Protestáns üldözés
Protestáns üldözés
Megkezdődik a protestánsok üldözése. Megdöbbentő részletekkel festi ezt a Czeglédi István haláláról (1671.) írt költemény. Czeglédi kassai lelkész volt, kitünő szónok és egyházi iró s mindenekfölött jámbor életű ember; mégis azon ürügy alatt, hogy a protestánsok ügyében járt Apafinál, elfogják, majd betegen a pozsonyi vértörvényszék elé idézik, de útközben meghal. – Ez csak kezdete még az üldözésnek, mely később valóságos embervadászattá fajúl. Voltak, a kik áttéréssel váltották meg életöket, de sokan készebbek voltak a börtön keserveit, Triesztben és Nápolyban a gályarabságot elszenvedni, mintsem hitöket megtagadni. Az Üldözött protestánsok (1672.), a Rab prédikátorok (1674.), a Gályarabságra hurcolt prédikátorok énekei (1675.) mind e szenvedésekből fakadnak; de a börtön minden sanyarúsága sem képes őket hitökben megtántorítani. A szentírás példáival s a túlvilági élet örömeivel vigasztalják magukat, mert szabadulásra nem számítanak; a mint hogy kevesen is érték meg, hogy 1676-ban a külföldi protestáns fejedelmek közbenjárására haza kerülhettek. Ez a halált nem rettegő nyugalom és rendíthetetlen hitbuzgóság, az istenbe vetett erős bizalom és kegyes áhitat, mely e költeményekben nyilatkozik, mélyen megindítólag jellemzik az üldözés martirjait. Költői érték szempontjából különösen kiemelkedik a körből az Árván maradt magyar Sion kezdetű (1674.) ének, mely tartalma s hangjával egészen a régi vallásos énekekre, a zsoltárok égbe emelő fenségére emlékeztet; csak vonatkozásai mutatják, hogy ez is e zordon időszak terméke.
