MÁRIA-SIRALMAK FORDÍTÁSAI.
MÁRIA-SIRALMAK FORDÍTÁSAI.
A PAPOK és hivők áhítata legszívesebben a Boldogasszony személyével foglalkozott. Az ő jósága és fájdalma volt a legbővebben buzgó imaforrás. A szerzetesírók a keresztfa előtt vergődő Mária ajakára nem egyszer megkapó elmélkedéseket és panaszokat adtak. Ezek a Mária személyével kapcsolatos helyek – a Mária-siralmak vagy Mária-epeségek – a kódexirodalom legköltőibb részei közé tartoznak.
A Mária-siralmak közül különös figyelmet érdemel a Nagyszombati-kódex Mária-siralma. Az ismeretlen magyar fordítónak megtetszett Suso Henrik latin munkája, a Horologium Sapientiae, s a híres Mária-elmélkedés egyes fejezeteit lefordította anyanyelvére. Eredetijéhez ragaszkodott, amellett mégis költői lendülettel tolmácsolta latin szövegét. Mint forrása, ő sem tudott betelni Szűz Mária gyönyörű alakjának magasztalásával. Még jobban ékítgette stílusát, mikor arra került a sor, hogy a keresztre feszített Istenember anyjának panaszait hallassa.
Ez a kesergés a Nagyszombati-kódexen kívül megvan a Winkler-kódexben is. «Úrnak nevébe kezdetik a bódog szíz anyának siralmáról való emlékezet, kiről emlékeznönk, gondolnonk és szólnonk kell, hogy szivenkbe és lelkenkbe nagy édességes ájojtatosságot és isteni malasztnak velágosságát nyerhessük. Mert ha az oktalan állatok megsiraták ő uroknak halálát, mit mondjonk az keserves anyáról és mind utána való szent asszonyokról.» Kegyességgel hisszük, hogy mikor a Szűz Anya meglátta isteni fiát a keresztfán, a földre veté magát, majd onnan fölemeltetvén, összekulcsolá szent kezeit, nézi vala fia szent orcáját s szívének keserűségével ezt mondja vala:
«Oh en zerethew fiam een theghedeth ez velagra adalak mynden emberfyainak felette zepseghesben Masth kedeegh latom the zenth orchadat ky vala zeep pyrosszynnel megh ekesywlven, halalos sargaval me hervadotnak lennye ees ky vala myndenneel zebb Imma latom myndenekneel eektelembnek lennie ees az Zenthseghes zaad ky ennekem adott sok apolgathasokath ees bekelkedesewketh vigaztalasth ees thanosagoth Immar latom hogh enghömeth vigaztalnya ees neköm zolnya meg fogyatkozoth es ime a zenthseghes kezeek kyk feeldeth mennyeth byryaak Latom hogh a vas zeghekkel altal veruen tarthatnak es yme az zenthseghes zyw kybe az istennek mynden bewlcheseghenek ees tudomanyanak kenche vagyon eel reitven Immar egebeth nem twd chak halalnak keserywsegheet es ymee a zenthseghes labak kyknek a theengher raita iarwan hatath vethe Immar latom hogh ezekethees az kemeen vas zeghek byryak valyon mykeppen zenvedheth anyay zyw enne sebekeeth ew fian latnia hogh ew zywe meg nem hasad, Ees ennek vtanna tereite magat a kerezt fahoz ees ew zyvenek keserewseghewel zoluala ekkeppen mondwan O kemeenseghes kereztfa ky letteel ez napon een fiamnak annya Myre vewted el een thewlem ewteth een ewteth ewlelghethemvala een karaymmal te ketheegh zoreitottad hozyad ewteth az kemeen vas zeghekkel een ewteth takargatham Laagh ruhaban te kedeeglen eeltheztetted ennen verenenek rwhaiaba een ewteth eeltettem een emlemnek theiewel Te kedeeglen ytattad ewtet eczettel ees epewel.»
