A DEBRECENI DISPUTA.
A DEBRECENI DISPUTA.
A XVI. SZÁZADI hitvitázó munkák között irodalmi szempontból legtöbbet ér a reformátusok és unitáriusok polémiáinak emlékét őrző Debreceni disputa. (1570.)
A három felvonásra osztott hitvitázó dráma Melius Péter debreceni református prédikátor hálálkodásával kezdődik. A hatalmas ember – a névtelen drámaíró szerint: Péter pápa – dícséri a Szentháromságot, hogy a jól jövedelmező debreceni papsághoz juttatta. Úgy él, mint a hal a vízben, híre neve országra szóló, feleségében és gyermekében öröme telik, sok gyönyörűségéért nincs egyéb fáradsága, mint a vasárnapi prédikáció. «Oh boldogságos Szentháromság – hálálkodik Péter pápa – a te szent Fiadért hálá légyen neked, hogy engemet, szegény nyavalyás bűnöst, ilyen igen jó szerencsével szerettél, ez világon gazdagsággal látogattál; bővölködöm mindennel és miképen a szép halacska a vízben mily nagy gyönyörűségben él: itt e világon én is szintén azonképen élek. Hírem, nevem olyan nagy van, hogy majd ama bölcs Alexandernek sem volt nagyobb. Bizonyára ha az állapotomat megtekintem, akármely királynál is boldogabb vagyok, mert neki az országra gondja vagyon, hadra gondja vagyon, énnékem semmi afféle gondom nincsen. Szólok, beszélek valamit vasárnap a vak parasztságnak s hetedszaka osztán csak nyugszom. Feleségem szép gyenge vagyon, gyermekeim is szépek vagynak, élek mint az úr. De majd kimégyek a kertbe, onnét osztán a halastóhoz ballagok, míg az ebédet készíti a szakács… De micsoda csengést-pengést hallok? Azt gondolom, hogy Kárdinál György uram jő; mert a paraszt nem jár olyan csengéssel-pengéssel.» Várad felől csakugyan szép fogaton közeledik Kárdinál György – igazi nevén Czeglédi György váradi református prédikátor – s szomorú szívvel tudatja, hogy nem sokára Debrecenben lesznek a Szentháromság tagadói, az erdélyi unitáriusok, bár veszítette volna el őket az Isten! Immár mindenfelé terjed az unitarizmus, a nép Blandrata György és Dávid Ferenc mellé áll, János Zsigmond választott király és erdélyi fejedelem is hisz az eretnek bestiáknak. «Bizony mondom – kiált fel Péter pápa – hogy ugyan megaluvék a vér bennem s az inam is alig bir. Mit kell cselekednem? Micsoda tanácsot adsz, jó György uram, hogy megmaradjunk a mü tisztességünkben és minden marhánkkal?» «Én te uraságodnak – válaszolt György kardinál – egyéb tanácsot nem tudok adni, hanem csak azt, hogy hivassa bé a papokat mind egyetlen egyig. Eskettesse meg erősen, hogy soha egyebet nem vallnak, hanem amit uraságod vall és mindenfelé írjanak a városoknak és faluknak, hogy efféle hitű embert mindjárt megfogjanak és megégessenek, ahol találnak, mert bizony elhigyje uraságod, hogy egy tartományt egy írás nélkül való paraszt elhajt azzal a tudománnyal.» A parasztokkal mindenfelé baj van; haragszanak a református papokra; azt kérdik: hol beszél a biblia a Szentháromságról? Péter pápa szidja a paraszt bestiákat, György kárdinál pedig búsul, hogy a pórokon már nem fog a hazugság. Egybehívják a kálvinista lelkipásztorokat, az erdélyi eretnekek is megérkeznek, a debreceni bíró látja őket vendégül. Péter pápa más szállásra akarja kergetni unitárius ellenfeleit, de a bíró kiutasítja követét: Mondd meg, szerelmes atyámfia, püspök uram őnagyságának, bizony nem küldöm el az erdélyieket, mert nem eretnekeknek tartom őket, hanem Jézus Krisztus igaz hű tanítványainak. «Ezeket rend szerént megmondjad őnagyságának püspök uramnak; és ugyan az egész város képében mondom ezt, hogy ha az holnapi napon őtet meggyőzhetik, soha a mü kenyerünket többé nem észi.» Nincs hűség a parasztban! Sóhajt fel Péter pápa, mikor a követ megviszi a bíró üzenetét. A református főemberek megállapodnak abban, hogy kikkel fognak vitázni: Melius Péter Dávid Ferenccel, Czeglédi György Kariánus János boroszlói unitárius pappal, Vikárius Pál Blandrata György olasz doctorral. Megindul a vita. Péter pápa rárivall Dávid Ferencre: «Te hitván eretnek Varga Ferenc! Amaz hitván olasztól micsoda rühös tudományt merítettél, kivel a királyt őfelségét megrútítottad, sőt még Magyarországban is sokakat illettél ez tudománnyal. Nosza most fülünk hallatára tégy vallást előttünk hütödről, mert Istenre mondom, hogy még ma a tüzet a hátodra tétetem». Hiába