LATIN IRODALOM: VERBŐCZY ISTVÁN.
LATIN IRODALOM: VERBŐCZY ISTVÁN.
MÉG A MOHÁCSI csata előtt jelent meg nyomtatásban a magyarországi jogi irodalom úttörő nagy alkotása: VERBŐCZY ISTVÁN jogi könyve. A magyar nemesség a XV. századi országgyűléseken ismételten sürgette egy olyan jogi könyv elkészítését, amelyből mindenki tájékozódhassék a magánjogi kérdésekben és a pörös eljárásokban. Az ügyvédeknek és bíráknak nem volt semmi könyvük, a jog és ítélkezés terén hiányzott az egységes rend, homályban tapogatóztak a jelesebb jogtudósok is. Az elődöktől örökölt szóbeli hagyományok szerint pöröltek az ügyvédek és ítéltek a bírák. II. Ulászló király végre megbízta Verbőczy Istvánt, hogy foglalja össze egy könyvben az országszerte szokásos magánjogi elveket, hadd tudjanak végre biztossággal tájékozódni az ügyvédek, a bírák, a pörtindító nemesek és a bepörölt felek. Ilyen előzmények után mutatta be Verbőczy István az 1514. évi országgyűlésnek Tripartitumát azaz a Magyarországban szokásos jog Hármaskönyvét. Terjedelmes jogi munkája három részre oszlott. Előbeszédében elmondta a szerző, hogy mi a jog, törvény, igazság, szokás, mi a bírói vizsgálat, peres ügy s melyek az igazságos ítélés feltételei; az első rész a nemesség eredetéről, szabadságáról, birtokjogi, családi és örökösödési viszonyairól nyujtott tájékozást; a második rész a pörösködés menetéről és az ítélethozás rendjéről szólt; a harmadik rész Szlavónia, Erdély, a városi polgárság, a jobbágyság és a zsidóság jogi viszonyait taglalta.
Ajánlás nyitja meg a könyvet: Ulászló úrnak, a fenséges fejedelemnek, Isten kegyelméből Magyarország és Csehország királyának, legalázatosabban ajánlja szolgálatait Verbőczy István, az országbíró ítélőmestere. A nemes Magyarország nemzeti jogait – úgymond a szerző – összeállítani és megmagyarázni fáradságos, sőt csaknem emberi erőt meghaladó dolog. Majd minden királynak kénye-kedve szerint keletkeztek eddig az új rendeletek, különböztek is egymástól, ellenkeztek is egymással, az ember képességeit felülmúló dolog mindazt emlékezetbe tartani, ami a törvénykezési ügyekben felmerül. Így állván a dolog, felségednek legszerencsésebb vezérlete és boldogító uralkodása alatt hozzáfogok ahhoz, hogy az annyi század leforgása alatt nagy szégyenünkre elhanyagolt munkát elvégezzem, az országnak eddigelé szétszórt törvényeit és szokásait egybefoglaljam s írásba téve, felségednek közhasználatul való kihirdetés végett legmélyebb hódolatom hajlandóságával felajánljam. A király nem nyujthat alattvalói nyugalmára alkalmasabb dolgot, mint a jog és igazság kormányzatát, mert a belső viszályok mindig sokkal többet ártanak, mint a külső háborúk. Nem lehet csodálni, hogy nemzetünk nem törődött a tudományokkal. Nem volt még olyan nemzet, mely a kereszténység megvédése végett állhatatosabban állott volna őrt, mint a magyar. A törökökkel szemben hol támadva, hol védekezve, a legvérengzőbb csatákat vívta s a többi kereszténységet vére hullásával és élte odaadásával biztosította és mentette. Ilyen helyzetben nem volt alkalom arra, hogy a törvényeket érettebb megvizsgálás után közzétegyék. De felséged különös gondoskodása által immár bekövetkezett az, hogy erre a dicsőségre nézve sem fogunk alábbvalók lenni a többi nemzeteknél. Felségednek minden alattvalója nevében örökös köszönettel adózom, hogy nemes országának épületét a törvények és rendeletek erejével kívánja állandóvá tenni. Mert ki nem tudja, hogy a törvényeket az emberek boldog életének kedvéért gondolták ki s