A REFORMÁTUS HITVITÁZÁS.
A REFORMÁTUS HITVITÁZÁS.
A REFORMÁTUS törekvéseknek Debrecen volt a leghatalmasabb támasza. Itt élt «az Isten debreceni juhainak pásztora», a magyar reformátusok egyik büszkesége: MELIUS PÉTER. Zordon beszédű prédikátor volt, félelmet nem ismert, hatalmas erővel vitázott, harcias igehirdetésével magához bilincselte a tiszántúli magyarokat. Hajthatatlan egyénisége, gazdag tudománya és ritka szónoki tehetsége elől visszavonult mind a katolicizmus, mind a luteranizmus. Kitartóan küzdött az unitáriusok ellen is, kiket János Zsigmond erdélyi fejedelem szíve szerint pártolt. Viták-vitákra következtek. Az elkeseredett szellemi mérkőzésekben a debreceni reformátusok és a kolozsvári unitáriusok egyaránt a maguk számára követelték a győzelmet.
Melius Pétert nagy szellemi tehetségű és kiváló szervező erejű férfiúnak, de egyben könyörtelenül gyűlölködő, érvekkel meg nem győzhető, pórias nyerseségű, rideglelkű hitvitázónak mondták bírálói: a régiek és újak egyaránt. Feledték, hogy a vallásos fanatizmus épen olyan, mint minden egyéb fanatizmus: a maga tántoríthatatlan meggyőződésében minden egyéb felfogást eltipró. A rajongóan vallásos emberek kérlelhetetlenek, mert mindenkit rá akarnak kényszeríteni az egyház hittételeinek és rendszabályainak engedelmes követésére. A középkori inkvizitorok és az újkori hitújítók szelleme azonegy lelkiség két testvérhajtása. Melius Péterben is ez a logikus hittudományi gondolkodás és Isten tetszését kereső hitbuzgalom dolgozott, mikor el akarta nyomni a többi vallás hivőit. Prédikációi (1563) át vannak szőve a maga vallásának betűit életre-halálra védő pap nyilatkozataival. Igazi katonának és vezérnek termett férfiú volt; el sem tudta képzelni, hogy a vele szemben álló seregekben is lehetnek meggyőződéses katonák és feddhetetlen vezérek. Úgy érezte, hogy egyedül nála van az isteni erő, nála van a földi igazság s ennek a minden más vallásos értéket visszautasító önbizalomnak jegyében beszélt és cselekedett. Hittudományi fejtegetéseiben sok tudománnyal ékes elme ő, de egyben engesztelhetetlen lélek. Érzelmeiben és nyelvében törzsökösen magyar.
A pápák, kardinálisok, érsekek, püspökök, kanonokok, szerzetesek, apácák tévelygései; a bálványozó nemesek, hitetlen urak, részeges katonák gonoszsága; a katolikus dogmák, szertartások, szokások hiábavalósága; az unitáriusok Szentháromság-tagadó bibliamagyarázatai: ezek ellen küzdött legelkeseredettebben. Rossz a nép, romlott a nemesség, elvetemült a katona; de mindennek legfőbb oka, hogy a magyarok nem követik Isten igaz igéjét: a kálvinizmust. A magyarok egymást eszik, ölik, vágják, noha kétfelől mindenképen szaggatja őket a két ellenség, tépi őket az oroszlán és a farkas. «Isten ostora esik tirajtatok a sok bűnért, pártolásért, királyválogatásért, mint a zsidókon; és az ő szent igéje útálásáért, csúfolásáért, resten való hallgatásáért.» De hiába; a katolikus papság maga ellen bőszíti az Úr haragját; a misék, zsolozsmázások, búcsúk, böjtök, paráználkodások megássák az ország sírját; az Antikrisztus hada álnokul fenekedik Krisztus serege ellen; csupa hazugság, tolvajlás, latorság, bujaság, részegség, tobzódás mindenfelé; a sátán szívósan pártolja a régi romlott hitet és új eretnekségeket támaszt; az emberek disznók módjára rohannak a moslékos tanítók hamis tudománya után; a gazdagok nem áldoznak Isten tisztességére, megfeledkeznek a templomokról és iskolákról, pártolják a misemondó papokat: majd eljön az ítélet napja, meglakolnak a bűnösök. Minden bűnnek egy az orvossága: a tisztességes kálvinista élet, a prédikátori intéseknek való engedelmesség, a Szentírás olvasása. «Mint amely étket szeretsz, mohón eszed, ugyan faldoklod: így a Szentírást mohón kell enni, be kell nyelni. Ugyan bizonyába meg kell tanulni, nem kell csak nyálazni. Mint az ételt nemcsak kívül nyálazod, hanem ugyan megrágod, megeszed, elnyeled; így a Szentírást megrágd, derekát hasogasd, ne csússz el a hátán, hanem minden igét meghányj-vess, jól megérts, megmagyarázz».
