AZ EVANGÉLIKUS HITVITÁZÁS.
AZ EVANGÉLIKUS HITVITÁZÁS.
A REFORMÁCIÓ az 1530-as évektől kezdve ellenséges táborokra osztotta a magyarságot. A katolicizmus és a protestantizmus között megkezdődött a küzdelem. A hitújítók elsősorban a szónoklat hatalmával, de emellett az írás erejével is igyekeztek visszaszorítani a katolikus papságot.
A katolikus vallás ellen az irodalomban először OZORAI IMRE evangélikus prédikátor lépett fel. De Christo et eius ecclesia című könyvét 1535-ben nyomatta ki Krakkóban; megtámadta benne a Szűz Márián csüggő, szenteket tisztelő, pápának hódoló katolikusokat. A böjtölést, misézést, szerzetességet erősen kárhoztatta. Luther Márton szellemében alapos hittudományi készültséggel írt; stílusa egyszerű volt, elég könnyen folyó, szentírási idézetekkel megtüzdelt.
Ozorai Imre szerint Krisztusnak az Antikrisztus a legnagyobb ellensége, Antikrisztusok pedig mindazok, akik Krisztus igaz tanításaival szembeszállnak. Az antikrisztusi hit tévelygéseit a római pápa követői védelmezik; a krisztusi hit tanításait a Szentírás hívei magyarázzák. Ozorai Imre nem foglalta össze rendszeresen az evangélikus hitújítás tanításait, csak a római katolikusok és Luther Márton kereszténységének eltérő pontjait világította meg. Hittudományi fejtegetései mellett kifejezést adott az elnyomott szegény néppel való együttérzésének is. Erősen ostorozta a jobbágyok kizsákmánylóit, bátran védte a parasztságot. A földi javak után vágyódó papokat szigorúan korholta. Az egyházi ember ne a kényelmes megélhetésért szaladozzék, ne a munka nélkül való eltartásért buzogjon, ne a szentségekkel kereskedjék, hanem vesse meg a kufár szellemet, hirdesse az igét, tanítsa az igazságot. Legyen a pap tudományos képzettségű, haladjon az erkölcs útján, győzze meg híveit a becsületes élet szükségességéről. Küzdjön minden igaz ember elszánt lélekkel az Antikrisztus dogmái ellen. «Kérjük az Úristent, hogy az ő szent Fiáért törje az Antikrisztust.»
DÉVAI BIRÓ MÁTYÁS is a legelső evangélikus igehirdetők közé tartozott. Híres szónok volt, de hitvitázó iratai közül csak egy kis könyvecskéje maradt fenn: A tizparancsolatnak magyarázatja. Ezt a rövid hittanát néhány évvel Ozorai Imre munkájának megjelenése után nyomatta ki Krakkóban. A káté lapjain Luther Márton nyomán sorra megemlékezett az akkori embereket legjobban foglalkoztató vallási kérdésekről. Isten akarata a Szentírás szerint az, hogy ha megteremtett minket az ő igéjével, üdvözíteni is akar minket Jézus Krisztus által. Ismerjük meg azért Istenünket: «Ha teremthetett, higyjed, üdvözíthet is». Isten azt kívánja tőlünk, hogy teljesítsük parancsolatait; Isten irgalmából bejuthatunk a kiválasztottak sorába s elérhetjük az üdvösség országát. Nem az angyalok, szentek, búcsúk üdvözítenek bennünket, nem cselekedeteink kényszerítik ki az üdvözülést, hanem egyedül Jézus Krisztus vére, halála, érdeme vált meg bennünket az elkárhozástól. Amint a fazekas ugyanabból a sárból edényt csinál a tisztességre vagy a gyalázatra, akként boldogít egyeseket és kárhoztat másokat az Úr, a maga tetszése és akarata szerint. «A mi szívünknek bizodalma semminemű cselekedetben vagy érdemben nem lehet, hanem csak a Krisztus Jézusban. Ne félj semmit, ha cselekedeted nem üdvözíthet: üdvözíthet a Krisztus érdeme. Ezt mondja Szent Pál apostol Titusnak, írván: Nem az igazságnak cselekedetiből, kiket mi tettünk, de az ő irgalmassága szerint üdvözített minket; mert ha mi cselekedetünkből üdvözülhettünk volna, mi szükség volt volna Krisztusnak emberré lenni és miérettünk meghalni?» – Míg kátéjában a felnőtteket oktatta, ábécés-könyvében, az Orthographia Ungaricában (1549) a gyermekekhez fordult. Ebben is közölte a vallás legfőbb parancsolatait s Luther Márton kis katekizmusából lefordított néhány imádságot. – Maradt egy templomi éneke is: Az igaz hit által való üdvözülésnek módjáról.