törvények nélkül sem család, sem város, sem nemzet, sem az emberi nem. sem az egész természet, sőt maga a világ sem állhat fenn. A birodalmakat fegyverrel szerzik, de törvényekkel tartják meg. Ha nem volnának törvények, a derék férfiak a társadalomban a legrútabb bántalmaknak volnának kitéve. mert Szent Ágoston tanusága szerint: ha félrevetjük az igazságot, mik egyebek az országok, mint nagy haramiatanyák? Ennélfogva alkalmasabb dolog semmi sem történhetett, mint az, hogy az ország törvényei és határozatai, melyeket azelőtt a legsűrűbb sötétség borított, felséged vezérlete és hatalma alatt az írás fényével megvilágítva, köztudomásra jussanak. «Mihelyt felséged e megbízást reám ruházni méltóztatott, ámbár őszintén megvallva, minden igyekezetet, szorgalmat és serénységet arra használtam, hogy felségednek, tehetségemhez képest, a lehető legteljesebben engedelmeskedjem; mégis tudtam, hogy nem fognak hiányzani olyanok, akik, mivel őket az irigység szövétneke ingerli, ezt az oly nagy és annyira közhasznú munkát ócsárolni meg nem szűnnek, mert az ádáz irigységnek az a szokása, hogy kaján és legbőszültebb támadásait mindig az ellen intézi, ami jelesebb s ami nagyobb dícséretre méltó. Ámde tökéletesen bízom abban, hogy felséged engem ennek a szörnyetegnek legiszonyúbb torkából könnyen kiragad és magam is, felséged pajzsának mintegy védelme alatt, mindazokat a nyilakat, melyeket a rágalmazók szórni fognak, rettenthetetlenül vagy visszalököm vagy felfogom. E buzgó fáradozásomért pedig, azt vélem, eléggé, sőt túlságosan is meg vagyok jutalmazva, ha azt fogják látni, hogy mind hazámnak, mely nek rendkívül nagy szeretetét minden hazafi szívében hordja, e részben hasznára voltam, mind pedig felségednek, kinek magamat örök időre átengedém és odaadám, tehetségemhez képest engedelmeskedtem, ismételve kérvén és esdekelve könyörögvén, hogy felséged eme szentséges nevének ajánlott fáradságos munkámat újra meg újra átolvasni, megvizsgálni és megrostálni kegyeskedjék.»
A Tripartitum I. részének 9. címében foglal helyet a magyar nemesek négy fő jogáról szóló híres szakasz. Ámbár a nemeseknek – mondja ez a 9. titulus – igen sok joguk van, mindazonáltal közöttük négy a legfőbb jog. Az első fő jog az, hogy a magyar nemest előzetes idézés vagy perbehívás és törvényes elmarasztalás nélkül senkinek unszolására, panaszára vagy kérésére személyében senki le nem tartóztathatja. Ez a jog csak a szándékos gyilkosság, faluk felgyujtása, tolvajság, rablás, haramiaság, erőszakos paráznaság esetében szenved megszorítást: ilyen alkalommal a tettest a tett színhelyén parasztkézzel is le szabad tartóztatni; ha azonban a tett színhelyéről elfutott, akkor csak előzetes idézés vagy perbehívás és törvénykezési eljárás után lehet elítélni és büntetni. A második fő jog az, hogy az ország nemesei egyedül a törvényesen megkoronázott királynak és senki másnak hatalma alatt nem állnak, sőt királyuk maga is bárkinek panaszára vagy gonosz besúgására senkit meg nem háboríthat sem személyében, sem vagyonában; azaz a király is köteles a rendes törvénykezési eljárást követni. A harmadik fő jog az, hogy a magyar nemes minden jövedelmével szabadon élhet; mindennemű jobbágyi szolgálat, adó és adakozás, vám- és harmincad fizetésétől mindörökre teljesen mentes, csupán az ország védelmére tartozik katonáskodni. A negyedik fő jog az, hogyha bármelyik király a nemesi jogok ellenére tenni merészelne, a nemesnek szabadságában áll ellenszegülni anélkül, hogy a hűtlenség vétkébe esnék.
