HROTSVITHA APÁCA DRÁMÁJÁNAK FORDÍTÁSA.
HROTSVITHA APÁCA DRÁMÁJÁNAK FORDÍTÁSA.
MAGYARNYELVŰ drámai szöveg csak egy maradt a kódexirodalom korából: A három keresztény leány legendája. A párbeszédes legenda HROTSVITHA német apáca egyik dialógusokba szedett latinnyelvű legendája nyomán készült. Hrotsvitha I. Ottó német király és római császár uralkodása idején a gandersheimi kolostorban élt s Terentius pogányvígjátékainak ellensúlyozására írta keresztényszellemű színdarabjait. Dulcitiusában három erőslelkű szűzet léptetett fel: Agapét, Chioniát és Irénét. A három szűz szembeszáll a pogány római császárral, keresztény hitéért vértanuságot szenved, de bírájukat, a szűzességükre vágyódó Dulcitiust, Isten vaksággal sujtja.
A névtelen magyar fordító a latin drámát nem fordította szolgai módon. A szöveg elejéhez függesztett bevezetése az eredetiben nincs is meg: «Három körösztyén leánt ragattak volt el az törökök és vittek volt császárnak eleiben: egyiknek volt Agapes neve, másiknak Cionia harmadiknak Hyrena. Ime, én nektök megírom, miképpen űk az császárral veteköttenek az körösztyén hit mellett és az ü szűzességöknek megtartásáért. Ez okáért, hogy ha mikort titöket is oda ragadandnak, tehát ti es úgyan tegyetök, mint ők tették az hitért». A török császár ekképen szólt a három szép leányhoz: Ha Krisztust megtagadjátok és a mi törvényünkre álltok, elsők lesztek az én császári házamban és titeket magamnak jegyesül választlak. Mire Agapes így felelt: Ne legyen gondod a mi mennyegzőszerzésünkre, mert mi a keresztény nevet soha meg nem tagadjuk és szűzességünket egészen megtartjuk. Monda a császár: Micsoda bolondság van veletek? Felele Agapes: Beszédedért elveszt Isten tégedet és minden hozzád tartozót. Monda a császár: Ez megbolondult, vigyétek el előlem! Agapest elhurcolják, de Cionia csak olyan állhatatos, mint Agapes. Monda a császár: Ez még a másiknál is bolondabb, vigyétek el előlem! Most Hyrena áll elő s noha kisebb társnőinél, még keményebben és még nagyobb méltósággal szól. A császár Fabius elé küldi mind a három szűzet, a főember szerelemre lobban irántuk s hiszi, hogy kedvére bánhatik velük. Legényei kételkednek sikerében, de ő kevélyen siet a leányok börtönébe. S mi történik vele? Isten elhomályosítja elméjét, a leányok helyett a szobában levő kormos fazekakat ölelgeti. Monda Hyrena: Mind arcája, mind keze olyan, mint a szerecsené, ruhája undok szörnyű. Még a legények is megijednek tőle: Mi ördög ez, ki reánk jön? Fabius jajgatni kezd: Mindenki utál, mindenki fut tőlem! Feleségéhez szalad, az bolondnak nevezi. Fabius bosszút akar állnia három szűzön, de legényei nem boldogulnak a leányokkal. A császár most Variust küldi kínzásukra. Tűzbe vetik a szüzeket, de Isten csodát tesz; sem ruhájuk, sem hajuk, sem testük nem ég meg. Varius megfenyegeti Hyrenát, hogy rossz házba hurcoltatja és testét ott igen megfertőzteti. Monda Hyrena: Minél jobban gyötörtetem, annál jobban felmagasztaltatom; nem bűn az, amire nincs akaratja a léleknek! Hiábavaló Varius minden erőfeszítése, még szolgái-is megtérnek, Hyrenát pedig két fényesruhájú ifjú egy hegy tetejére viszi. Varius utánuk nyargal legényeivel, de Isten elveszi eszüket, kerülgetik a hegyet, tetejére nem tudnak feljutni. A kegyetlen főember végül fegyverrel pusztíttatja el Hyrenát. A szűz boldogan fogadja halálát s így szól Variushoz: «Ezön énneköm igön kell örölnöm, te neköd igön bánkódnod, mert az te kegyetlenségödért pokolra kárhoztatol, én kedég mártíromságnak pálmáját és szüzességnek koronáját Krisztus Jézustól, én jegyösömtül, veendő vagyok, kinek tisztösség és dicsőség mind örökkül örökké».