OZORAI IMRE igehirdetését, különösen pedig Dévai Biró Mátyás reformátori munkásságát a régiek nagyon megbecsülték. Bod Péter ezt írja Ozorai Imréről: «Az elsőbb rendbéliek közül volt, akik Melánkton Filephez, Lutherhez, Velkurióhoz mentenek tanulni Magyarországról Vitébergába: volt ez ott 1530-dik eszt.; volt osztán tanító Békésben; az holott a Ladányi, Massai nagy familiáknak tündököltette az Évangyéliom világát». Dévai Biró Mátyásról: «Legelső volt ez a Dévai Máttyás, aki a reformációnak hajnalán az Isten beszédének lámpását egész Magyarországban elhordozta, a tudatlanság homályában ülő embereknek a világosságot megmutatta, az Isten beszéde életet adó kenyerének édességét megkóstoltatta s ízelítette. Tanított ez Budán, Pápán, Sárváron, a Balaton mellett, Rába mellett, Kassán, a Tisza körül, a Szilágyságban; sokakat a tudatlanságnak s babonának homályából kivett és utat mutatott a tudományokra. Mind Ferdinándnak s mind János királynak fogságába ejtették gonoszakarói, de tudománya megvizsgáltatván és jónak találtatván, elbocsáttatott. Az urak előtt nagy kedvessége volt. Drágfi Gáspár nagy úr, se király, se püspökök haragjokkal nem gondolván, egy ideig Erdődön maga mellett tartotta. Hol és mikor halt meg: bizonytalan.» (Magyar Athenas. 1766.)
OZORAI IMRE a tolnamegyei Ozora községben született, a krakkói és vittenbergai egyetemen tanult, hazajövet a tiszántúli részeken terjesztette az evangéliumi tudományt. A békési tájaknak ő volt az első evangélikus lelkipásztora. A Krisztusról és Antikrisztusról szóló könyvén kívül nem jutott korunkra más munkája. – De Christo et eius ecclesia, item de Antichristo eiusque ecclesia. Krakkó, 1535. (A latin című, de magyar szövegű mű négy példányban maradt fenn, mind a négy példány csonka; címlapja egyiknek sincs, a könyvcímet csak a szövegből lehet megállapítani.) – Második kiadása 1546-ban jelent meg Krakkóban. (Két, címlapnélküli csonka példánya jutott korunkra. Hogy a szerző életben volt-e még ekkor vagy másvalaki nyomatta ki újból munkáját, bizonytalan.)
