SZEGEDI LŐRINC ISKOLAI DRÁMÁJA.
SZEGEDI LŐRINC ISKOLAI DRÁMÁJA.
EGYIK KÜLFÖLDI protestáns iskolai drámának, Selnecker Miklós Theophaniájának, megmaradt a magyar fordítása. (1575.) Az ifjúság okulására írt latinnyelvű színdarabot SZEGEDI LŐRINC református prédikátor fordította magyarra. Eredetijének szövegét lépésről-lépésre követte, de azért egy szóval sem emlékezett meg forrásáról. Tele volt póriassággal. Nem sikerült meg sem közelítenie a német szerző latin stílusát, sőt még az eredeti szöveget sem értette meg minden helyen.
Az iskolai dráma az első emberpár családi körébe vezeti az olvasót. Éva siránkozik bűnbeesésén, Ádám vigasztalja feleségét, gyermekeik különféle házi dolgokat végeznek. Kainban kevés örömük van, de Ábel és Seth engedelmes, jámbor fiúk. Mikor az Úristen beköszönt házukhoz, Ábel és Seth örömmel járulnak a magas vendég színe elé, de Kain elrejtőzik, alig tudják előkeríteni. A vásott fickó félvállról beszél az Úristennel, a hittani kérdésekre nem ad helyes feleleteket.
Kain durvasága szembetűnő. Szüleiről és testvéreiről Éva füle hallatára így beszél: «Semmi dolgot nem tesznek im ez latrok oda be, hanem csak könyörögnek és tanulnak, kezeket emelgetik és nagy fohászkodásokkal az eget verik, egymást tanítják és oktatják. Honnan lött ez csuklyás barátság?… Az én apám is azt akarnája, hogy mind barátokká lennénk mindjárást és úgy mint holtak élnénk. No ámbár dörögjön Ádám bíró, de ez az én regulám, hogy nagy frissen és kedvem szerént lakom; ahol akarok, ott járok; nagyot inni és frissen táncolni akarok; iszom, lakom és pályázok. Haja leányok, most vagyon az arany üdő; eszem, iszom, míg ifjú vagyok; pokolt azután könnyű megtalálnom. Élj, míg élhetsz, hamar elmúlik ez kedves ifjúság». Anyjával arcátlanul felesel; igaz, időnkint Éva is fellobban s hitvány szamárnak és keménynyakú parasztnak nevezi «szerelmes fiát». Kainnak az a véleménye anyjáról, hogy csalfa szavú asszonyi állat, nem kell hinni beszédének, mert valahol egy asszonyi állat vagyon, ott gonoszság vagyon. Testvéreinek azt beszéli, hogy megunta az imádkozással űzött bolondoskodást, nem akar ő pappá lenni, csak gyomra legyen tele, torka ne legyen száraz, mással nem törődik. «Mi haszna vagyon az ünnepnapnak és az sok imádkozásnak? Az én szemeimnek én azon egy falat kenyeret nem adnék, inkább vadásznám én amott az rókákat avagy legyet csapnék az száramon.» Tisztálkodni nem akar. «Inkább akarnék im ez disznókkal az sárban fördeni, hogynem mint megmosódni.» Atyját kigúnyolja. «Ó te akasztófára való – szól reá Éva – nem méltó volnál e földön laknod, ki véres verítékvel tégedet hitván háládatlant tart.» Mikor Isten megjelenik a családban, borzasan áll az Úr elé s nem törődik vele, hogy tudatlan a vallás tanításaiban. Míg Ábel szépen felmondja Istennek a keresztény hitvallást: «Hiszek egy Istenben, mindenható atyában, mennynek és földnek teremtőjében és Jézus Krisztusban, ő fiában, mi egy urunkban, ki fogantaték Szentlélektül, születék Szűz Máriátul, kénzaték Pontius Pilátusnak alatta, megfeszítteték, meghala és eltemetteték»; addig ő ekképen számol be, a mennyei vendég előtt, az Úr imádságáról: «Mi atyánk, legyen te neved, te országod, miképen az földen és mennyen, adj minékünk nagy sokaságú kenyeret és bocsásd meg az adósságot és adj minékünk minden gonoszt, Amen».