A latin dráma Dulcitiusának nevét Fabiusra, Sisinnius császári főtiszt nevét Variusra változtatta a magyar fordító. Diocletianus alakját a török császáréval helyettesítette. Az előtte fekvő latin szöveg valószínűleg Celtes Konrád 1501. évi nürnbergi Hrotsvitha-kiadása volt. A latin eredeti és a magyar fordítás viszonyára nézve egy rövid párhuzam:
Dulcitius: Papae! quam pulchrae, quam venustae, quam egregiae puellulae! – Milites: Perfecte decorae. – Dulcitius: Captus sum illarum specie. – Milites: Credibile. – Dulcitius: Exaestuo illas ad mei amorem trahere. – Milites: Diffidimus, te praevalere. – Dulcitius Quare? – Milites: Quia stabiles fide.
A magyar kódex szövege:
Monda fabius hog’ laata őket mel’ zeepöök mel’ nömös leanyok ezök – mondaanak az legenyök bizonyauaal hog’ zepök. – monda fabius meg fogattatam nekyk zepsegökkel. – mondanak az legenyök hyzzök azth, – monda fabius alletom hog zeretsegömre vonhatom öket – mondanak az legenyök nehezen tehetöd zereet, – monda fabius my okaerth – mondanak amazok merth erös hitöweek az az erös hitök vagyon.
A szöveg akkori kiejtése:
Monda Fabius, hogy látá őket: Mely szépök, mely nömös leányok ezök. – Mondának az legényök: Bizonnyal hogy szépök. – Monda Fabius: Megfogattattam nekik szépségökkel. – Mondanak az legényök: Hisszök azt. – Monda Fabius: Állétom, hogy szeretségömre vonhatom őket. – Mondanak az legényök: Nehezen tehetöd szerét. – Monda Fabius: Mi okáért? – Mondanak amazok: Mert erős hitőek azaz erős hitök vagyon.
A fordítás reánk maradt szövege másolat. A másolás ideje néhány évvel a mohácsi csata elé tehető. A szöveg stiláris szempontból nem mutat figyelemreméltó jellemvonásokat, a fordító csekély módosításai pedig határozottan kárára váltak a drámai szempontból amúgy sem értékes munkának. A fordító valószínűleg nem is igen tudta, hogy milyen műfaj átültetésére vállalkozott, hanem azt hitte, hogy legendát fordít. Érdeme, hogy már akkor megszólaltatta magyar nyelven Hrotsvithát, mikor a drámaíró apácának még csak egy darabja volt meg német fordításban.
Kiadások. – A párbeszédes legendát a Sándor-kódex őrizte meg, a kódexet egy ismeretlen margitszigeti domonkosrendi apáca másolta II. Lajos király uralkodása alatt. – Első kiadását Volf György rendezte sajtó alá: Nyelvemléktár. II. köt. Budapest, 1874. – Másodszor Katona Lajos közölte, párhuzamosan Hrotsvitha eredeti latin szövegével, amelyre, mint a magyar párbeszédes legenda forrására, ő hívta fel először a figyelmet: Hrotsvitha Dulcitiusának régi magyar fordítása. Irodalomtörténeti Közlemények. 1900. évf. – Harmadszor a Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtárában jelent meg, itt Alszeghy Zsolt rendezte sajtó alá: Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig. Budapest, 1914.
Irodalom. – Az említett szövegkiadásokkal kapcsolatos magyarázatokon kívül Toldy Ferenc: Az ó- s középkori magyar nemzeti irodalom története. II. köt. 3. kiad. Pest, 1861. – Zolnai Gyula: Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig. Budapest, 1894.
