Emelkedés időszaka 1750–1830.
Emelkedés időszaka 1750–1830.
Ebben az időszakban jelentek meg az első rendszeres munkák magyar nyelven: fizika, chemia, arithmetika, állattan, növénytan, ásványtan és fiziologia, némelyikből kettő-három is. E műveknek túlnyomó nagy részét, különösen az általános irányúakat és a természetrajziakat még nem tanárok, tehát nem szigorúbb értelemben vett szakemberek, hanem papok, orvosok és tisztviselők írták, lelkesedve egy-egy szakért, a melylyel pihenő óráikban legszivesebben foglalkoztak. Anyagi hasznot nem remélve, sőt a kiadás érdekében költekezve, mind azt hirdetik, hogy a magyar haza hasznára, a közönség okúlására készítették az illető művet.
Érdekes jelenség, hogy e művek között túlnyomó az eredeti, több mint a fordítások és átdolgozások együttvéve. Legszámosabb a leíró természettudományokkal foglalkozó, s utánuk az általános és elegyes tartalmú munka; mig az egésznek körülbelül egyharmad részét adják az exakt tudományokat tárgyazó vagy hozzájuk leginkább közeledő könyvek, s ezek az utóbbiak már kevés kivétellel szakbeli tanárok dolgozatai. A világos előadáson s a tárgy iránti szereteten és lelkesedésen kivül javarészüknek erős jellemvonása a magyarság, nemcsak nyelve, hanem észjárása, erudicióra és szellemre nézve is, a mi meghat és magával ragad.
Ha nem is teljes, de megközelítő s az áttekintésre méltó képet ad az emelkedés időszakának irodalmáról a következő csoportosítás, melybe azonban az orvosi, a gazdasági és a pusztán politikai vagy leiró geografiai munkák, melyek szintén számosak valának, nincsenek belefoglalva, valamint a fentebbi egybevetésben sem vétettek tekintetbe. Megjegyzésre érdemes azonban, hogy a legutóbbi szakból is, t. i. a leíró geografiából szintén ebben az időben jelentek meg a legelső rendszeres dolgozatok.*
Az egyetemes leíró földrajzok közt első volt Vetsei Pap István Magyar geographiája (Nagy-Károlyban, 1757), melyről Szily Kálmán az Irodalomtörténeti Közlemények I. kötetében (1892), tüzetesen kimutatta, hogy csakugyan plágium volt, nem lévén egyéb, mint Csécsi János sárospataki professzor latin diktandójának kivonatos és hibás magyar fordítása. – Még előbbi Váradi Baranyi László műve A geographiai Tudománynak első kezdete (Hála, 1749), mely 30 lapon Magyarországot és társországait is tárgyalja az európai országok keretében, mig a Vetsei-féléből Magyarország hiányzik. És ugyancsak Baranyi László Rövid magyar Geographiája (Pest, 1796), melyben az egész ismert világról, de Magyarországról, Erdélyországról és a Magyarországhoz tartozó (és régente tartozott) Tartományokról is bőven megemlékezik. – Magyarország rendszeres leírásában a magyar nyelvűek között eddigelé Magda Pál soproni professzor művét, a Magyarországnak és a határőrző katonaság vidékének legújabb statistikai és geográphiai leirása címűt (Pest, 1819) említik elsőnek, de tévesen, mert ezt 23 évvel megelőzte Szaller György pozsonyi professzor könyve: Magyarország földleírásának rövid foglalattya (Pozsony, 1796), mely csupán a szorosabb értelemben vett Magyarországra terjed (Erdély s a kapcsolt részek nélkül), de igen csinos rézmetszetű térképet ad mellékletül. – Igazságot kell azonban szolgáltatnunk abban a tekintetben is, hogy ezt nyomon követte s a Magdáét még szintén 20 évvel megelőzte Vályi András pesti universitásbeli professzor betűrendes nagy műve: Magyar Országnak Leirása 1799-ben, három igen testes, a 700 lapot elérő kötetekben. Ez bámulatos szorgalommal, gonddal s fáradsággal összehordott nagyfontosságú és igen nagy hasznú munka volt, Karacs Ferencnek egy új metszésű (1798 évi) remek térképével. Valóságos előfutója, de sőt alapvetője volt ez Fényes Elek későbbi művének, Magyarország geographiai szótárá-nak mely (Pest, 1851), szintén rendkivüli fáradsággal, de mégis már kedvezőbb viszonyok között jött volt létre.