Melius Péter tiltakozott az ellen, hogy a reformátusok – amint Budán és Tolnán kényszerűségből tették – egy templomban imádkozzanak a katolikusokkal. Bizony az őskeresztények nem osztották meg az Úr vacsoráját a pogányokkal; az ószövetségben sem engedte meg az Úr, hogy a zsidó istentisztelet megtűrje maga mellett a pogány bálványozást. Budán és Tolnán vétkük van a református keresztényeknek, mert ezen a két helyen az igaz lelkipásztorok és Babilon papjai együtt kiáltanak az ég felé, holott soha nem fér össze Isten az ördöggel, a világosság a sötétséggel.
Amilyen nagy volt Melius Péter tekintélye a reformátusok előtt, annyira gyűlölték azok a kortársai, akik szembekerültek félelmetes egyéniségével. Különösen jellemző reá is, kortársaira is az unitárius szellemű Dudics Andrással folytatott levelezése és vitája. Melius Péter megküldötte az unitáriusok ellen írt munkáit a Lengyelországban élő híres magyar tudósnak, ez válaszában türelemre intette Debrecen lelkipásztorát; Melius most felbőszülve támadt Dudics András ellen; elnevezte szemforgatónak, bemeszelt falnak, báránybőrbe bújt farkasnak, búza között élő dudvának és szemétnek; Dudics András hasonló hangnemben felelt a támadásra: «Botra volnál inkább érdemes, hogy magyarán megmondjam, mintsem bármely más feleletre, te szégyen nélkül való és legelbizakodottabb bohóc. Azt meg is kaptad volna és most hátadon hordanád, ha náladnál inkább nem tekinteném magamat. Szégyenlem, valahányszor eszembe jut, hogyan lehettem oly könnyelmű, hogy könyveidet és könyveidhez méltó leveleidet elfogadjam». – Az unitáriusok évszázadokig nem bocsátották meg a reformátusok erőszakos hitvédelmét, Melius Péterről különösen lesujtó volt a véleményük. Főként az 1567. évi debreceni zsinat határozatait panaszolták keserű lélekkel még a XIX. században is. «Ha mindaz – úgymond Kanyaró Ferenc, az unitárius eszmék történetének tudós kutatója – ami e hitvallásokban szentesítve és e kánonokban javasolva van, életbelép, akkor Magyarország oly véres barbárságba süllyed vissza, amely példátlan a protestáns művelődés történetében. Melius a protestantizmus előhajnalán, melyet a modern civilizáció beköszöntőjének szeretünk tartani, föleleveníteni törekszik azokat a barbár törvényeket, melyekkel Mózes akart egy rabszolgacsoportot az állatiság fertőjéből emberi nemzetté kiemelni. Még Kálvinon és Mózesen is túltesz a büntetések kegyetlenségében. Alig tud bűnt vagy vétséget találni, melyet ne öléssel vagy égetéssel kárhoztatna. Nem győzi a fejedelmet, törvényhatóságot és bíróságot eleget szidni azért, hogy a büntetéseknél a magyar törvények szerint járnak el és nem az Ótestamentom rendeletei szerint. Táborának mindenáron való megtartása, sőt az ellennézetűek teljes kiirtása: e kettős cél vezette az ő lépteit. S ez eltökélt cél felé jó volt neki minden út s legkevésbbé sem lehet azzal vádolni, hogy nagyon válogatott volna az eszközökben». (Unitáriusok Magyarországon. Kolozsvár. 