A EGYHÁZI BESZÉDEK.
A EGYHÁZI BESZÉDEK.
A KÖZÉPKORI állam a nép nevelését a világi papságra és a szerzetesekre bízta. A világi papok és a szerzetesek jámbor életre oktatták híveiket, állhatatosan egyengették a túlvilági üdvösség felé vezető utat s mindenképen szelídíteni iparkodtak szilaj kortársaik vad erkölcseit.
Isten igéjének hirdetésében a ferencrendiek és a domonkosrendiek jártak elől. Ők voltak a legkiválóbb prédikálók. Mellettük kitűntek a bencések, ciszterciek, premontreiek, pálosok és ágostonosok. A világi papságnak is kötelessége volt a prédikálás, de a nép szívesebben hallgatta a szerzeteseket, akiket elöljáróik a szónoklat művészetében sokkal jobban kiképeztek. A világi papok és szerzetesek nemcsak vasárnaponkint prédikáltak, hanem minden ünnepnapon, sőt egyéb alkalommal is. Hogy a hívők el ne hagyhassák a templomot, a prédikációt a misébe ékelték. A pap nemcsak szentbeszédét adta elő a szószéken, hanem közös imádságokat mondott hallgatóival az egyház jótevőiért, az ország uraiért, a jó termésért és a csapások elkerüléséért. Kihirdette a búcsút, kiközösítést, házasságkötéseket, elhalálozásokat. Mivel kalendárium nem forgott a nép kezén, a következő hetekre eső ünnepeket és böjti napokat is tudtára adta a népnek. Végül következett a befejező ima és az áldás.
A prédikálók alkalomadtán papirosra is vetették prédikációikat. Nem törekedtek eredetiségre. A külföldi kolostorokból származó latin kódexek szentbeszédeit ültették át; utóbb pedig, az újkor elején, Temesvári Pelbárt köteteiből merítettek. A legönállóbb papi szerző is legfeljebb csak annyit tett meg, hogy több tetszetős latin szövegből szerkeztette össze a maga magyar prédikációját.
A latin szövegek után igazodó magyar egyházi beszédek vagy hitágazatokat tárgyaltak vagy erkölcsi oktatásokat tartalmaztak. A fejtegető rész általában háttérbe szorult az elbeszélő résszel és az idézetekkel szemben. A szentírási részletek, legendák, példák s az egyházatyákból és hittudósokból vett bölcs mondások meglehetősen elterelték a figyelmet a beszéd tulajdonképeni tárgyától. Az elmélkedő és tanító elemnek az elbeszélő résszel való laza összefüggése összetörte a prédikáció szerkezetét, de azért nem volt hátrányosa hallgatóság figyelmének felkeltésére. A hívők a dogmatikus fejtegetéseket és erkölcstani magyarázatokat a maguk elvontságában nem tudták volna figyelemmel kísérni, míg a legendák és példák lekötötték figyelmüket. A száraz skolasztikus bölcselkedést ez az elbeszélő rész enyhítette.
Az igazi ékesszólás háttérbe szorult az egyházi beszédekben. A szónoki pátoszt, a képzelet szárnyalását és a stílus egyéni erejét a csodák elbeszélése és a tekintélyekre való folytonos utalások pótolták. A szónok csak ott volt közvetlenebb, ahol kedveskedő szavakkal fordult hallgatóihoz vagy ahol kifejezést adott Isten és az ő szentjei iránt érzett odaadó szeretetének. Ezeket a vonzóbb lirai helyeket is latin forrásaikból merítették a magyar beszédszerkesztők, épen úgy, mint valamennyi retorikai fogásukat.