A kényesebb részeket bővebben is megvilágítja a Tripartitum. Részletesen fejtegeti például a római pápa és a magyar király jogviszonyát s kiemeli, hogy a római pápa az egyházi hivatalok adományozásánál csak a megerősítés hatalmát tarthatja fenn a maga számára. E nevezetes szakasz értelmében – I. rész 11. cím – a pápa négyféle okból nem folyhat bele a papi kinevezésekbe és a javadalmak adományozásába. Először: mivel ebben az országban minden egyházat, püspökséget, apátságot és prépostságot egyedül a magyar királyok alapítottak és ez alapítás által a kegyuraságnak, kinevezésnek, választásnak és hivataladományozásnak minden hatalmát megszerezték. Másodszor: mivel a magyarok nem az apostolok beszédére, kiket a földön a pápa helyettesít, tértek a katolikus vallásra, hanem saját királyuknak, Szent István királynak intézkedése következtében, aki a papi állásokat és hivatalokat egymaga adományozta azoknak, akiknek akarta. Harmadszor: mivel Magyarország királyai Szent István király uralkodása óta több mint ötszáz éven át mindenkor valóságosan birtokában voltak az egyházi hivatalok adományozása jogának. Negyedszer: mivel az országnak az egyházi hivatalok adományozására vonatkozó jogát a konstanzi egyetemes zsinat Zsigmond király idejében megerősítette és eskü alatt tett fogadással biztosította. Minthogy tehát – mondja folytatólag a 12. titulus – az egyházi hivatalok és javadalmak adományozása királyainkat illeti, azért mindazok az egyházi férfiak, akiknek valamiféle birtokuk van, Magyarország törvényesen megkoronázott királyának tartoznak hűségi hódolattal s a birtokukban levő világi javakra nézve az ország bármely bírája elé szabadon perbe idézhetők és ott a világiak módjára törvényt állni kötelesek.
Büszke önérzettel csatolta művéhez utószavát a szerző. Lelke előtt lebegtek – úgymond – azok a honfitársai, akiket ezzel a munkával oktatnia kellett. Egyszerűen írt, hogy mindenki megérthesse, mert hiszen tudva van, hogy a magyar nemesek Cicero, Livius, Sallustius könyvei helyett inkább a fegyvert forgatják kezükben, hiszen enélkül sem nem vethetnek, sem nem arathatnak. Nem kell ékesszólás az ilyen munkában, mert amire nézve azt parancsolják, hogy mindenkinek meg kell tartani, azt úgy kell előadni, hogy az olvasók könnyen megérthessék. Tudvalevőleg még a négy evangélium is minden szócicoma nélkül van megírva, pedig Krisztus szent törvénye nélkül senkisem üdvözülhet. Ezért használt ő is egyszerű, világos, mindennapi kifejezéseket; nem az volt a célja, hogy latin stílusával kérkedjék, hanem az, hogy a haza nyugalmát elősegítse. «Ha pedig emlékezőtehetségem fogyatékosságánál és elmém gyengeségénél fogva valamit kihagytam: felséged kegyességére tartozik, hogy azt jóakarólag megbocsássa és egészen az emberi gyarlóságnak tulajdonítsa, amely minden tekintetben tökéletest semmit sem hoz létre. Én bizonnyal éltem utolsó leheletéig minden fáradságot, minden igyekezetet és minden gondolatot arra fogok szentelni, hogy- felségednek nemcsak parancsait és megbízásait, hanem intéseit és gondolatait is teljesítsem, ki csak akkor fogom hinni, hogy legfőbb óhajtásomat elértem, ha felséged óhajtásainak legalább némi részben eleget tettem.»
Verbőczy István egyszerűen és világosan írt. Új jogi elvek alkalmazásától óvakodott, de a magyar földön szokásos jogi eljárások közül helyes érzékkel választotta ki a legjózanabbakat. A külföldi jogkönyvek közül szorosan egyet sem vett mintául. Az 1514. évi országgyűlés örömmel fogadta munkáját, átvizsgálására bizottságot küldött ki s ennek jelentése alapján felkérte II. Ulászló királyt, hogy Verbőczy István könyvét megpecsételve küldesse meg az ország minden vármegyéjének: legyen ez örökérvényű jog és törvény. S bár a királyi udvar sem ekkor, sem utóbb nem gondoskodott a jogi könyv szabályszerű törvénybe iktatásáról, a Tripartitum mégis hamarosan bibliája lett a magyar nemességnek. Az országgyűlések későbbi törvényei úgy hivatkoztak szakaszaira, mint a többi törvénycikkre.
