A GYULAFEHÉRVÁRI SOROK.
A GYULAFEHÉRVÁRI SOROK.
A XIV. SZÁZAD első negyedéből maradtak fenn: a Gyulafehérvári sorok. Más néven: Gyulafehévári Glosszák vagy Gyulafehérvári Versek. Ez a harmadik összefüggő szövegű magyar nyelvemlék. Szerzője, egy ismeretlen ferencrendi szerzetes, 1320 táján élt. Ekkor jegyezte fel magyar mondatait. Latin prédikációk és vallásos versecskék feküdtek előtte, azokat olvasgatta, egyes latin mondatokat magyarra fordított s fordítását a latin kódex szélére írta. Sorai tehát szoros összefüggésben állnak a kódexben előforduló prédikációkkal és a prédikációk vezérgondolatait tartalmazó versecskékkel. Valószínűleg magyar prédikációt akart mondani híveinek s ezért fordítgatta magyarra a fontosabb kifejezéseket. A latin szöveg magyar értelmezésével három helyen próbálkozott. Először öt sort szánt annak a latin rímes szövegnek, mely Jézus nevét magasztalta; másodszor négy sorban fordított egy latin verset, melyben szintén Jézus dícséretét olvassuk; harmadszor prózai latin szöveget ültetett át hat sorban arról a tanításról, hogy mi teszi különösen kínossá Jézus kínszenvedését.
Eszerint a magyar mondatok bizonyos kérdésekre felelnek. Először: mi a Jézus név kezdőbetűinek jelentése az öt betű sorrendjében? Másodszor: hányféleképen látják a hívek Krisztust? Harmadszor: mi tette legfájdalmasabbá Krisztus kínszenvedéseit? A kérdés mindenütt maga után vonja a feleletek hasonló végződését, a sort záró mondatrészek egybehangzását.
A gyulafehérvári nyelvemlék terjedelme tizenöt sor. A sorok nyelvjárása Fehér megyére utal. Egyesek a szerző nevét is tudni vélték, de a forgalomba hozott név a latin kódex egykori tulajdonosának neve: frater Johannes. A magyar sorok ismeretlen nevű szerzője franciskánus barát volt: valószínűleg a ferencrendi szerzetesek tatai kolostorában vagy a székesfehérvári barátok kolostorában készítette lapszéli magyar verseit. A versek a gyulafehérvári püspöki könyvtár egyik százötvennégy levélből álló, latinnyelvű hártyakéziratában, a Gyulafehérvári-kódexben, maradtak fönn. A kódex zömét prédikációk teszik, de vannak benne oklevélminták is. Egy része 1320 körül készült.
Varju Elemér a nyelvemlék szerzőjének frater Johannes de Vathachát azaz Vatakai János testvért tartotta. (A gyulafehérvári kódex. Akadémiai Értesítő. 1899. évf.) – A név olvasását Tagányi Károly, a nem tökéletesen sikerült hasonmás alapján, Újtatai Jánosra javította ki. (A Gyulafehérvári Glosszák szerzője. Magyar Nyelv. 1905. évf.) – Pápay József olvasása szerint Vathai János vagy Vattai János a szerző neve. (Ki hát a Gyulafehérvári Glosszák szerzője? Magyar Nyelv. 1912. évf.) – A kódexet az Országos Levéltár 1912-ben Gyulafehérvárról felkérette Budapestre, itt Erdélyi Lajos és a levéltári tisztviselők megvizsgálták szövegét s meggyőződtek arról, hogy a szerző nevét ma már nem lehet megállapítani, csak annyi bizonyos, hogy a kódex annak idején János barát tulajdona volt. (A Gyulafehérvári Glosszák. Magyar Nyelv. 1913. évf.) – Karácsonyi János felhívta a figyelmet arra, hogy a tizenötsoros magyar szöveg két ismeretlen ferencrendi szerzetes műve: más írta 1320 táján az első öt sort és ismét más a többi sort 1330 körül. (Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. Budapest, 1924.) Ezzel a felfogással szemben Erdélyi Lajos azt vitatta, hogy a jellegzetes betűk egy szerzőre mutatnak, csak más tollat használt a második és harmadik szövegrész beírásánál az ismeretlen szerzetes. (Magyar nyelvi tanulmányok. Budapest, 1926.)
