LATIN RODALOM: HITTUDOMÁNY ÉS EGYHÁZI SZÓNOKLAT.
LATIN RODALOM: HITTUDOMÁNY ÉS EGYHÁZI SZÓNOKLAT.
EBBEN az időben már nemcsak a kódexekben húzódnak meg a vallásos munkák s ezek között különösen a prédikációk, hanem nyomtatott könyvekben is egyre gyakrabban lépnek az olvasóközönség elé. Temesvári Pelbárt hittudományi fejtegetéseit és szentbeszédeit új meg új kiadásokban hozzák forgalomba a külföldi nyomdászok. Hazakerülő példányainak szövegét a latinul jól tudó szerzetesek magyarra fordítják, írott könyvekbe jegyzik s eljuttatják a deákul nem tudó apácák kolostoraiba.
A humanizmus világnézete nem kedvezett a vallásos szellemnek, a világi papság és a szerzetesrendek körében nyugtalanság ébredt. Sokan igen erősen érezték a reformok szükségét s az egyházi kormányzat maga is iparkodott arra, hogy papjainak munkásságát gyümölcsözőbbé tegye a hívek számára. Az 1493. évi esztergomi zsinat többek között elrendelte, hogy vasárnaponkint és ünnepnapokon a szentírási részletek felolvasása után mindenkor egyházi beszédet kell mondani a templomokban. A papokat nevelő iskolák az egyházi szónoklat elméletének és gyakorlatának oktatására gondot viseltek.
Neves egyházi író volt CSANÁDI ALBERT pálosrendi szerzetes. Nemcsak egyházi beszédeket írt, hanem latin költeményeket is. Versbe szedte Remete Szent Pál élettörténetét, versben dicsőítette a Szüz Máriát és az angyalokat. Megírta azonkívül magyar versekben az Üdvözítő kínszenvedésének történetét. Szentéletű ember volt. Feljegyezték róla, hogy holta után még egyszer életre kelt, egyik szerzetestársának nevezetes jövendöléseket tett s így halt meg a baranyamegyei bajcsi pálosrendi kolostorban 1515-ben.
A másik kiváló egyházi író GYÖNGYÖSI GERGELY pálosrendi szerzetes. A mohácsi csata előtt néhány évvel egy római kolostorban élt, a mohácsi csata után a Buda mellett fekvő szentlőrinci paulinus főmonostor tagja volt. Kiváló képzettségű teológus, az egyházi és a római jog doktora, neves prédikáló. Hittudományi, jogi és szónoki munkáin kívül szívesen foglalkozott szerzetének történetével is. Folytatta a pálosrend évkönyveit s írásba foglalta nevezetesebb rendtársainak élettörténetét.
MAGYARORSZÁGI BÁLINT – Valentinus De Hungaria, más néven Hadnagy Bálint – szintén a pálosrend tagja volt. A krakkói egyetemen tanult, a budaszentlőrinci paulinus főmonostorban élt s 1507-ben bocsátotta közre Remete Szent Pálról szóló életírását. Könyve Krakkóban jelent meg, de 1511-ben Milcher Mátyás budai könyvárus Velencében újból kinyomatta. Egyik része a thebaisi remete életének adatait tartalmazza, másik része a szentéletű remete csodatételeit. Az első rész Szent Jeromos egyházatya Pál-életrajza nyomán készült, a második részben a magyar szerző felhasználta a budaszentlőrinci kolostor jegyzőkönyveit is. Ezen a munkáján kívül kinyomatott még Magyarország Bálint egy asztrológiai könyvecskét is. Ebben különféle csapások bekövetkezését jósolta.
PANNONIAI AMBRUS bencés szerzetes papi imádságoskönyvei is megjelentek nyomtatásban. A magyar származású egyházi író a bécsi skót bencés rendház tagja volt s épen akkor öltözött be az osztrák bencések közé, mikor Mátyás király bevette Bécset. Ambrosius Pannonius ötvenkét évet töltött a bécsi kolostorban, de mindvégig szeretettel emlékezett meg hazájáról. Liturgikus könyveit is akként szerkesztette, hogy azokat a magyarországi bencések minden nehézség nélkül használhassák. Ezek a könyvei az 1513–1518. évi időközben jelentek meg. Négy kötetet adott közre belőlük.