VERBŐCZY ISTVÁN 1458 táján, Mátyás király trónralépése idején, született egy ugocsamegyei nemes családból. Gondos nevelésben részesült. Latinul és németül folyékonyan beszélt, a római és egyházi jog irodalmát jól ismerte. 1483-ban királyi levéltári hivatalt viselt Budán felügyeletére voltak bízva a kancelláriai könyvek, amelyekbe beiktatták a király által kiadott okleveleket. II. Ulászló és II. Lajos uralkodása idején egyre jobban emelkedett királyi hivatalában és tekintélyében. Mint a hazafias köznemesek pártjának vezére, ő irányította a Jagelló-kor országgyűléseit. 1525-ben Magyarország nádora lett. A mohácsi csata után János király mellé csatlakozott, kedvéért elfogadta a gyűlölt török szövetséget s mindvégig rendületlenül kitartott Habsburg-ellenes politikája mellett. Mikor János király halála után Buda 1541-ben a török kezére került, Szolimán szultán kívánságára Budán maradt mint a mohammedán helytartó mellé beosztott keresztény tisztviselő. Hivatalát alig két hónapig viselte. Egyik szolgájának meggyilkolása miatt szenvedélyesen összetűzött a törökökkel s a budai basa bosszúból és félelemből megmérgeztette.
Valamennyi középkori és újkoreleji magyar író közül Verbőczy István élete a legismertebb. Magánéletének, tisztviselői pályájának és politikai szereplésének mozzanatai a XVI. században évről-évre nyomon kísérhetők. – 1500: Az országgyűlésen a köznemesség megbízza, hogy fogalmazzon egy feliratot II. Ulászló királyhoz s ebben nyomatékosan adjon kifejezést az ország kívánságainak. (Verbőczy István ekkor már a köznemesek pártjának egyik vezére, több tekintélyes magyar úr jóbarátja. Ezek közül az egyik, Szobi Mihály dúsgazdag földbirtokos nemes, politikai egyetértésükért és a peres ügyeiben tanusított szíves szolgálataiért birtokokat ajándékoz neki Nógrád vármegyében.) – 1502: A király birtokokat adományoz neki Ugocsa megyében, mert a szent korona és a királyi felség javára hasznos szolgálatokat tett. Ugyanekkor a királyi törvényszék jegyzőjéből ítélőmester lesz. (Az országbíró részére kiosztott perekben ő vezeti a peres eljárást, megidézi és kihallgatja a feleket és tanukat, a végső tárgyaláson előadja a tényállást, megfogalmazza az ítéletet és kiállítja az ítéletlevelet.) – 1504: Újabb birtokadományban részesül, ezúttal Nógrád megyében. (Mint kortársai, ő is szenvedélyes vagyonszerző. Készpénze nincs ugyan, úgyhogy sokszor kér pénzt kölcsön, de birtokai évről-évre növekednek. Szegény nemes emberből néhány évtized leforgása alatt nagybirtokossá lesz. Az eléje kerülő peres ügyekben tett jóindulatáért sokszor jutalmazzák, ez azonban akkor nyílt és megengedett dolog.) – 1505: Az országgyűlésen a köznemesség tiltakozik a Habsburg-ház trónörökösödési igényei ellen s az erről szóló végzés megfogalmazását reá bízzák. Ő szövegezi meg azt a latin okiratot, melynek értelmében arra az esetre, ha az uralkodó fiörökös nélkül halna meg, a magyar trónra csak magyar ember választható. (Az okirat szövegét Rákos mezején felolvassák s az egybegyűlt nemességgel magyar fordításban is közlik. Igen emelkedett hangú hazafias megokolás van benne: jellemzően tükrözi Zápolyai János nemzeti pártjának felfogását, szemben a külföldi érdekeket támogató udvari párttal.) – 1507: Négy falut és több más birtokot kap Bihar- és Békés megyében. (Ettől kezdve alig van év, hogy újabb falvakat, pusztákat, birtokrészeket ne kapjon az ország különböző vidékein. Ez a sok adomány nemcsak az igazságszolgáltatás terén szerzett érdemeit jutalmazta, hanem ellenzéki politikájának élét is tompítani igyekezett. A királyi udvar nagy adományain kívül az országos főméltóságoktól és gazdag perlekedő felektől is számos jószágot nyert.) – 1514: A király és az országgyűlés előtt bemutatja Tripartitumát. (Ugyanekkor fenyegette az országot végső pusztulással Dózsa György parasztlázadása. A lázadásban való részvételért számos nemest ítélnek jószágvesztésre. A szerző megkapja tizenkét tiszavidéki nemes összes birtokait és tizenöt más nemes birtokainak fele részét.) – 1516: Az ország egyik legnagyobb bírói állásába kerül: királyi személynöki