EGYHÁZI SZÍNJÁTÉKOK.
EGYHÁZI SZÍNJÁTÉKOK.
A KÖZÉPKOR egyházi színjátéka a katolikus egyház istentiszteletéből fejlődött. A kereszténység nagyobb ünnepein a papság ünnepélyesen bemutatta a népnek a szent napokhoz fűződő újszövetségi történeteket, így Jézus születését a jászolban, a napkeleti bölcsek érkezését, a keresztrefeszített Üdvözítő sírját. Mikor tehát a misébe belevitték a szentírási elbeszélések ábrázolását, létrejött az egyházi színjátéknak első foka: a liturgiai misztérium. A liturgiai misztériumok szorosan az istentisztelethez tartoztak. Papok adták elő az oltár mellett latin nyelven. De midőn az egyházi férfiak a nagyobb hatás kedvéért világi embereket is belevontak a szentírási események ábrázolásába s a latin párbeszédeket a nemzeti nyelvvel helyettesítették, megkezdődött a fejlődésnek második foka. A történetek bonyolultabbak lettek s a templomon kívül is színre kerültek. Az újszövetségi részek előadását költött történetekkel keverték s a legkomolyabb jelenetekben is jutott helye a népies tréfáknak. A XIII. és XIV. századtól kezdve az olaszok, franciák, spanyolok, angolok és németek körében kifejlődött a misztériumdráma és a moralitás. Az előbbi Jézus életének egy-egy részletét mutatta be, az utóbbi olyan erkölcsi történetet dramatizált, mely semmi közelebbi kapcsolatban sem állt a Szentírás szövegével. Az újkor elején; a fejlődés harmadik fokán, a misztériumból keresztény tragédia lett, a moralitásból keresztény komédia. A nyugati nemzetek körében a keresztény egyházi drámának ilyen irányú fejlődését elsősorban a nép játékos hajlama és az ókori drámák ismerete segítette elő. Ahol a népben megvolt a játékos hajlam s ahol leleményes írók léptek föl, ott a papi irányítástól különvált egyházi színjáték hamar meglelte a maga közönségét.
Mivel a magyar katolikusok szertartásai azonosak voltak a többi katolikus nemzet szertartásaival, a liturgiai misztérium Magyarországban is meghonosodott. A kezdetleges színi elemet itt is szívesen alkalmazták, hogy a nép jobban megértse a latinnyelvű szertartást. Itt is feltűntek a karácsonyi, húsvéti és vízkereszti liturgiai misztériumok. A liturgiai misztérium legrégibb emlékét a Pray-kódex őrizte meg. Ebben a XIII. századi latin misekönyvben megtalálható a húsvéti jelenet legegyszerűbb formája. A szerzetesek nagypénteken a templom egyik részében elkészítették a szent sírt: Krisztus koporsóját; húsvét vasárnapjának hajnalán pedig két angyalnak öltözött pap ült a sírhoz; ugyanide levonult az egész kórus s megkezdődött a latin párbeszéd az angyalok és a kórus azon tagjai között, akik a Krisztus sírjához zarándokló újszövetségi asszonyokat jelképezték. «Kit kerestek a sírban Krisztus tisztelői?» szóltak az angyalok a keresztekkel, gyertyákkal, tömjénnel érkező kórushoz. «A názáreti Jézust:» válaszoltak az asszonyok. «Nincs itt, feltámadt:» hangzott a felelet. Ezek után a kórus eltávozott Krisztus koporsójától, felhangzott az örvendező ének, a folytatólagos feltámadási szertartáson és a körmenet alatt a papok és az éneklők az előírt módon felelgettek egymásnak s a latin énekes és prózai részek elhangzása után az egyik pap beszédet mondott a néphez. A Pray-kódexben a húsvéti játéknak csak első jelenete – az angyalok és asszonyok párbeszéde – van meg; a külföldi szertartási könyvekben azonban megtalálható a további fejlődés két mozzanata is: az apostolok jelenete és Magdolna jelenete.
