A TIHANYI ALAPÍTÓLEVÉL.
A TIHANYI ALAPÍTÓLEVÉL.
SZENT ISTVÁN király halála után tizenhét esztendővel I. Endre magyar király bencés apátságot alapított Tihanyban. A Balaton partjának ezt a kies pontját már a kelták is lakóhelyül használták, később a rómaiak telepedtek meg környékén, birodalmuk bukása után a húnoké, a gótoké, a longobardoké, a szláv oké, végül az avaroké lett a vidék; nem volt lakatlan ez a hely a magyarok honfoglalásának idejében sem. I. Endre király a maga keresztény lelkének üdvösségére 1055-ben, a magyar királyság fennállásának ötvennegyedik évében, építette a templomot és a kolostort. Védőszentjéül Szűz Máriát és Szent Anianust – magyarul Szent Ányost – azt a jámboréletű galliai püspököt választotta, aki Attila korában megmentette Orleans városát a hún király pusztító haragjától. A király Tihanyba akart temetkezni, ezért emelt hatalmához méltó sírt magának. Mint annyi más nagyhatalmú külföldi kortársa, templomot és kolostort alapított Isten szolgálatára, hogy halála után hamvai körül beláthatatlan időkig imádkozzanak Szent Benedek fiai.
A tihanyi apátság 1055. évi alapítólevele nemcsak azért nevezetes írásos emlék, mert időrendben legelső a magyar szókat őrző latin oklevelek közül, hanem mint művelődéstörténeti forrás is nagybecsű. I. Endre király nagy földbirtokokat ajándékozott a tihanyi szentbenedekrendi szerzeteseknek. Hatóságuk alá sok szolgacsaládot rendelt. Az apátság földjeit hatvan házhely lakossága művelte, szőlleit húsz vincellér kapálta; a ménesre, gulyára, juhokra és sertésekre öt csikós, három gulyás, három juhász és két kanász vigyázott; azonkívül húsz lovas legény, tíz halász, két méhész, két szakács, két varga, két ács, két kádár, két molnár, egy ötvös, egy timár, egy faragó ember, egy mosó ember és tíz cselédleány állott a kolostor szolgálatában.
Feltárul előttünk egy XI. századi apátság és kolostor egész vagyoni állapota és gazdasági élete. András, Isten kegyelméből a pannoniaiak királya, a maga, felesége, fiai, leányai és rokonai mennyei boldogságáért sok értékes ajándékkal veti meg a tihanyi bencés szerzetesek javadalmainak alapját. Nekik adja a Balaton által övezett Tihany-félszigetet és a szembenfekvő somogyi partokat a mai Siófoktól kezdve Balatonföldvárig; nekik adja a Balaton-környék és Somogy megye több más lakott és lakatlan helyét, továbbá Fejér megye és Tolna megye néhány községét és pusztáját. A kolostor személyes szolgálatára rendelt családok között földművelők, állattenyésztők, halászok, iparosok és cselédek vegyesen voltak. Nem került pénzbe semmi, mindent a kolostor szolganépe termelt s a nyersterményeket fel is dolgozta. Még a fonást, szövést, varrást, mosást is elvégezték. «Mindezeket – mondja az oklevél záradékában a király – szabad ajándékozással adtuk az előlmondott monostornak. S nehogy valaki a következő idők folyamán bármit ezekből megkárosítani vagy visszavonni merészeljen, ezt fenyegetőleg eltiltjuk. Ha pedig valaki rossz tanáccsal félrevezetve, ezen rendelet áthágója találna lenni, Istentől kiközösítve örök büntetéssel sujtassék s tizenkét font arany fizetésére kényszeríttessék. És hogy ez a leírás érvényes és sértetlen maradjon, pecsétünk rányomásával jelöltük meg s átadtuk híveinknek megerősítésre.»
A tihanyi alapítólevelet I. Endre király jegyzője, MIKLÓS püspök fogalmazta. Miklós püspök a magyar királyi udvar bizalmas embere volt s résztvett az országos ügyek intézésében. Mikor III. Henrik német császár 1051-ben megtámadta I. Endre királyt s a magyarok elfogták a német Gebhardt püspöknek a császárhoz írt bizalmas sorait, a latin levél tartalmát Miklós püspök magyarázta meg I. Endrének és vezéreinek. Ennek kapcsán a magyarok hatalmas vereséget mértek a németekre.