kinevezést nyer. (Ekkor már II. Lajos a király, bírói karában a személynök a nádor és az országbíró után rangban a harmadik helyet foglalja el és a király bírói pecsétjét őrzi.) – 1517: Közrebocsátja Tripartitumának első nyomtatott kiadását. (Nyomdásza, Singrenius János bécsi könyvnyomtató negyven nap alatt állítja elő a nagyterjedelmű munkát. A könyv végén Balbi Jeromos királyi titkár latin verse olvasható, ebben a szerző a két leghíresebb görög törvényhozó, Lykurgos és Solon mellé van állítva. Bekényi Benedek latin epigrammája is a magyar Lykurgost dicsőíti a szerzőben.) – 1518: A köznemesség a tolnai országgyűlésen újból kimutatja személye iránt érzett nagyrabecsülését s a nemzet érdekében tanusított fáradozásaiért minden jobbágytelektől öt dénár adót ajánl fel neki. (A nagy lelkesedéssel megszavazott adó elég késedelmesen jutott az ünnepelt politikai szónok és ellenzéki vezér kezéhez, úgyhogy az év vége felé több megyébe sürgető levelet kellett írnia az összeg megküldése végett.) – 1519: Az ország megbízásából Itáliába indul fényes kisérettel. Velence és a római szentszék támogatását akarja megnyerni a törökök ellen. Március elején indul el, június derekán érkezik vissza. Velencében a doge és tanácsa ünnepélyesen fogadja és segítséget ígér a magyar nemzetnek. Megértéssel találkozik Rómában is. (Velencében a magyarok megnézik a köztársaság nevezetes épületeit, templomait, kincstárát, hajógyárát és fegyvergyárát. Rómában Verbőczy István elzarándokol a szent helyekre, ereklyéket szerez s belép egy vallásos társulatba. X. Leó pápa két követtársával együtt római lovagi rangra emeli.) – 1521: Az ország megbízásából tekintélyes követség élén Németországba megy. A magyar követséget a wormsi birodalmi gyülésen jól fogadják, de a török veszedelem elhárítása ügyében meglehetősen közömbös nyilatkozatot adnak: ha Magyarországot a török megtámadja, akkor V. Károly császári katolikus felség a római szent birodalom haderejével segítségére lesz, de addig csak védje határait vitézül a nemzet, mint már eddig is annyi sok év óta dicsőségesen cselekszi. (Wormsban megismerkedik Verbőczy István a birodalmi gyűlés elé idézett Luther Mártonnal; meghívja vendéglátó asztalához a félelmes reformátort; ebéd közben élénken vitatkoznak hittudományi kérdésekről. A pápai követ a római szentszékhez küldött jelentésében magasztalja a magyar jogtudós vallásos buzgóságát. Ennek egyik megnyilvánulása az is, hogy még Wormsba érkezése előtt, mikor Bécsen keresztülvonult, a maga pénzén kinyomatott egy olasz hittudós által írt latinnyelvű hitvitázó munkát, mert ezzel is csökkenteni akarta Luther Márton hatását.) – 1522: Résztvesz a nürnbergi birodalmi gyűlésre küldött magyar követségben. A németek négyezer katonát ajánlanak fel a magyar király segítségére a törökök ellen. (Nürnbergben háromszáz forintot kap kölcsön Habsburg Ferdinánd főhercegtől a későbbi magyar királytól. A követség költségeire kapott ugyan ezer forintot az ország pénztárából, ez az összeg azonban, úgylátszik, elfogyott.) – 1525: A hatvani országgyűlés közfelkiáltással az ország nádorává választja. Ebből az alkalomból VII. Kelemen pápa üdvözlőlevelet ír hozzá. (Báthori István, a letett nádor, tiltakozik a választás ellen, rokonai és szövetségesei is törvénytelennek hirdetik az országgyűlés eljárását, de II. Lajos király nem csatlakozik felfogásukhoz.) – 1526: A rákosi országgyűlés egyhangulag megfosztja nádori méltóságától s visszahelyezi állásába Báthori Istvánt. Budáról zólyommegyei birtokára, Dobronya várába, menekül. A törvényes idézésre sem mer megjelenni, mert a hatvani országgyűlés határozatai miatt lázadással vádolják. Megállapítják, hogy a felelősség elől éjnek idején megszökött, ezzel is elárulta bűnösségét, ezért az ország tanácsa az ország nyilvános ellenségének nyilvánítja s mint pártütöt megfosztja minden ingó és ingatlan vagyonától. A köznemesség nyugodtan fogadja az ítéletet, a nemrégiben még egekig emelt ellenzéki vezér nem mer előjönni zólyommegyei várából, nem vesz részt a mohácsi csatában sem, a csata után Zápolyai János pártjához csatlakozik. Az