Egy névtelen kartauzi szerzetes – ANONYMUS CARTHUSIANUS – a szepesmegyei menedékszirti kolostorban megírta Menedékszirtnek s az ott élő kartauziaknak történetét. Krónikája nem nagy igényű, de nyujt néhány történeti adatot és legendás elbeszélést. A nevét a kartauziak szokása szerint elhallgató szerzetes az 1500 körüli események szemtanuja volt, többi adatát a kolostor régi írásaiból merítette.
A ferencrendiek közül PÉCSVÁRADI GÁBOR a katolikus papság épülésére leírta szentföldi útjának történetét. Rendfőnöksége idején ugyanis járvány pusztított az országban, a kormányzása alatt álló rendtartomány tagjai közül négyszáznál többen haltak meg, ezért 1514-ben egyik paptársával a Szentföldre zarándokolt. Hazatérése után 1520 körül Bécsben kinyomatta útleírását. (Compendiosa descriptio urbis Hierusalem.) Könyvének névtelenségét egyik szerzetestársa, FARNÁDI MIKLÓS, arra használta fel, hogy a munkát a maga neve alatt 1525 táján újból közrebocsátotta. Ez az első magyarországi plágium. Abban az időben a szerzők is, a kiadók is szabadon garázdálkodtak a könyvpiacon: nem volt sem szerzői jog, sem kiadói erkölcs. A névtelenül megjelent útleírást egy élelmes könyvkereskedő odaadta Farnádi Miklósnak, hogy rövidítse meg s hagyja el belőle Pécsváradi Gábor személyes élményeit. A sajtó alá rendező eleget tett a felhívásnak s így került abba a helyzetbe, hogy az utókor most már rovására írja könnyelmű eljárását.
A ferencrendiek közül mind a mariánusok, mind a salvatoriánusok tüzes egyházi szónokok voltak s ebben az időben már messze túlszárnyalták igehirdető tevékenységükkel és hatásukkal a többi szerzetesrendet. Mikor a hitújítás megindult, a katolikus papság sorában egyedül ők tudták ellensúlyozni a szónoki lendületük miatt legyőzhetetleneknek látszó protestáns prédikátorokat. Ha a ferencrendieket nem szereti annyira a magyar nép s ha nem lett volna meg bennük az evangélikusokkal és reformátusokkal versenyző vallásos meggyőződés és szívós kitartás, a XVI. század második felében nyomtalanul eltűnt volna a katolicizmus Magyarország területéről. Mindezt abból lehet következtetni, hogy a török hódoltság korában csak ott maradt meg – szegényes törmelékeiben – a katolicizmus, ahol a ferencrendi szerzetesek is megmaradtak. Ahonnan ők kivonultak vagy ahol a protestánsok nem tűrték meg őket, ott megsemmisült a katolikus vallás.
Kiadások. – Az említett írók munkáinak kézirataira és ki adásaira nézve az itt következő irodalom nyujt közelebbi tájékozást.
Irodalom. – Kürcz Antal: A magyarországi pálos-rend története. Budapest, 1889. – Dedek Crescens Lajos: A kartauziak Magyarországban. Budapest, 1899. – Szabó Károly és Hellebrant Árpád: Régi magyar könyvtár. III. köt. Budapest, 1896. – Széchy Károly Péchváradi vagy Farnádi? Irodalomtörténeti Közlemények. 1897. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Fraknói Vilmos: Hadnagy Bálint munkái. Magyar Könyvszemle, 1901. évf. – Békesi Emil: Magyar írók Hunyadi Mátyás korából. Katolikus Szemle. 1902. évf. – Zoltvány Irén tanulmánya: A pannonhalmi Szent Benedek-rend története. III. köt. Szerk. Erdélyi László. Budapest, 1905. – Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. Két kötet. Budapest, 1922–1924. – Gulyás Pál: A könyv sorsa Magyarországon a legrégibb időktől napjainkig. Magyar Könyvszemle. 1923. évf. – Ballagi Aladár: Buda és Pest a világirodalomban. Budapest, 1925.