Miklós püspök nem tudott egészen jól latinul s azért az olyan helyeken, ahol a magyar szavak lefordítása nehéznek látszott, meghagyta a magyar szavakat az oklevél latin szövegében, sőt itt-ott, amikor tudta is a megfelelő latin szót, jobbnak látta az eredeti magyar szó alkalmazását. Birtokokról, helyekről, határokról volt szó: vigyáznia kellett, hogy a mindenkitől ismert népies elnevezéseket a világosság és biztosság kedvéért megtartsa. Latin szövegében ilyenmódon ötvennyolc magyar szó, továbbá kilenc magyar képző és rag van. Itt olvassuk legelőször az árok, bálvány, bokor, disznó, fa, fehér, fekete, had, halom, három, hegy, homok, kerék, kert, kút, leány, lovász, lyuk, megye, mező, nagy, ravasz, sár, széna, sziget, tó, út, vár, vásár szavakat. A képzők és ragok közül több olyan található itt, amelyek ezzel egyező régies alakban másutt nem mutatkoznak. A szöveg egyik mondatában egész kerek magyar mondás van: a «Fehérvárra menő hadi útra»; vagy Miklós püspök helyesírásával: a «Feheruuaru-rea meneh hodu-utu-rea». (Az egész mondat «Adhuc autem est locus Mortis dictus, cuius incipit terminus a Sarfeu-eri-itu-rea, hinc Ohut-cuta-rea, inde ad Holmodi-rea, postea Gnir-uuege-holmodia-rea et exinde Morus-uuasara-kuta-rea ac postea Nogu-azah-fehe-rea, inde ad Castelic et Feheruuaru-rea meneh hodu-utu-rea, post hec Petre-zenaia-hel-rea.»)
A tihanyi kolostor felszentelése nagy ünnepséggel ment végbe. Ott volt a király, megjelentek udvari emberei messze földről egybesereglettek a világi papok, a bencés szerzetesek és a keresztény vallásban erősebb meggyőződésű nemes urak. Lóháton, szekereken törekedett mindenki a tihanyi templom és kolostor felé: itt az egybegyűltek előtt ünnepélyesen felolvasták az alapítólevél szövegét. A főpapok és urak aláírták az oklevelet; azok, akik nem tudtak írni, keresztet húztak nevük elé. Ilyenmódon a következő tanuk nevei maradtak fenn: Benedek érsek, Mór püspök, Kelemen püspök, Miklós püspök, Lázár apát; Száka nádor; Gilkó, Vojtek, Ludvig, Ernye, Vid, Márton, Éliás, András, Fancsel comesek azaz ispánok; végül Nána, Kopány, Precsa, Cselő papok és nemesek. Az aláírók sorában említett Lázár volt az első tihanyi apát: bizonyára kiváló benediktinus szerzetes, azért tette őt apáttá ura és királya.
I. Endre király hatalmas adománya után a tihanyi apátság nemzedékről-nemzedékre nőtt. A megmunkálatlan területeket mívelés alá szorították, az állatállomány gyorsan szaporodott, a szolganép száma egyre emelkedett. Új adományozók számos földdel, házzal, parasztnéppel és ajándékkal növelték a kolostor vagyonát. A kolostor kegyelete mély hatást tett messze környék népérc. A szerzetesek buzgón ápolták a király emlékét, sírja fölött a templomban énekeket zengedeztek, lelke üdvösségéért napról-napra imádkoztak. Utóbb a szerencsétlen véget ért uralkodó fia, Dávid herceg, újabb adományokkal gyarapította a kolostor fekvőségeit és jövedelmeit. Ez Szent László király uralkodása idején, 1090 táján, történt. A veszprémi, somogyi és zalai nemes családok sorában is számos áhítatos jótevő akadt. A nemesurak a maguk és rokonaik vétkeinek bocsánatáért, az özvegyek férjeik üdvösségéért, mások szüleik emlékéért adtak birtokokat az apátságnak.
Kiadások. – A Tihanyi Alapítólevelet a Szent Benedek-rend pannonhalmi levéltára őrzi. – Szövegét először Fejér György adta ki Codex diplomaticus Hungariae. I. köt. Buda, 1829. – Hasonmása Erdélyi László munkájában: A tihanyi apátság kritikus oklevelei. Budapest, 1906. – Újból Erdélyi László a tihanyi apátság történetében: A pannonhalmi Szent Benedek-rend története. X. köt. Budapest, 1908. – Továbbá Jakubovich Emil és Pais Dezső könyvében: Ómagyar olvasókönyv. Pécs, 1929.
Irodalom. – Szamota István: A tihanyi apátság 1055-i alapító oklevele mint a magyar nyelv legrégibb hiteles és egykorú emléke. Nyelvtudományi Közlemények. 1895. évf. – Erdélyi László: A tihanyi apátság kritikus oklevelei. Budapest, 1906. – U. az: A tihanyi apátság története. A pannonhalmi Szent Benedek-rend története. X. köt. Budapest, 1908. – Jakubovich Emil: A tihanyi alapítólevél olvasásához. Magyar Nyelv. 1923–1924. évf. – U. az: Adalékok legrégibb nyelvemlékes okleveleink és krónikáink íróinak személyéhez. U. o. 1924. évf. – Jakubovich Emil és Pais Dezső: Ómagyar olvasókönyv. Pécs, 1929.
