáról (1892) szóló művet, melyben bámulatos közvetetlenséggel ismerteti, beható kisérletek és tanulmányok alapján a legkülönfélébb agyagárúk előállítási módját, minőségét és történetét.
A tágabb értelemben vett physiologia terén Balogh Kálmán († 1888) és Jendrassik Jenő († 1891) munkálkodása még nagyobbára a jelen időszaké volt. Érdemükhöz és munkaképességükhöz képest mind a kettőjöket korán elragadta a halál. A mai buvárnemzedék legnagyobb része még az ő tanítványaik jeleseiből kerűlt ki, mint Fodor József, az egészségtan magyarországi első tudományos művelője és fejlesztője, Hőgyes Endre, a magyar Pasteur-intézet megteremtője, Klug Nándor, Thanhoffer Lajos és a korán elhúnyt Mihálkovics Géza, Rózsahegyi Aladár s még számos jeles orvos és tudós.
Az állattan művelői közül, a kik már a megelőző időszaknak is tevékeny munkásai voltak, de a működésük erejének hasznát a mai időszak s a mai nemzedék látta, de sőt azok közül is, a kik a hetvenes években és az után kezdtek munkálkodni, feltünő sokat elragadott a halál s nem egyet igen korán. Legutolsó volt köztük a nagyérdemű Frivaldszky János, a magyar rovarvilág fáradhatatlan kutatója, leirója és legalaposabb ismertetője († 1895). Előtte húnyt el a buzgó Kriesch János († 1888), a magyarországi halak kutatója s a méhészet igen tevékeny előmozdítója; gróf Lázár Kálmán, a madarak szenvedélyes megfigyelője és életök jelenségeinek kedves tollú leirója; Károli (Kárl) János, a nagy alapossággal és bő tanulmánynyal indult icthyologus; Bartsch Samu, a magyarországi sodró állatkák monografusa; Xantus János az útirajzaiból leginkább ismeretes, de különösen idegen világrészekből származó becses zoologiai gyűjtéseivel és azok leírásával legtöbb érdemet szerzett kutató, a kinek amerikai folyóiratokban is számos madártani és természettudományi dolgozata jelent meg; Hazay Gyula, a puhatestű állatok s Tömösváry Ödön a rovarok gyűjtője és leirója; Örley László, a férgek specialistája s buzgó tágkörű zoologus; valamint Dapsy László, az általános képzettségű, világlátott természetrajzi tanár, a ki hajlamánál fogva leginkább botanikus volt, de közgazdasággal és publicisztikával is előszeretettel foglalkozott. Darwin híres művét, a fajok eredetét ő fordította le magyar nyelvre. – E szakcsoport jelenlegi vezérférfiai és munkásai közül Margó tanítványai voltak: Entz Géza és Paszlavszky József.
A Botanikusok jelesei közül két derék és nagyérdemű tudóst java férfikorában ragadott el a halál: Jurányi Lajost († 1897) és Kánitz Ágostont († 1896), mig a náluknál jóval idősebb Hazslinszky Frigyes († 1896) Magyarország legjelesebb floristája sokáig viruló üde öregség után 78 éves korában költözött el az élők sorából. A mai munkásnemzedék javakorbeli férfiakból áll.
A geologusok sorából már a megelőzőkben említetteken kivül jelesek voltak még a maguk szakmájában: Zsigmondy Vilmos, a magyarországi ártézi kutak legelső tervezője, s méltán nagyhírű technikusa; Pettkó János Selmec környékének s a Morva folyó melléki Fehér-Kárpátok vidékének geologiai leirója és térképezője, Hunfalvy János, a geografiai irodalom nagyérdemű művelője; Herbich Ferenc, a székelyföld leírója; Pávay V. Elek, az erdélyi részek szorgalmas kutatója; Róth Samu, a kárpáti ős jégárak nyomainak felfedezője és leírója; Primics György, a Persányi- s a Csetrás-hegyég, valamint az Oláhországgal határos hegységek kutatója és Stürzenbaum József, a dunántúli geologiai fölvételek egyik igen buzgó munkása. Erős munka a geologia, sok embert megemészt!
Igen messze vezetne bennünket e vázlat céljából s programmunk nem is engedné meg, ha mindazon természettudósainak műveit tüzetesebben megismertetnők, a kik a legutóbbi évek során jeles és becses népszerű könyvekkel ajándékozták meg a magyar természettudományi irodalmat, tanítva és gyönyörködtetve is a magyar közönséget.
