LATIN IRODALOM: A KISEBB SZENT GELLÉRT-LEGENDA.
LATIN IRODALOM: A KISEBB SZENT GELLÉRT-LEGENDA.
SZENT GELLÉRT életéről két legenda szól: egy kisebb és egy nagyobb. A kisebb Szent Gellért-legendát – Legenda minor Sancti Gerhardi – valószínűleg a csanádi püspökség egyik papja írta a XI. század végén. Elég jó latinságú, egyszerű stílusú életrajz, megtüzdelve szentírási idézetekkel. Forrása néhány régebbi feljegyzés és a szájhagyomány. A legenda végigkíséri a püspök egész életét születésétől kezdve vértanuságáig és szentté avatásáig. Megvan benne az énekes szolgálóról szóló történet is, de rövidebb alakban, nem egészen úgy, mint ahogyan azt a XIII. századi nagyobb Szent Gellért-legenda közli. A kisebb legendában olvasható részlet csupán a dolgos leány alázatos béketűrését és a püspök érzékeny jószívűségét domborítja ki s mellőzi a leány énekének és a kézimalom zajának a magyarok szimfóniájával való kapcsolatát.
A kisebb legendát egyesek szerint a püspök térítőtársa, Valter szerzetes írta, ez azonban nem bizonyítható be. A bakonybéli bencés szerzetes akkor csatlakozott Szent Gellérthez, mikor a püspök a Maros vidékére ment, hogy kezébe vegye a csanádi egyházmegye kormányzását. Valter a csanádi iskola élére került s utóbb annyira felvirágoztatta az iskolát, hogy segédtanítóról kellett gondoskodni. Igy került oda, az olvasás oktatására, Henrik, az új tanító; Valter azontúl az éneklők csoportját tanította. Az idegenajkú szerzetesek ezekből a gyermekekből nevelték a magyar papokat.
Történetírásunkban régóta vita tárgya, vajjon Valter írta-e a kisebb Gellért-legendát; továbbá: magyar ember volt-e Valter? Katona István történetírótól kezdve sokszor felmerül Valter szerzőségének pártolása, őt tartja a kisebb Gellért-legenda írójának a pannonhalmi rendtörténet is, mert a legenda egyes bensőséges vonatkozásai szembetűnően reá vallanak. Valter magyar eredetének elvetői elsősorban a bakonybéli szerzetes némethangzású nevére hivatkoznak. Figyelembe kell azonban venni, hogy ebben az időben a magyar fülnek legidegenebb nevekre keresztelték az embereket, azonkívül már ekkor is szokásban volt, hogy a szerzetesrendbe való beöltözéskor a régi nevet új névvel cserélték fel.
Kiadások. – Szent Gellért kisebb legendájának szövegét a németalföldi corsendonki könyvtár és a velencei Szent Márk-könyvtár egy-egy latin kódexe őrizte meg. – A corsendonki legendát, mely a velencei legendától csak szavakban különbözik, már a XVI. század elején kinyomatták. Krakkó, 1511. – Legjobb kiadása a bollandisták gyüjteményében, a XVIII. században, Stilting János jezsuita atyától: Acta Sanctorum. September 25. Tomus. VI.
Irodalom. – Marczali Henrik: A magyar történet kútfői az Árpádok korában. Budapest, 1880. – Karácsonyi János: Szent Gellért csanádi püspök élete és művei. Budapest, 1887. – Kaindl: Studien zu den ungarischen Geschichtsquellen. Bécs, 1894–1902. – Békesi Emil: Magyar írók az árpádházi királyok korában. Katolikus Szemle. 1896. évf. – Zoltvány Irén: A magyarországi bencés irodalom a tatárjárás előtt. A pannonhalmi Szent Benedek-rend története. I. köt. Szerk. Erdélyi László. Budapest, 1902. – Erdélyi László: Magyar művelődéstörténet. II. köt. Kolozsvár, 1919.