Vitát keltett az a kérdés is, vajjon a sorok rímelésszámba mehetnek-e vagy pedig tisztán prózai szövegek? Varju Elemér a sorokban verseket látott, de Horváth Cyrill azt bizonyította, hogy a sorok nem versek, hanem glosszák: három latin prédikáció vázlatának prózai magyar fordításai. (Vitájuk; Magyar Kritika. 1899. évf.) Jó ideig kérdéses volt: vers-e a nyelvemlék vagy próza? Ma már kétségtelen a sorok versvolta s maga Horváth Cyrill is besorozta a nyelvemléket a középkori magyar verses maradványok gyüjteményébe. (Régi magyar költők tára. I. köt. 2. kiad. Budapest, 1921.)
Kiadások. – A nyelvemléket Varju Elemér fedezte fel a gyulafehérvári püspöki Batthyány-könyvtárban. Leletéről 1898-ban számolt be a Magyar Tudományos Akadémia egyik ülésén. A szöveg hasonmása és olvasása azóta több helyen megjelent: az itt következő irodalom szerint.
Irodalom. – Varju Elemér: A gyulafehérvári kódex. Akadémiai Értesítő. 1899. évf. – Horváth Cyrill: A legelső ismert magyarnyelvű vers. Magyar Kritika. 1899. évf. – Varju Elemér: A legelső ismert magyarnyelvű vers. U. o. 1899. évf. – Horváth Cyrill: Még egyszer a legelső ismert magyarnyelvű versről. U. o. 1899. évf. – Varju Elemér: Utoljára a legelső ismert magyarnyelvű versről. U. o. 1899. évf. – Szinnyei József: A Gyulafehérvári Glosszák. Nyelvtudományi Közlemények. 1899. évf. – Tagányi Károly: A Gyulafehérvári Glosszák szerzője. Magyar Nyelv. 1905. évf. – Pápay József: Ki hát a Gyulafehérvári Glosszák szerzője? Magyar Nyelvőr. 1912. évf. – Varju Elemér: A Gyulafehérvári Glosszák szerzője. U. o. 1912. évf. – Erdélyi Lajos: A Gyulafehérvári Glosszák. Magyar Nyelv. 1913. évf. – Jakubovich Emil: A Gyulafehérvári Glosszák forrásához. U. o. 1913. évf. – Dézsi Lajos: A Gyulafehérvári Glosszák forrásához. Magyar Nyelv. 1913. évf. – Karácsonyi János: A magyar ferencrendiek formuláskönyve a Batthyány-könyvtárban. Batthyáneum. II. köt. Brassó, 1913. – Erdélyi Lajos: A Gyulafehérvári Glosszák nyelvjárásához. Magyar Nyelv. 1914. évf. – U. az: Melyik nyelvterületen írhatták a Gyulafehérvári Glosszákat? Erdélyi Múzeum. 1914. évf. – Horváth Cyrill: Régi magyar költők tára. I. köt. 2. kiad. Budapest, 1921. – Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. II. köt. Budapest, 1924. – Erdélyi Lajos: Magyar nyelvi tanulmányok. Budapest, 1926. – Horváth János: A középkori magyar vers ritmusa. Berlin, 1928. – Császár Elemér: A középkori magyar vers ritmusa. Irodalomtörténeti Közlemények. 1929. évf. – Erdélyi Lajos: A régi magyar irodalom történetéhez a nyelvjárások alapján. Budapest, 1929. – Jakubovich Emil és Pais Dezső: Ómagyar olvasókönyv. Pécs, 1929.