októberi tokaji gyülésen már ismét ő a vezérszónok, a székesfehérvári királyválasztó országgyűlésen ő hirdeti ki az egybegyűltek előtt János vajda megkoronázásának elhatározását. (Az új király számos adománnyal és a főkancellári méltósággal fejezi ki háláját szolgálataiért.) – 1528: János királlyal együtt Lengyelországba menekül, utóbb a szultán védelme alatt visszatér Lippára. (Ferdinánd király megpróbálja a maga pártjára vonni, de Werbőczy annyira gyülöli a Habsburgokat, hogy még a török fennhatóságba is belenyugszik: nagy elhatározás attól, aki olyan rendíthetetlen meggyőződésű katolikus volt, amellett a Habsburgok részéről is fényes jutalmat kapott volna átpártolásáért.) – 1529: A mohácsi mezön János király udvarával együtt tiszteleg Szolimán szultán előtt. (Ekkor már nyomasztó a török barátság súlya, alku indul meg Ferdinánd királlyal, a Pózenben lefolyó béketárgyaláson ott van Verbőczy is. Titokban nagy előnyök kilátásbahelyezésével csalogatják Ferdinánd király pártjára.) – 1533: Konstantinápolyi követsége. (Útiránya: Karlovic, Belgrád, Nis, Szófia, Filipopolisz. A lóháton és szekereken megtett út Konstantinápolyig körülbelül egy hónapig tartott.) – 1534: Nőül veszi Szerecsen János főispán özvegyét, Herczeg Katát. (Ekkor körülbelül hetvenhatéves. Első házasságából származó négy fia közül már csak egy van életben, két leánya férjhez ment.) – 1535: Bécsi követsége. (A fényes magyar küldöttség nagy feltűnést kelt az osztrák fővárosban, de nem tud megegyezést kötni Ferdinánd királlyal.) – 1538: Krakkói követsége. (Lengyelországból hatalmas kísérettel Budára hozzák János király menyasszonyát, Izabella lengyel hercegnőt.) – 1540: Fráter Györggyel együtt ott van János király halálos ágyánál, Erdélyből egyenesen Konstantinápolyba megy, hogy megvilágítsa a magyar helyzetet Szolimán szultán előtt. (A török udvarban meghiusitják Ferdinánd király követeinek szándékait s megnyerik a szultán jóakaratát János király kisfia számára.) – 1541: Budavára egyik főparancsnoka, védi a várat Ferdinánd király hadai ellen, megérkezik Szolimán szultán és felmentő serege, a magyar urakkal együtt bemutatja hódolatát a szultán előtt, Szolimán óhajtására elfogadja a budai magyar lakosság főbírói tisztjét, még ez évben bekövetkezik megrendítő halála. Az egykori magyar nádorból török hivatalnok lett. Ifjú éveiben még látta Mátyás király rettegett hatalmát, a Jagellók korában a nemzet bálványozott vezére volt, pályája végén megalázva élt egykori dicsősége színhelyén. Nem a születés szerencséje, nem a királyok kegye emelte az ünneplés és hatalom magaslatára, hanem szellemi kiválósága és tüneményes szónoki tehetsége. Mint a legtöbb politikai szónokból, belőle is hiányzott az igazi alkotóerő. Mámorossá lett a maga szavától s valóságnak hitte képzeletének légvárait. Kortársa, Verancsics Antal történetíró és diplomata, a későbbi esztergomi érsek, megdöbbentő feljegyzéseket tett gyászos haláláról. Kedves emberének gyáva lemészárlása miatt olyan bőszülten támadt a budai basára és embereire, hogy ezek pirultak szégyenükben. Kiengesztelésül ünnepélyes ebédet adtak tiszteletére s itt csempészték bele a mérget poharába. Mikor a méreg átjárta belső részeit s teste idomtalan hústömeggé vált, nagy néptömeg futott egybe háza kapujában, úgyhogy a török őrség alig tudta visszaszorítani a felindult tömeget. A temetési pompát nem vonták meg tőle. Tisztjei, szolgái bántatlanul távoztak s vagyonát is elvitték fiához, Verbőczy Imréhez. A tragikus sorsú magyar úrban számos olyan jellemvonás volt, amelyért barátai megbecsülték. Évenkint számos honfitársát váltotta ki nagy anyagi áldozatok árán a török fogságból, végrendeletében egyházi célokra adományokat rendelt. Hitbuzgó katolikus volt. Szívósan küzdött a protestáns hitelvek ellen s még halála előtt is a lutheranizmus üldözőjének vallotta magát a pápához írt levelében. (Üldöző szándéka nem tettekben nyilvánult, hanem vallásos vitatkozásban. Egy ferencrendi lelkiatyát tartott házánál, ennek tette kötelességévé, hogy a szószéken harcoljon a «pestises lutheránus eretnekség» ellen.)