Selnecker Miklós drezdai evangélikus lelkész 1560-ban öntötte drámai alakba Kain és Ábel történetét. (Nicolaus Selneccerus: Theophania. Comoedia nova et elegans de primorum parentum conditione et ordinum sive graduum in genere humano institutione. Vittenberga, 1560.) Gondos latinsággal megírt verses moralitását SZEGEDI LŐRINC népies prózában fordította. A magyar fordítóról nem sokat tudunk. Szegeden született, 1562-ben a vittenbergai egyetemen tanult, néhány évvel utóbb a békésmegyei reformátusok lelkésze volt, 1575-ben Szatmárra ment rektornak, 1584-ben ugyanitt lelkipásztorrá választották 1594-ben meghalt. Amint a könyve élére helyezett Prologusból kiderült, fordítását előadásra szánta: «De hallja meg ti kegyelmetek – írja ebben az előbeszédben – mi legyen oka, hogy mi mostan ti kegyelmetek eleibe jöttünk és jól eszetekben vegyétek. Az mi gyülekezetünk comoediát akar ágálni, kinek neve Theophania azaz Isteni Megjelenés, mert ebben megjelenik az Atya Isten az elesés után az mi első atyáinknak és kegyelmes és atyai beszédekkel vigasztalja őket és oktatja őket az megígért magra, az Jézus Krisztusra. Minden ember azért erre szíve szerént hallgasson, imé majd megmondják, summája mi legyen».
Kiadások. – Szegedi Lőrinc fordításának csak egyetlen példánya maradt. Ezt a példányt a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi. Címe: Theophania azaz isteni megjelenés, új és igen szép comoedia a mi első atyáinknak állapatjáról és az emberi tiszteknek rendeléséről avagy grádicsáról. Szegedi Lőrinc által. Debrecen, 1575. (A szöveg vége elkallódott.) – Új kiadása Alszeghy Zsolt gyüjteményében: Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig. Budapest, 1914. (A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. I. köt. Pest, 1854. (Toldy Ferenc még eredeti munkának vélte a Theophaniát s a következőket jegyezte meg róla: Szerzőjének nem volt költői ihletése, de nem is vett egyebet célba, mint annak feltüntetését, hogy Isten az engedelmes gyermekeket megjutalmazza, a gonoszokat megbünteti; munkája akkora anachronizmus, hogy nem egyszer jámbor mosolygásra indíthatta még Szegedi Lőrinc hallgatóit is; modern jelmezben jelenik meg az egész társaság; személyei úgy beszélnek, mint a XVI. század keresztényei; emlegetik Jupitert, Jézust, a barátokat, böjtölést, szobai tanulást, baranyai bort; Isten valóságos examináló hittanár, Kain és társai korhely egyetemi hallgatók.) – Szivák Iván: A magyar dráma kezdete. Budapest, 1883. (Ez az értekezés mutatott rá arra, hogy Szegedi Lőrinc munkája nem eredeti mű, hanem fordítás.) – Heinrich Gusztáv: Szegedi Theophaniája. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1887. évf. (A latin eredeti és a magyar fordítás egybevetése. A magyar szöveg a latin drámának rövidítésre törekvő, de azért jelenetről jelenetre hű fordítása, az eredeti szöveg elegáns dikcióját nem tudja megszólaltatni.) – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. (A fordítás nyelve elég élénk; ha azonban ebből a munkából kellene megítélni a kor családi életét, nagyon tévednénk.) – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. (Szegedi Lőrinc fordítása moralizáló dráma, a protestáns célzat és a polemikus elem hiányzik belőle, az egész mű nem egyéb, mint egy idegen növénynek hazai talajba való átplántálása minden nyilvánvaló szükség nélkül. Prologusának nyilatkozata ellenére sem valószínű, hogy előadták, tekintve, hogy az 1562. évi debreceni hitvallás kizárta a reformátusok iskoláiból az iskolai drámát.) – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIII. köt. Budapest, 1909. (A szerző életéről és munkásságáról.) – Alszeghy Zsolt: Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig. Budapest, 1914. (A hosszadalmas monológokkal telt latin darab még az iskolai drámák naiv közönségét sem elégithette ki, a magyar fordítás pedig még kezdetlegesebb az eredeti szerkezetnél: döcögő, nehézkes, félreértésekkel telt. Valószínű, hogy még iskolai színpadon sem került előadásra.) – Gerhauser Albert: Szegedi Lőrinc Theophaniájának e-féle hangjai. Magyar Nyelv. 1917. évf. (Nyelvészeti észrevételek.)
