Pázmány pályája
Pázmány pályája
Irodalmi munkásságával Pázmány olyan nagy tekintélyt küzdött ki magának, hogy Forgách Ferenc 1615 őszén bekövetkezett halála után a magyarországi katholikus rendek, a királyi udvar és a római szentszék köreiben egyértelműleg őt tekintették az ország első főpapi székének betöltésére a legérdemesebbnek és leghivatottabbnak. 1616. szeptember 28-án esztergomi érsekké
kineveztetvén, átvette a magyarországi kath. egyház vezérletét. Egész kiterjedésében igénybe vette azt a politikai befolyást, mely őt mint az ország primását megillette; szava a királyi tanácsban, az országgyűlésen és a békealkudozásokban mindig irányadó volt. Azonban tevékenységének súlypontja az egyházi élet terére esett, és az újjászervezés munkáját csodálatraméltó sokoldalúsággal indította meg. A legfőbb figyelmet a papság míveltségének emelésére és vallásos buzgóságának fokozására irányozta. E végből kollégiumokat és papnöveldéket alapított az ország több városában és Bécsben is, hol a régi híres egyetem látogatását kívánta a magyar papnövendékeknek lehetővé tenni. Sőt azt a merész óhajtást is, hogy maga létesít az országban egyetemet, megvalósíthatta. Százezer forintnyi összeggel 1635-ben megvetette alapját a nagyszombati egyetemnek, mely egyelőre csak hittudományi és bölcsészeti karból állott; a jogtudományival néhány évtizeddel utóbb, az orvosival pedig Mária Terézia uralkodása alatt egészűlt ki.
Széles kiterjedésű egyház és politikai tevékenysége közepett nem hagyott föl az irodalmi munkával, melyhez lelkében mélyen gyökerező hajlam vonzotta s melyben a szellemekre való hatás legjelentékenyebb eszközét látni nem szűnt meg akkor sem, a mikor magas rang, nagy hatalom és dús jövedelem a befolyás érvényesítésének sok más útját nyitották meg előtte.
Mikor Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1619-ben, első magyarországi hadjárata idején, vállalata igazolása végett Alvinczi Péterrel latin röpiratot adatott ki: erre Pázmány írta meg a feleletet latin és magyar nyelven. Címe: Az magyarországi támadásoknak hamisan költött eredetinek rövid velős hamisítása. (1620.) II. Ferdinándot azon vádak ellen, hogy királylyá megválasztása törvénytelenül történt, s hogy ő a koronázási hitlevélben elvállalt kötelességeket megszegte, oltalmazza. Azután a saját személye ellen emelt vádakat utasítja vissza. Egyebek között azt a gyűlöletes nyilatkozatot adták ajkaira ellenségei, hogy »jobb, hogy az országot vadak lakják, hogysem mint az eretnekeknek benne való maradást engedjenek«. Esküvel erősíti, hogy ilyen nyilatkozat »soha sem szájába, sem elméjében nem jött«.
A wittembergai felelet cáfolata. (1627.)
A wittenbergai hittudósnak a Kalauz ellen közzétett latin munkájára magyar könyvben válaszolt. Címe: A setét hajnalcsillag után bujdosó Luteristák vezetője, mely útba igazítja a wittembergai akadémiának Fridericus Balduinus által kibocsátott feleleteit a Kalauzra. (1627.) »Jóllehet – írja előszavában – deákul is tudok, de mivel a Kalauzt magyarokért magyarul írtam, annak oltalmát is magyarul akartam írni, nemzetségemnek lelki orvosságáért«. Ezzel kitűntette, hogy kevésbbé gondolt írói reputációjának megalapítására a külföldön, mint munkája hatásának biztosítására a hazában.
Szíve, melyben ilyen erős nemzeti érzés lakott, fokozott hévvel érdeklődött szűkebb szülőföldje Bihar-vármegyéért, noha azt, amióta tizenkét esztendős korában elhagyta, többé nem kereste föl. Az szent írásról és az anyaszentegyházról írt munkáját (1626.) Bihar vármegyének ajánlotta, s az ajánló levélben meghatóan gyengéd szavakat intéz hozzá: »Soha édes nevelő hazám – úgymond – feledékenységben nem volt előttem emlékezeted, sőt kívántam s kerestem abban módot, hogy velem való dajkálkodásodat hálaadó szolgálattal valami részből megköszönjem, és benned lakozó atyámfiainak csekély értékem szerint kedveskedjem. De mód nem adatván élő nyelvem tanításával hozzád való kötelességemnek teljesítésében, hogy teljességben háladatlanul meg ne haljak, vénségemben ezzel a kis irásomnak néked ajánlásával ha kötelességemnek eleget nem tehetek, ismertetni akarom hálaadó tanításomat.«
Pázmány munkájának címlapja.
Öt évvel később (1631.) adta ki Pázmány utolsó polemikus művét ily cím alatt: Nyolc okok, miért egy nemes ember a vallását megváltoztatta. Ebben az olvasó elé egy nemes embert vezet, ki protestánsból katholikussá lett, ezen lépésről jó barátját értesíti, s mivel ez megütközését fejezi ki, elhatározását alapos hittudományi fejtegetésekkel okadatolja, azon szándékától vezérelve, hogy őt példája utánzására késztesse. Pázmány e szerint kiváló leleményességet tanusított abban, hogy iratainak mindég új, változatos formát tudott találni, a mivel hatásukat növelte.
