Sylvester a népköltészetről
Sylvester a népköltészetről
Csak egy hang nyilallik át e sötét ködön s mint elkésett őszi villám hasítja végig egy pillanatra a kishitűség e lomha álmát, – a Sylvester Jánosé. Ő ugyanis annak nevét ragadja fel világító kétélű pallos gyanánt, a kinek nevében számtalanszor máglyára, pokol tüzére kárhoztatták kortársai a magyar líra világi énekeit. Az általa magyar nyelvre fordított Újtestamentumhoz írt egyik jegyzetében Jézus példázatairól mondja, hogy az ilyen beszédhez hozzá kell szokni annak, a ki azt olvassa. »Könnyű kediglen hozzá szokni az mü népünknek, mert nem idegen ennek az ilyen beszid neme. Íl ilyen beszédvel naponkíd való szóllásában. Íl ínekekben, kiváltképen az virág-énekekben, melyekben csudálhatja minden nép az magyar nípnek elmíjinek éles voltát az lelísben, mely nem egyéb, hanem magyar poézis.« – Ez az egy hang valóságos pusztában kiáltó szó volt és még sokáig az maradt!