Verbőczy István nemcsak országos tekintélyű jogtudós volt, hanem híres politikai szónok is. Amint 1458 január 1-én Szilágyi Mihálynak a pesti nemesi gyűlésen mondott beszéde döntötte el Hunyadi Mátyás királlyá választását, hasonló módon irányították az ő hatásos felszólalásai a II. Ulászló és II. Lajos korabeli országgyűléseket. Mindig magyarul beszélt. Nemzeti önérzete olyan erős volt, hogy mikor az 1519. évi bácsi országgyűlés megbízásából Magyarország nevében előkelő kísérettel Velencébe ment, a diplomáciai szokástól eltérőleg magyar beszédet intézett a velencei tanácshoz s ékes szónoklatát kíséretének egyik papi tagja tolmácsolta latinul. A magyar országgyűlések köznemessége rajongással hallgatta minden felszólalását. Bátran és híven beszélt a haza érdekében. «Felséged – szólt II. Lajos királyhoz az 1524. évi országgyűlés nemesi küldöttsége élén – Magyarországon kívül más országokon is uralkodik; veszedelem idejében van hová elvonulnia; de a mi sorsunk hazánk sorsától elválaszthatatlan.» Az 1525. évi hatvani országgyűlésen, mikor II. Lajos király és tizennégyezer nemes jelenlétében két óra hosszáig tartó magyar beszédet mondott, megrázó szavakkal fejtegette az ország romlásának okait. «Jól tudjuk, hogy mind ennek nem oka őfelsége, kinek kegyességét ismerjük; hanem okai az urak, kik az ország javával nem törődve, kielégíthetetlen kapzsiságtól elvakítva, helytelen tanácsadással tévútra vezették a királyt. Őfelsége és az ország java egyaránt megköveteli, hogy azokat, akik neki hűtlenül szolgáltak, hivataluktól mozdítsa el és helyükbe hű hazafiakat rendeljen. Ha ezt megteszi, befogjuk bizonyítani, hogy a magyar vitézség, mely hajdan rettegéssel töltötte el az ellenséget, még nem halt ki.» Ekkor választotta meg őt a nemesség az ország nádorává. Egyik szónokuk szerint: «Kit tehetnénk és kit választhatnánk jobbat és kegyelmesebbet, igazabbat és vigyázóbbat, kinek az ország és népessége romlása inkább fájna, ki az ország szabadságát és törvényét jobban tudná, mint Verbőczy uramat? Mi szükség nádorrá mindig olyat tennünk, kinek még tanulnia kell? Nem jobb olyant tennünk, ki mindent tud és mást taníthat? Válasszunk valahára a mifajtánkból is, necsak mindig a régi nemzetségekből. Válasszunk olyant, kinek a szegény nemes nyomorúsága fáj».
