Pázmány polémiái
Pázmány polémiái
Ebben az időben Magyarország egyházi viszonyai a bécsi békekötés (1606.) által új szabályozást nyertek, mely a protestáns rendek igényeit kielégíteni, őket kiküzdött előnyeik birtokában biztosítani volt hivatva. Azonban Forgách Ferenc, ki kevéssé előbb a primási széket foglalta el, hajthatatlan kitartással folytatta a harcot, s ebben vezérlőállást jelölt ki Pázmánynak, ki 1608-ban visszatért hazájába, hogy ezentúl egészen a magyarországi kath. egyháznak szolgáljon. Lázas tevékenységet indított meg. És mintha a helyzet fokozódó harcvágyát élesztené: támadásainak merészsége ekkor érte el tetőpontját. Gyorsan egymásután látnak napvilágot polemikus művei, melyeknek száma nyolc esztendő alatt (1609–1616:) tizenkettőre megy. Majd apró füzetekben mintegy a csatározó vitéz kardcsapásai villannak meg; majd vaskos kötetekben a faltörő ágyú-óriások dörgését hallatja.
Különösen nagy feltünést keltett irodalmi párbaja Alvinczi Péter kassai lelkészszel, kinek, mint a kálvinisták egyik vezérének, a Bocskai-fölkelés előkészítésében és diadalában jelentékeny része volt. Pázmány őt a mérkőzésre egészen eredeti módon hívta föl. Egy keresztyén prédikátortól a kassai nevezetes tanítóhoz, Alvinczi Péter uramhoz iratott öt szép levél című munkájában (1609.) korlátolt elméjű protestáns prédikátort szerepeltet, ki katholikus urakkal hitvitába bocsátkozván, Alvinczihez fordúlt tanácsért, támogatásért. E végből a viták lefolyását ismertetvén, előadja mindazon érveket, a mikkel a katholikusok, a legfontosabb vitás kérdésekben, egyházuk álláspontját védelmezik. Míg ezen érvek súlya és ügyes csoportosítása alkalmas volt arra, hogy a protestáns olvasóra is mély hatást gyakoroljon: Pázmány nevetségessé igyekezett tenni Alvinczit, kit a levélíró protestáns prédikátor által gúnyosan fogalmazott magasztalásokkal halmoztat el; például: »az Úr mezejének és Krisztus csűrinek vigyázó kerülőjének«, – »a megnyomorúlt magyar nemzet égő szövétnekének« címeztet.
A Pázmáneum Bécsben.
Alvinczi határtalan haragra lobbant. Pártfogóját, Mágócsi Ferenc felsőmagyarországi kapitányt serkentette, hogy fegyveres kézzel torolja meg a rajta elkövetett sérelmet. Haladék nélkül hozzátette Egy teteles nevevesztett pápista embertől küldetett színes öt levelekre rendszerint való feleletit, melyben Pázmányt hevesen megtámadja, és az öt levélben felhozott kérdések egy részét fejtegeti. De még ugyanazon (1609.) esztendőben megjelent Pázmánytól: Alvinczi Péternek sok tétovázó keringésekkel és czégéres gyalázatokkal fölhalmozott feleleteinek rövid és keresztyén szelídséggel való megrostálása.
Ebben a polemiában előkelő helyet foglalt el az 1444-ik évi szegedi békekötés felbontásának ténye, a mely a protestánsoknak alkalmat nyújtott arra a vádra, hogy a kath. egyház a hitszegést megengedi. Pázmány ezzel szemben úgy okoskodik, hogy I. Ulászló király, miután a pápával és a keresztyén hatalmakkal együtt a törökök ellen indítandó hadjáratra kötelezte magát, később a törökkel békét kötni följogosítva nem volt, a létrejött békekötés tehát érvénytelen lévén, ezt hitszegés bűne nélkül bonthatta föl. Arra az ellenvetésre, hogy a keresztyén hatalmakkal kötött szövetséget eskü nem szentesítette, a török békekötés pedig esküvel erősíttetett, a következő elmés megjegyzéssel válaszol: »Ha valaki megesküdnék a koronás király ellen való pártolásra, sem arra nem tartozik, hogy ezt az istentelen esküvést megállja, sem azzal magát nem mentheti, hogy ő a királynak meg nem esküdt«.