1891.) – Ravasz László szerint Melius Péter tisztafejű, világoseszű ember; igazságait oly pontosan látja, akár a tenyerét; nagyindulatú, szenvedélyes lélek; mérhetetlenül fel tud háborodni, ha olyanokkal áll szemben, akik nem akarják megérteni a világ legtermészetesebb, legegyszerűbb igazságát: azt, amit ő hirdet. Teológiai gondolkodásának legterjedelmesebben kidolgozott része a krisztológia, igehirdetésének csaknem egészét a Krisztussal való foglalkozás köti le, az etikai síkban igen keveset mozog. «Az erkölcs természetes gyümölcse az igaz hitnek, tehát csak a fát kell gondozni és öntözni. Néha-néha kitör belőle a dorgálás vagy az erkölcsi oktatás, de például uralkodó bűnökről nem értesít a beszédje, ellenben minden uralkodó eretnekségnek megadja a torz képet. Annál többet foglalkozik a téves és gonosz tudomány hirdetőinek tagolásával. Epétől, gyűlölettől kavargó és haragtól cikázó lelke vad kitöréseivel támad a katolikusokra és unitáriusokra, kiknek gyalázásában meg nem lankad. Olvasva is halljuk az ő kallós beszédjének zuhanását, keserű, gúnyos, de néhol szinte kigyúló hangjának recsegését, amelynek súlya alatt lekókkad a hallgatóság feje, mint a gabonáé, ha zivatar vág végig a tájon. Homiletikai műformát alig lehet találni beszédeiben. Vette a bibliát s magyararázta végig. Megindulás, líra, ellágyulás, érzelmesség sehol, de sehol: ennek az embernek acélból volt a logikája és gránitból a szíve. Egy igehirdető, kinek nincsenek könnyei, csak villámai.» (A gyülekezeti igehirdetés elmélete. Pápa, 1915.)
MELIUS PÉTER (szül. 1536 körül Horhi, Somogy megye; megh. 1572. Debrecen), eredeti nevén Horhi Juhász Péter, dunántúli nemes családból származott. Tanulmányait a vittenbergai egyetemen fejezte be. Hazatérve, 1558-ban debreceni lelkész lett. Mint kitűnően képzett hittudós, mint bátor hitvitázó szónok és mint híveire hatni tudó lelkipásztor egyaránt lelkesedést ébresztett maga iránt. A magyar kálvinizmus nagyon sokat köszön munkásságának. Hitvitázó harcai közül legnagyobb hatásúak voltak az erdélyi unitáriusok vezérével, Dávid Ferenccel, folytatott küzdelmei.
Adatok Melius Péter életéhez:
1526 körül. – Melius Péter születésének ideje. Szülőhelye a somogymegyei Horhi község, ma Horhi-puszta. Innen nevezik Horhi Ihász Péternek. (Nyomtatásban megjelent munkáiban különbözőképen nyomtatta nevét: Melius Péter, Horhi Ihaz vagy Melius Péter, Juhász Péter de Horhi, Melius avagy Ihasz Péter somogyi fi de Horhi, Somogyi Péter mester, és még több más változatban.)
1556. – Melius Péter a vittenbergai egyetemen. (A magyar ifjak félév múlva szeniorukká választják.)
1558. – Enyingi Török János oltalma alatt megtelepedik Debrecenben. (Valószínűleg már ebben az évben megválasztják prédikátornak.)
1559. – Mint debreceni református lelkipásztor papi értekezletet hív össze Nagyváradra, egyezményt köt Dávid Ferenccel s az Erdélyhez tartozó területek protestáns magyarságát a helvét hitvalláshoz vonja. A marosvásárhelyi zsinat megerősíti a református álláspontot s az erdélyi és a szomszédos magyarországi magyar protestánsok az úrvacsorára nézve Kálvin János tanítását teszik magukévá. (Dávid Ferenc is elhagyja evangélikus vallását s Luther Márton erdélyi magyar híveit az ágostai hitvallásról a helvét hitvallásra téríti.)