Az egyházi színjáték első foka tehát megvolt nálunk, de a további fejlődés – a magyarnyelvű vallásos játék művelése – nem következett be. Magyarországon elenyésző számban élt az a városi polgárság, mely a nyugati nemzetek körében felvirágoztatta a misztériumdrámákat és a moralitásokat; azonkívül a magyarországi polgárság némi kivétellel német nyelven beszélt. Nálunk a latinnyelvű liturgiai misztériumból nem alakult ki magyarnyelvű misztériumdráma és moralitás, annál kevésbbé keresztény tragédia és komédia.
Hogy az egyházi szertartástól függetlenül is kifejlődött volna valamilyen magyarnyelvű népies játék, ennek sincs semmi nyoma. Népköltési gyüjteményeinkben vannak ugyan karácsonyi és vízkereszti játékok, de ezeknek középkori eredete tudományosan nem igazolható. Mindössze egy homályos feljegyzés mutat arra, hogy középkori szerzeteseink megpróbálkoztak magyarnyelvű húsvéti játékok szerzésével. CSANÁDI ALBERT pálosrendi szerzetes Mátyás király vagy II. Ulászló király uralkodása alatt megírta magyar versekben Jézus Krisztus kínszenvedésének történetét, de ez a passiójáték elveszett.
A magyarországi német városokban a misztériumdráma második foka is kifejlődött. A szerzetesek és a polgárok a XV. században nem egy németnyelvü vallásos színi előadást rendeztek a nagyobb ünnepek idején. A pozsonyi német számadókönyvek 1439-től kezdve több ízben megemlékeznek a húsvéti passiójátékokról: ezeket részint a pozsonyi katolikus iskolában, részint a piacon játszották. Van azonkívül nyoma a karácsonyi betlehemes játéknak. A brassói szerzetesek 1500-ban misztériumdrámát adtak elő. Többet tudunk a bártfai játékokról. Ránk maradt egy XV. századi bártfai misztérium színlapja, melyből az egész darab meséje megállapítható, ha egybevetjük a hasonló külföldi misztériumokkal. A mese szerint Jeruzsálem zsidói őriztetik Jézus Krisztus holttestét, de sikertelenül, mert az Üdvözítő feltámad, a megváltottak lelkeit a pokolból az égbe vezeti, majd megjelenik a földön, hogy megvigasztalja kesergő hozzátartozóit. Az újszövetségi Szentírásból merített mesét két komikus intermezzó élénkíti: a pokolbeli gonosz lélek és a feleségével civakodó kuruzsló jelenete. Az ötvennégy szereplő között ott találjuk Bártfa városának tekintélyes német polgárait 1450 tájáról. Hogy később is szívesen foglalkoztak ezzel a részben istenes, részben mulatságos időtöltéssel, bizonyítják a város számadókönyvei. A számadások tételei a vallásos előadásokat többízben megemlítik.