Ahol a szónok nem szőtt prédikációjába legendákat és példákat, ott a hittani és erkölcstani tanulságok fejtegetése volt beszédének legfontosabb része. A Miatyánkról a következő gondolatmenettel prédikált – latin szövege nyomán – a Debreceni-kódex névtelen szónoka. Mindenekelőtt elmondta az imádság szövegét.: «Miatyánk, ki vagy mennyekben, szentöltessék te neved; jöjjön te országod; legyen te akaratod, miképen mennyben es földön; mi kenyerönket naponkint adjad nekönk ma; és bocsássad minekönk mi vétetinket, miképen mi es bocsátonk nekönk vétötteknek; és ne vígy minket késértetben; de szabadíts minket gonosztól. Amen». Tudnunk kell – magyarázta a szónok – hogy ebben a szent imádságban hét kérés vagyon, annak okáért lássuk meg a hét kérést, hadd ismerjük meg, mit mondunk és mit kérünk ebben a szent imádságban. Első kérés: szentöltessék te neved. Szent Máté evangélista, Aranyszájú Szent János és Szent Ágoston úgy mondanak, hogy a mi lelkünkben szentöltessék azaz dicsőültessék meg Isten nevének szentsége és hogy Isten szent nevét meg ne bántsuk bűnöknek miatta. Második kérés: jöjjön te országod. Ciprianus doktor úgymond, hogy e kérésben óhajtjuk Isten látását, a vele való együttlét országát, a mennyei boldogsággyönyörűségét. Harmadik kérés: legyen te akaratod, miképen mennyben es földön. E kérésben Szent Jeromos szerint azt akarjuk, hogy tökéletességgel engedjünk Isten akaratának itt e földön, valamint a szent angyalok a mennyországban teljesítik Isten akaratát. Negyedik kérés: mi kenyerönket naponkint adjad nekönk ma. Itt négyféle kenyér értetik: a testi életnek táplálására szükséges kenyér, Isten igéjének kenyere, az oltáriszentségnek kenyere, Isten látásának kenyere. Ötödik kérés: és bocsássad minekönk mi vétetinket, miképen mi es bocsátonk nekönk vétötteknek. E kérésben bűneink bocsánatját kérjük. A mindenható Isten mindenkor könny ebben megbocsátja bűneinket, mint mi a másokét. Hatodik kérés: és ne vigy minket késértetben. Szent Ágoston szerint azt kérjük, hogy meg ne győzettessünk a kísértéstől, engedvén neki. Hetedik kérés de szabadíts minket gonosztól. Azaz gondoljunk az örök kínra, mely lészen a pokolban. S most az a kérdés, miért szerezte Urunk Jézus ezt a szent imádságot akképen, hogy atyánknak szólítjuk Istent, nem pedig urunknak. Rykhard és Raynerius doktorok szerint azért, hogy ezzel a mondással Istennek mi hozzánk való szeretetét érezzük s ne legyen neve a félelem neve. Inkább legyen a szeretet neve. Isten inkább akarja, hogy szeressük, hogysem mint féljük. Ezért mondjuk Istent atyánknak, nem pedig urunknak. Aranyszájú Szent János szerint ez a mondás bizalmat ad a hívőnek, mert a szolgák nem mindenkor hallgattatnak meg, de a fiak gyakrabban meghallgattatnak. Ez a mondás alkalmat ad a bűn eltávoztatására is aki jól akar imádkozni, annak Isten fiának kell lenni, a szeretet miatt meg kell tartani a parancsolatokat, elkell távoztatni a mindenható Isten megbántását: De miért mondjuk, hogy mi atyánk és miért nem mondjuk, hogy én atyám. Raynerius doktor szerint először azért, mert csak Jézus szájába illik azt mondani, hogy én atyám; másodszor azért, mert nemcsak egy embernek adta a mindenható Isten a maga malasztját, hanem sokaknak; harmadszor, mert az alázatos imádság inkább meghallgattatik, mint szavunk kevély felemelése.
A prédikáló egyházi emberek nagy szeretettel beszéltek prédikációikban a Boldogságos Szüz Máriáról. Isten anyjában Magyarország égi pártfogóját tisztelték, ünnepeit fényesen megülték. Szűz Mária szeplőtelen fogantatásáról hét egyházi beszéd maradt fenn, pedig ez még nem is volt dogma abban az időben. Egyik-másik prédikációban az egyházi szónok naiv lélekkel okoskodott, hogy Szűz Máriát milyen lélekkel és milyen testtel áldotta meg a Gondviselés? Az ilyen szövegek bizonyára nagyon vonzották a kódexek legszorgalmasabb olvasóit, az Isten anyja iránt rajongással érdeklődő apácákat. A Tihanyi-kódexben van «egy szép és ájétatos prédikáció asszonyunk Máriának sziletéséről». Első része Szűz Mária lelkének méltóságos tulajdonságait fejtegeti, második része a Boldogasszony testének szépséges voltáról szól, harmadik része a Szeplőtelen Szűz születésének módjával