Nyulas Ferencz magyarsága
Nyulas Ferencz magyarsága
Feltünő példa erre Nyulas Ferenc esete, a ki alább legott megemlítendő művét magyarul írta meg s bocsátotta közre 1800-ban. E hármas könyvnek csak kicsiny része érdekelhette a mívelt közönséget. Tárgyánál s a tárgyalás modoránál fogva kétharmadrészét csak a szakemberek érthették meg. S ámbár ma hálásak vagyunk érte, hogy Nyulas e művét, melynek műnyelvi része is becses, magyarul írta meg, akkor ismeretlen maradt itthon és a külföldön egyaránt, s elveszett vele néhány igen szép és becses fölfedezés elsőbbsége, a mi, ha közlése idején köztudomásra jut, már akkor a magyar szellemet illette volna meg. Jogosan – bár utólagosan kiderítve – így is azt illeti ugyan, de ki vitatkozik, ma száz éves prioritások kérdése felett?
Nyulas Ferenc (1758–1809) előbb szamosújvári orvos, utóbb erdélyi protomedicus volt Kolozsvárott. Az erdélyországi orvosvizek bontásáról közönségesen – a Radna vidéki vasas borvizek bontásáról és ugyanezeknek orvosi erejéről, hasznáról és a vélek élésnek hasznáról címek alatt Kolozsvárott 1800-ban megjelent művében, mely a számottevő magyar chemiai irodalomnak első fecskéje volt, oly becses, némely tekintetben korát megelőző eredeti kutatások eredményeit közli, a melyek bármely nemzet chemiai irodalmának díszére válnának. Eredményei azonban művének nyelvénél fogva nemcsak hogy a világirodalomnak nem váltak tulajdonává, de még itthon, s még az orvosok között is annyira ismeretlenek maradtak, hogy Kováts Mihály, a ki a Kémia vagy Természet Titka című munkájával (Gren F. A. után. 4 darab. Buda, 1807–1808.) az első rendszeres chemiát írta meg magyarul, Nyulasnak még a nevét sem említi meg; de sőt az avatatlanok előtt azt mondja, hogy mindent csupán egymagának kellett kikeresnie a nyelv kebeléből. Nyulas neve s könyvének címe az irodalomtörténetben már régen forog, de működéséről és érdemeiről igen keveset tudtunk. Szinte azt mondhatnók, hogy újra fel kellett fedezni a magyarság számára is. Ezt a feladatot sok utána járással, gonddal és kegyelettel az elhúnyt iránt, Ilosvay Lajos teljesítette,* tüzesen megismertetvén Nyulas művét s kimutatván benne azokat az adatokat, a melyek kiderítésével a külföld tudományát megelőzte.
Egy régi magyar természettudós. (Nyulas Ferenc.) A Természettudományi Közlöny XX. kötetében. 1888, augusztusi és szeptemberi füzet.
Ha ezek után tekintetbe veszszük, hogy az imént felsorolt tudósok művei legnagyobb részt speciális irányúak voltak, ha szem előtt tartjuk, hogy némely szakokban, így különösen a leíró természettudományokban a latinság a dolog természeténél fogva még sokáig, szinte a jelen század közepéig – de részben és esetenként ma is – fenmaradt; s ha tudjuk, hogy az iskolák némely kézikönyvei még a jelen század elején is latinok voltak, méltán feltámadhat bennünk az a kérdés, hogy vajjon voltak-e abban az időben olyan természettudományi könyvek is, a melyek nem (vagy legalább nem kizárólag) az iskolának voltak szánva, hanem a művelt rendek okulására és szellemi szükségletének kielégítésére készűltek vagy arra szolgálhattak?