Nemcsak a nemesek, hanem az írók is bizalommal tekintettek a nagynevű jogtudósra. Pártolta az irodalmat azaz megjutalmazta azokat, akik könyveiket neki ajánlották. Mikor Tripartitumának szerkesztésével egyidejűleg sajtó alá akarta rendezni Janus Pannonius tíz elégiáját s a kéziratot megküldte pártfogoltjának, a bécsi egyetemen tanuló Bekényi Benedeknek, a magyar ifjú és tanára, Camerinói János ferencrendi szerzetes, az ő költségén nyomatták ki a hibáitól gondosan megtisztított tíz elégiát 1514-ben. Az olasz származású bécsi egyetemi tanár distichonokat írt mecénása tiszteletére s mind ő, mind Bekényi Benedek a könyv élére helyezett ajánlólevélben magasztalták tudós pártfogójukat. Nem sokkal utóbb Camerinói János egy újabb munkájával, Plinius természetrajzi fejtegetéseinek tárgymutatójával, kedveskedett mecénásának. Az 1514-ben megjelent mű az irodalom tisztelője gyanánt magasztalja a Tripartitum szerzőjét. Hat évvel később ismét megjelent a bécsi egyetemi tanárnak egy magyarázatos kiadása, ebben megint dicsőítette bőkezű pártfogóját. Mások is tisztelegtek előtte nyomtatott könyveikben, így Ursinus Velius, Chrysologus de Valle Mariae és Singrenius. Bécsben Verbőczy István nem egyszer megfordult s ilyenkor szívesen társalgott az ott tanuló magyar papokkal és egyetemi tanáraikkal. Megvolt az az öröme is, hogy Tripartitumát a külföldön és itthon egyaránt dícsérték és forgatták. Példányai még abban a könyvtől idegenkedő korban is jól keltek, holott akkor csak az igazán gazdag és művelt olvasó adott pénzt egy-egy nélkülözhetetlen nyomtatványért.
Kiadások. – A Tripartitum Opus Juris Consuetudinarii Inclyti Regni Hungariae első kiadása 1517-ben jelent meg Bécsben. A negyedrétű kötet 71 ívre terjedt. Verbőczy István a maga költségén nyomatta ki, megtoldva jogi szövegét humanista költők magasztaló verseivel. – Azontúl sokszor kiadták, így a XVI. században Bécsben: 1545, 1561, 1572, 1581. – Szövegét először Veres Balázs fordította magyarra: Magyar decretum, kit Veres Balázs a deákból, tudniillik a Verbőczy István decretumából, melyet Tripartitumnak neveznek, magyarra fordított. Debrecen, 1565. – Még a XVI. században megjelent horvát fordítása Pergossich Ivántól (Nedelic, 1574) és német fordítása Wagner Ágostontól (Bécs, 1599). A horvát fordítást a szigetvári hős fia, Zrínyi György, nyomatta ki Hoffhalter Rudolf nyomdásszal. – A mü ritka népszerűségét mutatja, hogy szövegét többen versekbe is foglalták, így Szentpáli Nagy Ferenc: Verbőczy István könyvének kompendiuma. Kolozsvár, 1699. – Sok latin szövegkiadása és magyar fordítása közül leghasználatosabb Csiky Kálmáné: Magyarország szokásos jogának Hármaskönyve. Írta Verbőczy István. Budapest, 1894. – Továbbá Kolosvári Sándor és Óvári Kelemen latin szövege és magyar fordítása Verbőczy István Hármaskönyve. Budapest, 1897. (Magyar Törvénytár. Szerk. Márkus Dezső. Millenniumi emlékkiadás.)
Irodalom. – Horvát István: Verbőczy István emlékezete. Fest, 1819. – Jankovich Miklós: Verbőczy István az igazságnak fényében. Tudományos Gyüjtemény. 1829. évf. – Hajnik Imre: A magyar jog és a Hármaskönyv. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt. I. köt. Budapest, 1895. – Szabó Károly és Hellebrant Árpád: Régi magyar könyvtár. III. köt. Budapest, 1896. – Fraknói Vilmos: Verbőczy István életrajza. Budapest, 1899. – Csiky Kálmán: Verbőczy István és Hármaskönyve. Budapest, 1899. – Schiller Bódog: A Hármaskönyv egyik állítólagos főforrásáról. Budapest, 1908. Szabó Dezső: A magyar országgyűlések története II. Lajos korában. Budapest, 1909. – Komáromy András: Verbőczy István és fia. Századok. 1910. évf. – Illés József: Bevezetés a magyar jog történetébe. Budapest, 1910. – R. Kiss István: Az első magyar közjog. Századok. 1914. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIV. köt. Budapest, 1914. – Ruber József: Verbőczy gondolatvilága. Minerva. 1923. évf.