1561. – Legyőzi Arany Tamást, az antitrinitárius papot, s ezzel megakadályozza, hogy a Szentháromság-tagadók Debrecent meghódítsák. (Arany Tamás, az unitarizmusnak vagy arianizmusnak ez a korai hirdetője, 1561 őszén lépett fel Debrecenben, a református gyülekezet előtt nyilvánosan vitára kelt Melius Péterrel s időbe került, míg meg tudták cáfolni hittudományi tételeit. Melius Péter arra kényszerítette ellenfelét, hogy eretnekségét nyilvánosan tagadja meg s tévelygéséért tartson bűnbánatot. A bűnbánó nyilatkozat megtétele és írásba foglalása Debrecen földesurának, Enyingi Török Jánosnak, debreceni kúriájában történt. A botrányt okozó prédikátort az eklézsia megkövetése után kivezették a városból.)
1562. – Megjelenik a magyar kálvinisták Debreceni Hitvallása. Melius Péter ekkor már püspöki tisztet visel. (Bátran küzd Verancsics Antal egri püspök ellenreformációja ellen s könyvet ír Arany Tamás tévelygéseiről.)
1564. – Fellépése a luteránusok ellen. Az erdélyi szász evangélikusok úrvacsoratanát könyvben cáfolja. Kálvinista hitfeleinek védelmére megjelenik Egerben is. Itt több előkelő urat térít át a református vallásra. (A várnak és környékének ura az egri püspök; itt tehát a reformátusok nehéz helyzetben vannak; az egervidéki nép ennek ellenére is túlnyomó nagy részben elfogadja a Debreceni Hitvallást.)
1566. – A debreceni zsinaton megkezdi védekezését és megindítja támadását Dávid Ferenc unitárius tanításai ellen. (Ebben az évben hagyja oda Dávid Ferenc az erdélyi református püspöki széket s János Zsigmond fejedelem védelme alatt az unitáriusok élére áll.)
1567. – A gyulafehérvári fejedelmi udvar előtt szembeszáll Dávid Ferenccel. (Ezzel megindul az élőszóval és írásban folytatott református-unitárius hitviták sora. Gyulafehérvárt kétszer, Debrecenben kétszer, Nagyváradon háromszor vitáznak nyilvánosan Melius Péter és Dávid Ferenc hívei.)
1568. – Újabb vitája Gyulafehérvárt Dávid Ferenccel. (Az unitárius erdélyi fejedelem nem neheztel debreceni alattvalóira, sőt nagy adományt ad Melius Péternek, hogy a debreceni nyomdát jobb karba helyezhesse. A tordai országgyűlés ebben az évben iktatja törvénybe a vallásszabadságot.)
1569. – János Zsigmond erdélyi fejedelem és udvarnépe jelenlétében Nagyváradon folytatja disputáit Dávid Ferenccel. (A fejedelem türelmes államfő, de most bosszankodik a debreceniek és nagyváradiak indulatos támadásai miatt. Melius Péternek megüzeni, hogy az ő birodalmában ne pápálkodjék, a papokat az igaz vallástól ne térítse el, a könyveket ne égesse, senkit a maga vallása mellé ne kötelezzen. «A mi birodalmunkban, miképen arról ország végzése is vagyon, mi azt akarjuk, hogy szabadság legyen. Továbbá tudjuk, hogy a hit Istennek ajándékja és a lelkiismeret semmire erőszakkal nem vitethetik».)
1571. – A nyirbátori református zsinaton újból állást foglal az unitáriusok ellen. (Ez évben hal meg Erdély unitárius fejedelme, János Zsigmond. Halála után az unitáriusok ellensége, a katolikus Báthory István jut Erdély trónjára.)
1672 december 15. – Melius Péter halála Debrecenben. A város nagy gyásszal temetteti el a ma már nyomtalanul eltűnt debreceni ősi temetőbe. Özvegyére és két leány ára halálukig gondot viseltek. (Emlékét kegyelettel őrzi mind a mai napig az egész tiszántúli református egyházkerület, különösen pedig Debrecen városa.)