Az akkori kiejtés szerint:
«Ó én szerető fiam, én tégedet ez velágra adálak minden emberfiainak felette szépségesben, mast kedég látom te szent orcádat, ki vala szép piros színnel megékesölvén, halálos sárgával meghervadottnak lennie és ki vala mindennél szebb, immár látom mindeneknél éktelenbnek lennie és az szentséges szád, ki énnekem adott sok apolgatásokat és békélgetésöket, vigasztalást és tanóságot, immár látom, hogy engömet vigasztalnia és neköm szólnia megfogyatkozott és ime a szentséges kezek, kik feldet, mennyet birják, látom hogy a vasszegekkel által vervén tartatnak és ime az szentséges szív, kibe az Istennek minden bölcseségének és tudományának kéncse vagyon elrejtvén, immár egyebet nem tud, csak halálnak keserőségét és ime a szentséges lábak, kiknek a tenger rajta járván hátat vete, immár látom hogy ezeket es az kemén vas-szegek birják. Vajjon miképen szenvedhet anyai szív ennyé sebeket ő fián látnia, hogy ő szíve meg nem hasad. És ennek utána terejté magát a keresztfához és ő szívének keserőségével szól vala ekképen mondván: Ó keménséges keresztfa ki lettél ez napon én fiamnak anyja, mire vötted el éntőlem őtet? Én őtet ölelgetem vala én karaimmal; te kedég szorejtottad hozjád őtet az kemén vas-szegekkel, én őtet takargatám lágy ruhában, te kedéglen elteztetted ennen vérének ruhájába, én őtet éltettem én emlémnek tejével, te kedéglen itattad őtet ecettel és epével.»
Mária siralma Krisztus kínszenvedésének leírásában előkelő helyet foglal el. Krisztus kínszenvedésének történetét – a Passiót – a szentírási szövegek alapján és a régi egyházatyák magyarázatai szerint állították egybe a középkori szerzetesek. A Passió az utolsó vacsorával kezdődik s Krisztus sírbatételével fejeződik be. Az elbeszélésben az Üdvözítő megkínoztatása különösen erős színezést nyer. Még érzékenyebben rajzolják a keresztfa alatt vergődő Szüz Mária keserveit: «Ó egy, egyötlenegy édös fiam – olvassuk a Nádor-kódex Passiójában – ne akarj engömet elhadni. Vonj avagy huzz utánad tehozjád, hogy haljak veled öszve meg. Ó én szerető fiam, hallgasd meg én imádságomat. Illik, hogy a fiú meghallgassa elhagyott anyját. Kérlek, hallgass meg engömet és fogadj a te keresztfádra, hogy kik egy testből élnek, egy halállal haljanak. Semmi édösb énneköm, hogy tégödet a keresztfán ölelvén meghaljak, semmi neköm keserűbb, mint halálod után való életöm. Ó jaj énneköm, mert te neköm atyám, jegyösem, fiam, uram és mindönöm voltál. Immár élek atyám nékil, jegyösöm nékil, özvegyül, magzatomtól megpusztulok, úrtól elválasztatom, mindönt elvesztők».
Kiadások. – Mária-siralmakkal és Mária fájdalmára vonatkozó imákkal tizenhat kódex imádságos és elmélkedő szövegeiben találkozunk. – Toldy Ferenc: Régi magyar passio rajzokkal. Pest, 1856. – Nyelvemléktár. Tizenöt kötet. Budapest, 1874–1908. (Az I–II. és IV–XIV. kötet Volf György, a III. kötet Komácomy Lajos és Király Pál, a XV. kötet Szabó Sámuel és Katona Lajos közzététele.) – Zolnai Gyula: Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig. Budapest, 1894.
Irodalom. – Az említett szövegkiadásokkal kapcsolatos magyarázatokon kívül Toldy Ferenc: Az ó- s középkori magyar nemzeti irodalom története. II. köt. 3. kiad. Pest, 1862. – Békesi Emil: Mária-siralmak. Magyar Sion. 1876. évf. – Zolnai Gyula: Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig. Budapest, 1894. – Horváth Cyrill: Kódexeink Mária-költészetéhez. Budapesti Szemle. Budapest, 1895. – Vargha Damján: Kódexeink Mária-siralmai. Budapest, 1899. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Pusch Ödön: Vallásos elmélkedések kódexeinkben. Kolozsvár, 1910. – Vargha Damján: Seuse Henrik Amand a magyar kódexirodalomban. Budapest, 1910. – László Vince: A középkori ember imádságai. Napkelet. 1928. évf.
