Wigand Ottó és könyvkiadói hazafisága
Wigand Ottó és könyvkiadói hazafisága
A magyar szellem hódító ereje még meggyőzőbben vált nyilvánvalóvá a göttingai születésű Wigand Ottón (1795–1870). Mint pozsonyi bátyjának Frigyes Károlynak, ügynöke, könyveskocsijával Kassára is elkerűlvén, ez a tiszta város, melynek nagyobbára németajkú lakossága, rendezettsége és csinossága, talán hazai emlékeket élvesztett fel benne, annyira lebilincselte, hogy le is telepedett benne. Megnyitotta könyvesboltját és vállalkozó hajlamát követve, csakhamar a kiadói térre lépett. Merészsége mellett is óvatos üzletember lévén, eleintén abban a körben mozgott, melyben otthonos volt. 1819 és 1827 közé eső kiadványai majdnem mind németek, a mint német volt körűle minden. Az emberek, az intézmények, a míveltség és ízlés. De Kazinczy Ferenc apostoloskodása csakhamar Kassán is éreztette hatását. Reformátori működésének hullámai, melyek a közeli Széphalomból bő özönnel indulának ki, a szép felvidéki város kedélyeit is megmozgatták. A magyar szó, a magyar szellem itt is megkezdi küzdelmét az idegen ellen. A nemzet ébredezik és egész testén a munkavágy láza borzong végig. A bilincsek megzörrennek karján, a szabadság még nincs meg, de friss fuvalmát már érzik a sejtők. A politikai élet tespedését forrongás váltja fel – és az új szellem csodálatosan hat a kassai fiatal könyvkereskedőre. Úgy érzi, mintha azok a hangok, melyek merészen zúgnak végig az országon, nem volnának ő néki sem idegenek; mintha halkan már régen szólanának lelkében. A merész tervek, eszmék, az erősödő demokratikus szellem harmonikus visszhangot keltenek benne. A megindúló haladásnak előtte megnyíló távlata vonzza, a felpezsdülő élet felvillanyozza, a nagyratörő tervek fokozzák ambicióját, szűknek érzi immáron Kassát és 1827-ben felköltözik Pestre. Óriási munkakedvvel veti magát a forrongó irodalmi élet hullámai közé. Gyors egymásutánban ad ki német könyvek mellett magyarokat is, úgy, hogy a kiadások mennyiségét illetőleg messzi túlszárnyalja Hartlebent is. Ő ajándékozta meg a nemzetet Kisfaludy Sándor munkáinak első négy kötetével és ő teremti meg az első nagy magyar betűrendes enciklopediát, a Közhasznú Esméretek Tárát. Azt a vállalatot, a mely körűl az egész irodalmi életre kiható harc fejlődött ki. Harc, mely ép úgy izgatja, tüzeli az irodalom művelőit, mint barátait és a legszélesebb rétegekben felébreszti iránta az érdeklődést. Vádló és védő iratok röpködnek szerte-szét és új szikrákat szórnak, új lángokat szítanak fel, nézet nézet ellen tör és az elvek e csatájában az igazi győzedelmet maga az irodalom aratja. Az egész ország figyelme feléje fordúl, az eddig mellőzött vagy legfeljebb megtűrt árva, a nap hősévé lesz, a divat felkapja és hirtelenében ünnepelt szépséggé válik. Fontos mozzanat ez a magyar nyelv és irodalom fejlődésének újabb történetében és az a körülmény, hogy Wigand nevéhez fűződik, maradandó emléket biztosít e magyarrá vált idegennek a nemzet kegyeletében. Mert a szó szoros értelmében magyarrá vált. Lelkesedett ügyünkért, lelkesedett annyira, hogy nemcsak anyagi áldozatokat hozott érte – hisz a Közhasznú Esméretek Tárára is 15,000 forintot fizetett rá – hanem még saját személyes biztosságát is kockára tette érte. Mit sem törődve a szigorú tilalmakkal, egymásután adta ki a nemzeti törekvéseket hirdető és fejtegető munkákat, és ezzel úgyszólván maga is aktiv harcosává lett a nagy reform-mozgalomnak. Annak a hatalmas tűztengernek, mely csakhamar az egész országot elborította, ezer és ezer szikrája röppent ki az ő kiadványaiból. Irók és politikusok nem is tekintették őt törekvéseik egyszerű eszközének, hanem hűséges szövetségesüknek, úgy, hogy csakhamar osztozott velük népszerűségben és dicsőségüknek egy-egy sugára az ő merész homlokára is ráhullott. De merészségét, mint annyi más jelesünk, ő is drágán fizette meg nemsokára. Csak a nagy, a nemes cél lebegett szeme előtt, teljesen megfeledkezett az üzletembert megillető óvatosságról, és midőn Hartleben, megijedvén a cenzúra és a nádor szigorú tilalmáról, visszalépett Wesselényi Balitéletek című munkájának kiadásától, Wigand szinte meggondolás nélkül vágott bele a kockázatos vállalkozásba. A könyvet 1833-ban Lipcsében kinyomatta és a határon át is csempészte. Ez – mint magyar kiadónak – veszte volt. A »policáj« vészkiáltást hallatott és kiadta a lázadó ellen az elfogatási parancsot. Wigand neszét vévén a dolognak, üzletét még ugyanazon éjszaka sógorának, Heckenastnak adta át és elmenekűlt Lipcsébe. Eltávozott tőlünk örökre, – de a magyar nép iránt való szeretetét magával vitte és megőrizte élete végeig. Szóval is hirdette, tettel is bizonyította. Ha olyan könyvet írt valaki akár magyar, akár német nyelven, mely hazánkkal foglalkozott, mely a fennálló hatalom ellen küzdött, akkor ő benne készséges kiadóra talált. Minél hevesebbek voltak e támadások, minél kiméletlenebbűl ostorozták az osztrák kormányt, minél lelkesebben védték a magyarság, a magyar haza függetlenségének ügyét, annál szívesebben elősegítette az illető mű megjelenését, annál nagyobb buzgalommal vállalkozott terjesztésére. Jól tudta ezt az osztrák kormány és éppen olyan ellenségének tekintette, mint a magyar ügynek magyar harcosait és éppen olyan brutálisan lépett fel vele szemben, mint a mi hőseinkkel. Összes kiadványait eltiltotta a birodalom területéről és elrendelte rájuk a zárlatot. Ez csak növelte Wigand gyűlöletét, de nem ingatta meg irántunk való szeretetében. Folytatta a harcot haláláig, – és mi csak kegyelettel és szeretettel gondolhatunk arra a sírra, a melyben nyugszik, mert a szív, melyet elföd, velünk érzett utolsó dobbanásig!
Wigand Ottó.