Kiadások. – A Krisztus közbenjárásáról való prédikációk, melyeket Melius Péter a debreceni lelkipásztor írt. Debrecen, 1561. (Ajánlva «a magyarországi kereskedő és árus népeknek», a hitújítás lelkes terjesztőinek. «Mert a széjjel való járásban ti vettétek és hallottátok előbb egyebeknél és ti dícsértétek és beszéllettétek egyebeknek az Istennek kegyelméről való tudományt.» A könyvet Huszár Gál, a Kassáról Debrecenbe menekült prédikátor, nyomtatta. Hét prédikáció van benne.) – A Szent Pál apostol levelének, melyet a Colossabelieknek írt, prédikáció szerint való magyarázatja. Debrecen, 1561. (Ajánlva «a döbröcöni tanácsnak», a hitújítás védelmezőjének. «Döbröcönben írta pünkösd havának első napján, ennyi esztendőben: 1561, a ti szentegyházi szolgátok, Melios Péter».) – Katekizmus. Az egész keresztyéni tudománynak fundamentuma és summája a Szentírásból összeszedetett és megemendáltatott Calvinus János írása szerint a somogyi Melius Pétertől. Debrecen, 1562. (Németi Ferenc tokaji kapitánynak, a hitújítás pártfogójának, ajánlja «Somogyi Péter mester, a te nagyságod szolgája».) – Az Aran Tamás hamis és eretnek tévelygésinek és egyéb sok tévelygéseknek, melyek mostan az elfordult fejű emberek között eláradtanak, meghamisítási, a derék Szentírásból és a régi Szentírás-magyarázó doktoroknak írásukból a debreceni tanítók által. Debrecen, 1562. (Az Arany Tamás pappal tartott hitvita írásbafoglalása, a Szentháromságtagadó állítások cáfolata. Huszár Gál elűzött kassai pap és debreceni könyvnyomtató ajánlólevele szerint: «Ez kis könyvecskét Melios Péter a ti pispektek írta».) – Magyar prédikációk, kit postillának neveznek. Debrecen, 1563. (Mágócsi Gáspár tornamegyei főispánnak ajánlja «Döbröcömbe maj. 25. anno 1563. Melius avagy Ihász Péter somogyi fiú de Horhi».) – Válogatott prédikációk a próféták és apostolok írásából. Debrecen, 1563. (Mágócsi Gáspárné Massai Euláliának, a tornamegyei főispán nejének, ajánlja «Döbröcömbe karácsony hónak 16. nap, Melius vagy Ihász Péter de Horhi döbröcöni szegény káplán».) – A két Sámuel könyveinek és a két királyi könyveknek a zsidó nyelvnek igazságából igazán való fordítása magyar nyelvre. Várad, 1565. (Bibliafordítás héber szövegből.) – A szent Jób könyvének a zsidó nyelvből igazán való fordítása magyar nyelvre. Várad, 1565. (Bibliafordítás héber szövegből.) – A Debrecenbe összegyűlt keresztyén prédikátoroknak igaz és Szentírás szerint való vallásuk. Debrecen, 1567. (A katolikusok és unitáriusok tanításait cáfoló református hitvallást a magyarországi városok kereskedőnépének ajánlja, mint akik sokfelé járván, elnémíthatják az eretnekeket: «A magyarországi jámbor és keresztyén árus népnek, akik Debrecenben, Szombatban, Kassán és Váradon laknak». A hitvallás elsősorban a következő kérdéseket világítja meg: az egy Istenről, a Szentháromságról, Krisztus istenségéről, a Szentlélek istenségéről, a közbenjárókról, a bűn okairól, a lelkek túlvilági helyeiről, az Antikrisztuspápáról, az anyaszentegyházbeli éneklésről és egyéb rendtartásokról, a papokról, a szabadakaratról, Krisztus testéről és az Úrvacsoráról, a temetésről.) – A Szent Jánosnak tett jelenésnek igaz és írás szerint való magyarázása prédikációk szerint. Várad, 1568. (Hitvitázó és erkölcstanító prédikációk. A szerző a könyv előszavában felsorolja azokat a nemesurakat és nejeiket, akik legtöbbet tettek a magyar reformációért. Önmagát az isteni felség debreceni juhai méltatlan, nyomorult pásztorának nevezi.) – Igaz Szentírásból kiszedetett ének. Debrecen, 1570. (Vallásos tanítóköltemény. Mágócsi Gáspár tornamegyei főispánnak ajánlja: «A ti nagyságtok szegény árvája, a Jézus Krisztus szolgája, a Horhi Ihász vagy Melius Péter».) – Herbarium. A fáknak, füveknek nevükről, természetükről és hasznairól magyar nyelvre és e rendre hozta a doktorok könyveiből. Kolozsvár, 1578. (A szerző nemcsak alapos hittudós és kiváló nyelvtehetség volt – anyanyelvén kívül latinul, görögül, zsidóul, arabul, törökül és németül is tudott – hanem behatóan foglalkozott a botanikával és orvostudománnyal is. Füvészkönyvét elsősorban a beteg emberek hasznára írta. Nem eredeti mű.) – Cím szerint még több elveszett magyarnyelvű vallásos munkájáról tudunk, azonkívül latin nyelven írt hittudományi munkái is maradtak. Irói fellépésének kezdetét és halálának évét mindössze tizenegy esztendő választja el: e meglehetősen rövid idő alatt nagyon sokat dolgozott.