remélik a kálvinisták, hogy Dávid Ferenc megijed a fenyegető szótól, ő bátran és emberségesen válaszol: «Bizonyára az egész anyaszentegyház emberihez és fejedelmihez efféle éktelen beszédek nem illenek, mert az Istennek lelke nem lakozik a felfuvalkodott szívű emberben. Szent Pál apostol pedig megtiltja efféle éktelen beszédektől az embert. Szeretettel szóljunk egymásnak, ne haraggal, hogy amint Szent Pál apostol mondja, mindenek épülhessenek beszédinkből». Péter pápa ingerülten kiáltozik, Gál bíró ismételten nyugalomra inti, hiába mordul rá Péter: «Hallgass te, vak paraszt, mert nem tudsz te ehhez». Dávid Ferenc elmondj a hitvallását, Melius cáfolja, Dávid Ferenc újra válaszol, a hallgatóság is beleavatkozik a vitába. Gál biró most már hazug bestiáknak nevezi Meliust és híveit. Heves hangon folyik Kárdinál György uram vitája is Kariánus János urammal. A vita végén Gál bíró egészen elfordul a kálvinista prédikátoroktól s felkiált: «Hála légyen a hatalmas Istennek hogy a hamis és orcátlan embereket megszégyeníté az Isten». Vikárius Pál és Blandrata György eszmecseréje azzal ér véget, hogy a református lelkipásztor unitáriussá lesz. A mérkőzés a reformátusok vereségével végződik.
Az ismeretlen unitárius szerző igen ügyesen egyénítette Melius Péter alakját; jó humorral jellemezte református paptársait is; igaz, hogy torzképeket rajzolt s csúfolódásával meghamisította a tiszántúli kálvinista lelkipásztorok igazi egyéniségét. Melius Péter környezetéről ellenséges indulattal és a maró gúny hangján szólt. Mindenesetre jótollú író volt. A száraz hitvitát elevenné tette, az unitáriusok vallásos tanításait lelkesen védelmezte, a reformátusok hitelveit alapos hittudományi készültséggel cáfolta.
A Debreceni Disputát más néven Válaszuti Komédiának is nevezik a kézirat latin címe nyomán: Disputatio Debrecinensis, comoedia Valaszutina illustrata. Az erdélyi Válaszút község Kolozsvár és Dés között fekszik: valószínűleg itt írták a komédiát; lehet, hogy ezen a helyen színre is került. Az unitárius diákok egészen jól eljátszhatták valamelyik nemesi udvarban. A komédiában előadott hittudományi vitatkozásnak megvan a történeti alapja, mert Melius Péter és paptársai 1567 decemberében zsinatot tartottak Debrecenben s a vitás kérdések tisztázása végett meghívták Dávid Ferencet és híveit. Az unitáriusok nem mentek el Debrecenbe, de mikor a reformátusok meghozták a maguk végzéseit, egy ötletes unitárius szerző 1570-ben megírta a Debreceni Disputát.
Kiadások. – A Debreceni Disputa avagy Debrecennek Blandrata György és Dávid Ferenc által való unitária hitre tért históriája csak 1879-ben jelent meg nyomtatásban, amikor Jakab Elek közzétette a Kénosi Tősér János és Uzoni Fosztó István nevéhez fűződő unitárius egyháztörténet lapjairól: Egy XVI. századi kiadatlan magyar színmű. Koszorú. 1879. évf. – Ez a másolat az 1770-es évekből való, de van még egy másik XVIII. századi másolata is. Ennek szövegét Alszeghy Zsolt adta közre: Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig. Budapest, 1914. (A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára.)
Irodalom. – Jakab Elek: Egy XVI. századi kiadatlan magyar színmű. Koszorú. 1879. évf. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Kanyaró Ferenc: Unitáriusok Magyarországon. Kolozsvár, 1891. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Ferenczi Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története. Kolozsvár, 1897. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Beöthy Zsolt: A XVI. század szépprózája. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. Budapest, 1906. – Borbély István: Unitárius polemikusok Magyarországon a XVI. században. Kolozsvár, 1909. – Firtos Ferenc: A Debreceni Disputa kéziratáról. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Borbély István: A Debreceni Disputa. Erdélyi Múzeum. 1912. évf. – U. az: Még egyszer az unitárius hitvitákról. Irodalomtörténet. 1913. évf. – Alszeghy Zsolt: Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig. Budapest, 1914. (A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára.) – Firtos Ferenc: A Debreceni Disputa. Szászváros, 1917. – Németh László: A Debreceni Disputa. Protestáns Szemle. 1929. évf.