foglalkozik. Legbővebb ezek közül a középső rész. Istenben szerelmes hugaim – szólt hallgatóihoz a szónok – Asszonyunk Mária testének csodálatos volt a szépsége. Mert miképen Szűz Mária lelkében minden teremtett állatoknál nemesebb és tökéletesebb vala, azonképen testében is szebb volt minden egyebeknél. Vajjon, Uram Isten, termetére nézve nagy vala-e vagy kisded a mi Asszonyunk? «Ez ti kérdéstökre felelök én az Nagy Albert doctornak mondása szerént: hogy az Szíz Mária igön fölötte magas sem vala és igön kisded sem vala, de alkolmas állapatú. Vala kedég ezön doctornak mondása szerént magasságába olymint kilencedfél arasznyi alkolmas araszú emböröknek araszokkal.» Vajjon teste kövér vala-e vagy ösztövér? Úgymond az Nagy Albert doctor, hogy az ő teste sem igen kövér nem vala, sem igen ösztövér, de alkalmas állapotú. Vajjon bőre milyen színű vala? Sem fehér, sem fekete, sem vörös, hanem fehérből és vörösből szerzett s az ilyen nők igen jó természetűek, igen tiszták, mindenkoron vidámak. Haja fekete volt, szemei feketék, szemöldöke fekete, orra egyenes, szája nem nagy, ajka piros, foga fényes, egyenes, tiszta. Kezei simák, ujjai vékonyak és hosszak valának. Lépése lassú, tartása alázatos, elméje éles. Ritkán szól vala. «Csodálatos békességös: soha nem láttatott megharagudnia, soha nem nevetött, soha hivalkodó beszédet nem mondott. Vala erkölcsében igen nömös és mindönöktől szeretetös.» Egy példa megvilágítja az ő felfoghatatlan szépségét és fenségét. Vala egy ifjú, ki szünetlen gondolkodik vala Szűz Mária szépségéről és Asszonyunkhoz nagy áhitatossággal könyörög vala, hogy méltóztatnék neki az ő szépségét megjelenteni. S íme egy reggel megkérdezte tőle az édes Szűz kívánod-e látni az én szépségemet? Felele az ifjú: jóllehet méltatlan vagyok én erre, teljes szívemmel kívánom. S az ifjúnak megadatott a kegyelem, hogy sokáig nézhesse Asszonyunk szépségét. Monda az ifjú: «Ó bódog Szűz Mária, ha én az te szépségödtül elszakadok, soha én többé vigasztalást nem vehetök. Ez ifjúnak azért ő szíve az nagy édösségnek miatta ketté hasada és Istennek angyali vevék az ő lelkét és ugyan Asszonyunkkal egyetömbe mennyországba vivék el fel. Ez példából azért megérthetitök Istenbe szerelmes hugaim, mely igön szépségös az bódog Szíz Mária, Istennek édesanyja. Ó mely igön bódogok lesznek azok, kik az ő színét láthatják színről-színre. Viszont ó mely igön bódogtalanok lesznek azok, kik ez szép színnek látását elvesztik az binnek miatta».
Kiadások. – A magyar prédikáció története a Halotti Beszéddel kezdődik. Fontosabb prédikációs nyelvemlékek: a Weszprémi-kódex, Horvát-kódex, Cornides-kódex, Tihanyi-kódex, Érsekújvári-kódex, Debreceni-kódex, Kazinczy-kódex és Érdy-kódex. A bennük olvasható beszédek általában Temesvári Pelbárt latin prédikációinak fordításai. Némelyik beszédben a szent életrajza mellett alig jut hely egyéb prédikációs résznek. – Toldy Ferenc: Immaculata. A régi magyar anyaszentegyház hét szentbeszédében. Pest, 1855. (Prédikációk a Debreceni-, Érdy- és Tihanyi-kódexből.) – Nyelvemléktár. Tizenöt kötet. Budapest, 1874–1908. (Az I–II. és IV–XIV. kötet. Volf György, a III. kötet Komáromy Lajos és Király Pál, a XV. kötet Szabó Sámuel és Katona Lajos közzététele.) – Zolnai Gyula: Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig. Budapest, 1894.
Irodalom. – Az említett szövegkiadásokkal kapcsolatos magyarázatokon kívül Toldy Ferenc: Az ó- s középkori magyar nemzeti irodalom története. II. köt. 3. kiad. Pest, 1862. – Szilády Áron: Temesvári Pelbárt élete és munkái. Budapest, 1880. – Horváth Cyrill: Temesvári Pelbárt és beszédei. Egyetemes Philologiai Közlöny. I. pótkötet. 1889. – U. az: Temesvári Pelbárt és kódexeink. Budapesti Szemle. 1891. évf. – U. az: Pomerius. Budapest, 1894. – U. az: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Mihalovics Ede: A katolikus prédikáció története Magyarországon. Két kötet. Budapest, 1900–1901. – Kudora János: A magyar katolikus egyházi beszéd irodalmának ezeréves története. Budapest, 1902. – Rézbányai József: Az egyházi szónoklat egyetemes története. Három kötet. Esztergom, 1904–1908. – Pusch Ödön: Vallásos elmélkedések kódexeinkben. Kolozsvár, 1910.