A hazai misztériumdráma nyomaira először Ipolyi Arnold hívta fel a figyelmet. (Misztériumok maradványai hazánkban. Új Magyar Múzeum. 1858. évf.) – Toldy Ferenc már szorgalmasan kutatta, hogy milyen szerepük volt a misztériumoknak a magyar dráma fejlődésében. Szerinte a misztériumdráma nálunk épen úgy virágzott, mint Franciaországban, Angolországban vagy Németországban. Bizonyító adatai: az 1271. évi budai zsinat eltiltja a papokat a mimusok, histriók és joculatorok hallgatásától; az 1460. évi szepesi zsinat kimondja, hogy a mimusok, histriók és síposok alamizsnában nem részesíthetők; 1498-ban Laskai Ozsvát pesti szerzetes panaszkodik Biga Salutis című prédikációskönyvének egyik helyén, hogy még a kolostorokban is színi énekeket zengenek; a XVI. században Zsámboki János történetíró azt állítja, hogy a mohácsi vész oka a lakomák és theatrumok örömeibe való süllyedés volt. (A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867.) – Toldy Ferenccel szemben Gyulai Pál bebizonyította. hogy nem lehet hinni magyarnyelvű komédiások azaz mimusok és histriók létezésében; legfeljebb annyi engedhető meg, hogy liturgiai misztériumunk magyarnyelvűvé változott, sőt némi fejlődésen ment át, de valódi misztériumdráma nem lett belőle. Az egykori liturgiai misztériumok maradványai gyanánt a mai népmisztériumok tekinthetők, ezeknek tartalma és szerkezete visszanyúlik a középkorba, (Magyar népköltési gyüjtemény. I. köt. Pest, 1872.) – Ábel Jenő tagadta a mai népies misztériumok középkori eredetét. Szerinte a magyar nép körében ma is élő misztériumokat a XVIII. század táján készítették egyes falusi poéták. A középkor végén és az újkor elején csak a magyarországi német városok mutathatnak fel misztériumelőadásokat. (Színügy Bártfán a XV. és XVI. században. Századok. 1884. évf.) – Szilády Áron szerint a magyar komédia első csirái már bizonyára megvoltak a reformáció előtt is; az idekerült idegen histriók átültethették a külföldi szokásokat; s a magyar síposok is előadhattak tréfás párbeszédeket. (Régi magyar költők tára. V. köt. Budapest, 1886.) – Váli Béla is cáfolta azokat, akik a mai népi misztériumokat a középkorba vezetik vissza. Szerinte ezek a népköltészeti darabok magukon viselik az újabb keletűség minden jegyét. Verses és prózai szövegeiket a XVIII. és XIX. századi iskolamesterek rótták egybe. (A magyar színészet története. Budapest, 1887.) – Bayer József úgy látta, hogy a XV. és XVI. században magyarnyelvű mimusok és histriók nem voltak s egyházi színjátékunk is megállapodott a liturgiai misztérium fokán. Nálunk hiányoztak mindazok a feltételek, amelyek nélkül az újkori keresztény dráma kialakulását a nyugati nemzeteknél sem képzelhetnők el. (A magyar drámairodalom története. Budapest, 1897.) – Alszeghy Zsolt szerint a népünknél divatozó betlehemezés, balázsjárás és más efféle ünnepi szokás még korántsem misztériumdráma s szövegeikből nem lehet következtetést vonnunk a régi magyar misztériumdráma megvoltára. A német városi polgárság körében magyarnyelvű egyházi színjáték nem is fejlődhetett ki. (Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig. Budapest, 1914.)
Irodalom. – Ipolyi Arnold: Misztériumok maradványai hazánkban. Új Magyar Múzeum. 1858. évf. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – Dankó József: Magyar szertartási régiségek. Esztergom, 1871. – U. az: A húsvéti isteni szolgálat a régi magyar egyházban. Esztergom, 1872. – Gyulai Pál: Magyar népköltési gyüjtemény. Új folyam. I. köt. Pest, 1872. – Ábel Jenő: Színügy Bártfán a XV. és XVI. században. Századok. 1884. évf. – Szilády Áron: Régi magyar költők tára. V. köt. Budapest, 1886. – Váli Béla: A magyar színészet története. Budapest, 1887. – Bayer József: A nemzeti játékszin története. I. köt. Budapest, 1887. – U. az: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Békesi Emil: Magyar írók Hunyadi Mátyás korából. Katolikus Szemle. 1902. évf. – Nagy Sándor: A tanodai dráma előzményei hazánkban. Irodalomtörténeti Közlemények. 1905. évf. – Beöthy Zsolt: A dráma kezdete. Képes magyar irodalomtörténet. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Heppner Antal: A pozsonyi német színészet története a XVIII. században. Pozsony, 1910. – Alszeghy Zsolt Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig. Budapest, 1914. – Pukánszky Béla: A magyarországi német irodalom története. Budapest, 1926. – Zalán Menyhért: A Pray-kódex feltámadási szertartásai és misztériumdrámája. Pannonhalmi Szemle. 1927. évf.
