A reformáció irodalma

Teljes szövegű keresés

A reformáció irodalma
Az új hit követeli a nemzeti bibliát és így áll elő a biblia részben való vagy teljes fordításainak egész sora; az új hit támad és védekezik s így születnek meg a nagyszámú vita- és gúnyiratok; az új hit az élőszó erejével hódít s így keletkeznek a magyar prédikációknak tömérdek és vaskos kötetei. A reformáció beviszi a nemzeti nyelvet az isteni tiszteletbe s ezért fordítják le hivatott és hivatlan költők több ízben a zsoltárokat, himnuszokat és szereznek számba is alig vehető sokaságú, templomi használatra szánt énekeket; a reformáció minden hittételét a bibliára építi s ezért foglalják versbe névtelen és névre alig érdemes énekszerzők a bibliának, kivált az ó-testamentomnak szebb részeit: a reformáció, főkép a kálvinizmus, komorabbá teszi a hívek életfelfogását s ezért támadnak azok a sajátságos hazafiasan-vallásos magyar költemények, melyeket szerzőik siralmaknak neveztek.
A vallásos szellem azonban nem foglal el minden lelket és nem hajt a maga szolgálatába minden irodalmi terméket. A magyar nyelven folytatott irodalmi munkásság maga után vonja a magyar nyelvtudomány úttörő műveit, a magyar nyelvtan és szótár első zsengéit; a reformációból folyó, a nép felvilágosítására irányuló törekvés hozza létre az első magyar nyelvű történelmi, jogi és természetrajzi műveket. Az általános irodalmi fellendülés még egy régi műfajt, a históriás énekek kivesző műfaját, is föleleveníti egy kis időre Tinódiban és társaiban; egyszersmind új költői termékeknek nyit utat, két irányban is, midőn minden vallásos színtől és tanító célzattól ment hazai és főkép külföldi mondaforrásokból merített prózai és verses elbeszéléseket nyújt a magyar olvasó közönségnek gyönyörködtetésül, s a midőn az egyházi énekek mellett helyet juttat a műköltészetben a szerelmi lírának, az eddigelé megvetett, a nép közé száműzött virágénekeknek.

Oláh Miklós arcképe és névaláírása.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem