LATIN IRODALOM: VALLÁSOS KÖLTÉSZET.
LATIN IRODALOM: VALLÁSOS KÖLTÉSZET.
A MAGYARORSZÁGI középkori latin irodalomnak egyik nevezetes ága az egyházi énekköltészet. A XIV. századból már számos magyar eredetű latin himnusz maradt fenn. Világi emberek nem olvasták abban az időben ezeket a vallásos költeményeket, mert nem tudtak latinul; de az egyházi emberek, elsősorban a szerzetesek, méltán gyönyörködtek bennük.
Az egyházi énekek három nagy csoportja:
1. Sequentiák. Ezek a himnuszok a mise szövegében fordultak elő. Nagyobbára az illető nap szentjét dicsőítették énekben. Régente igen gyakoriak voltak, de ma már csak kevés mise szövegében van sequentia. (Veni Sancte Spiritus, Lauda Sion salvatorem, Stabat mater dolorosa, Dies irae.)
2. Zsolozsmák. Ezek a papság számára napi imádságul előírt prózai és verses szövegek. Az idetartozó imádságokat, himnuszokat, zsoltárokat, szentírási részeket a breviárium tartalmazza. A kolostorokban a zsolozsmázás közösen történt: ilyenkor az imák egyes részeit vagy a himnuszok strófáit felváltva énekelték. Innen származik az egyes részek megjelölése: antiphona (kezdőének), responsorium (felelet).
3. Himnuszok. Azok a költemények, melyek a Szentháromság személyeihez fordulnak vagy Szűz Máriát és a szenteket dicsőítik. A misekönyv sequentiáin és a breviárium verses zsolozsmáin kívül önálló himnuszok is voltak. A régebbi keresztény himnuszköltők még a görög-római rímtelen időmértékes verseléssel írták himnuszaikat, de a VIII. századtól kezdve a rímes verselés vált uralkodóvá a latin egyházi himnuszköltészetben.
A magyarországi középkori egyházi énekkészlet maradványait a szertartási könyvek-elsősorban a missalék és a breviáriumok – őrizték meg. A magyar eredetű misekönyvek vizsgálata azt mutatja, hogy a latin egyházi énekek javarészt a német kolostorokból származtak át a magyar földre. A XIII. századi németújvári missale sequentiáinak szerzői között első helyen áll a sanctgalleni Notker bencés szerzetes, tőle való a XIV. századi egri érseki liceumi missale legtöbb latin sequentiája is ott huszonkét; itt tizenöt himnuszát olvassuk. Kívüle a nevesebb külföldi énekszerzők közül Abaelardus, Adamus a Sancto Victore, Aquinói Szent Tamás, Gotteschalcus, Hermannus Contractus, Prudentius, Venantius Fortunatus és Wipo szerepelnek a két kódexben. A dallamok is külföldről, elsősorban Németország felől érkeztek, hogy itt is felemeljék a lelkeket a gregorián-ének fenséges melódiáival. A magyar papságot azonban nem elégítette ki az egyetemes egyházi énekkincs, hanem rajta volt, hogy itthon is költsön eredeti szövegeket és dallamokat.
Míg a külföldi himnuszok költői jórészt ismert nevűek, addig ennek a műfajnak magyarországi termékei közül egyiknek sem ismerjük a szerzőjét. A misekönyvek és a breviáriumok névtelenül közlik ezeket a költeményeket. Feljegyzésük az Anjouk-korában kezdődik. Olyan hazai szertartáskönyv, mely a XIV. századnál régebbi feljegyzésű, magyar eredetű himnuszt őriz, eddig nem ismeretes. A fennmaradt himnuszok közül a magyar szentekről szólók a magyar eredetűek. Ilyen énekeket írtak az esztergomi főegyházmegye védőszentjéről, Szent Adalbertről; a magyar eredetű pálosrendi szerzetesek példaképéről, Remete Szent Pálról; továbbá az árpádházi királyi család tagjai közül Szent István királyról, Szent Imréről és Szent Lászlóról. Ezek az egyházi énekek többnyire folyékony latinságú rímes versek. Rímelésük változatos a páros-, hármas-, ölelkező- és keresztrímeket meg a félrímeket is szívesen használják. A költemények terjedelme 12 és 327 sor közt váltakozik. A sorok 5–16 szótagúak. Vannak köztük strófákba osztott versek és vannak strófátlan szerkezetűek. A a soros strófák mellett feltűnnek a 12 sorosak is.
Irodalom. – A magyarországi középkori latin egyházi költészet termékeit Dankó József gyüjtötte össze a középkori latinnyelvű kódexekből: Vetus hymnarium ecclesiasticum Hungariae. Budapest, 1893. – Ebből a gyüjteményből Hegedüs István néhány költeményt magyarra fordított s megjelölte a magyar szempontból értékesebbeknek látszó himnuszokat: A magyarországi latin coelestis lyra. Akadémiai Értesítő. 1914. évf. – Madzsar Imre: Magyarországi latin egyházi énekek a középkorban. Kézirat. 1924.