Irodalom. – Balogh Ferenc: Melius Péter hatása. Debrecen, 1866. – Szücs István: Szabad kir. Debrecen város történelme. Három kötet. Debrecen, 1871. – Balogh Ferenc: A magyar protestáns egyháztörténelem részletei a reformáció korától a jelenig. Debrecen, 1872. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Révész Imre: Melius Péter emlékezete. Debrecen, 1873. – Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Budapest, 1879. – Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. I. köt. Budapest, 1879. – Kiss Áron: A XVI. században tartott magyar református zsinatok végzései. Budapest, 1881. – Zoványi Jenő: Tanulmányok a magyar protestáns egyház és irodalom történetéből. Sárospatak, 1887. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Kanyaró Ferenc: Unitáriusok Magyarországon. Kolozsvár, 1891. – Zoványi Jenő: Teológiai ismeretek tára. Három kötet. Mezőtúr, 1894–1901. – Kanyaró Ferenc: Protestáns vitairatok Melius idejéből. Magyar Könyvszemle. 1896. évf. – Pokoly József: Az unitarizmus Magyarországon. Protestáns Szemle. 1898. évf. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Novák Béla: Melius Péter élete és munkái. Budapest, 1899. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. VIII. köt. Budapest, 1902. – Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Öt kötet. Budapest, 1904–1905. – Czakó Gyula: Melius Juhász Péter élete. Debrecen, 1904. – Kanyaró Ferenc: Melius ismeretlen és elveszett műveiről. Magyar Könyvszemle. 1906. évf. – Kiss Ernő: Dávid Ferenc. Kolozsvár, 1910. – Zoványi Jenő: Kisebb dolgozatok a magyar protestantizmus történetének köréből. Sárospatak, 1910. – Szilády Áron és Dézsi Lajos: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926. – Borbély István: Melius Juhász Péter. Irodalomtörténet. 1913. évf. – Pap Károly: Melius Péter arcképe. U. o. 1913. évf. – Trócsányi Zoltán: Egy XVI. századbeli nyomtatványtöredék. Akadémiai Értesítő. 1914. évf. – Zoványi Jenő: Még egy adat Melius Péter irodalmi munkásságához. Magyar Könyvszemle. 1914. évf. – Ravasz László: A gyülekezeti igehirdetés elmélete. Pápa, 1915. – Zoványi Jenő: Adatok a magyar protestantizmus multjából. Protestáns Szemle. 1917. évf. – U. az: A reformáció Magyarországon 1565-ig. Budapest, 1921. – Tóth János: Melius négy ismeretlen munkája. Irodalomtörténeti Közlemények. 1926. évf. – Enyedy Andor: Magyar református kátéirodalom. Teológiai Szemle. 1928. évf. – Gulyás Pál: A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és XVI. században. Budapest, 1929. – U. az: Melius Péter Herbariumának címképéről. Magyar Könyvszemle. 1929. évf. – Lukcsics Pál: Melius Juhász Péter a nagyváradi hitvitáról és Debrecen feldúlásáról. Irodalomtörténeti Közlemények. 1929. évf.