DÉVAI BIRÓ MÁTYÁS, «a magyar Luther», az erdélyi Déva községből származott, a mohácsi csata idején szerzetes volt, de 1530. évi vittenbergai egyetemi éve eltántorította a katolikus vallástól. A következő évben már a reformátorok lelkes tüzével prédikált a kassai magyarok között. (Németül nem tudott, még csak nem is értett; ezért a város német része nem hallgathatta igehirdetését.) Az egri püspök elfogatta, ellenségei Bécsig hurcolták. Bécsi börtönéből csak nehezen tudott magyar földre menekülni 1532-ben. I. Ferdinánd király hatalma alól most már János király országrészébe vándorolt, Budán folytatta reformátori működését, de itt is fogságba vetették. Kiszabadulása után az ország különböző vidékein prédikált, időnkint a külföldön kényszerült magát megvonni. 1535-ben Nádasdy Tamás sárvári udvarában, 1536-ban Nürnbergben, 1537-ben Vittenbergában tartózkodott. Mikor hazafelé indult, Melanchton Fülöp levelet írt Nádasdy Tamásnak s ebben a «kitűnő tudománnyal, bölcseséggel ékes férfiút» az előkelő magyar úr figyelmébe ajánlotta. Egy ideig Nádasdy Tamás környezetében élt, 1539-ben Perényi Péter udvari papja volt. Innen azért ment el, mert pártfogójával nem tudott megegyezni az átlényegülés kérdésében: Perényi Péter az úrvacsora kérdésében Luther Márton tanításához ragaszkodott, Dévai Biró Mátyás pedig már ekkor a helvét reformátorok felfogását fogadta el. Másfél évig az abaújmegyei szikszói iskolában tanított, innen az egri püspök 1541 végén elűzte. Vittenbergába menekült Luther Mártonhoz és Melanchton Fülöphöz, majd Baselbe ment a svájci reformátusokhoz. 1543-ban a miskolci protestánsok prédikátori tisztét viselte, a katolikusok azonban még ebben az évben távozásra kényszerítették. Az eperjesvidéki evangélikus papokkal is súrlódása támadt, ezeknek levelére Luther Márton 1544-ben csodálkozását és fájdalmát fejezte ki, hogy Dévai Biró Mátyás immár a helvét hitvallás felé hajlik, holott Vittenbergában jó evangélikus hírében állott. A hírneves igehirdetőt több magyar nemes erősen védelmezte, ezért I. Ferdinánd király az egyik magyar urat, Drágffy Gáspárt, 1544-ben ismételten felszólította, hogy őt és a hozzá hasonló eretnekeket ne tűrje meg birtokain. Ebből is látható, hogy a XVI. század derekán még elég szorongatott helyzetben volt a protestantizmus a Habsburg-ház alá tartozó országrészekben. Nem sokkal azután, 1545 táján, meghalt a sokat üldözött reformátor. Elhunyta idején debreceni református pap volt. – A tízparancsolatnak magyarázatja. Krakkó, év nélkül. (A legfőbb protestáns vallásos tanítások rövid összefoglalása. A kis hittanban az úrvacsora kérdése körül már megvan az átmenet Luther Márton felfogásától a kálvinizmus dogmatikájához.) – Orthographia Ungarica, azaz igaz írás módjáról való tudomány. Krakkó, 1549. (Az óklasszikai időmértékes verselés alkalmazására ebben az ábécés-könyvben némi próbálkozás található magyar nyelven. A lelkes hitújító négysoros emlékeztető verset írt disztichonokban a tanulók okulására.) – Kazinczy Ferenc: Magyar régiségek és ritkaságok. Pest, 1808. (Dévai Biró Mátyás ábécés-könyvének új kiadása.) – Toldy Ferenc: Corpus grammaticorum linguae Hungaricae veterum. Pest, 1866. (Dévai Biró Mátyás ábécés-könyvének új kiadása.) – Szilády Áron: Régi magyar költők tára. II. köt. Budapest, 1880. (Dévai Biró Mátyás egyetlen fennmaradt vallásos énekének szövege.) – U. az: A tízparancsolatnak magyarázatja. Budapest, 1897. (Az egyetlen fennmaradt példány új lenyomata.) – Melich János: Az Orthographia Ungarica és a magyar helyesírás. Magyar Könyvszemle. 1908. évf. (Az egyetlen fennmaradt példány új lenyomata.
Irodalom. – Kazinczy Ferenc, Toldy Ferenc, Szilády Áron és Melich János imént említett magyarázatos szövegkiadásain kívül Mátray Gábor: Ozorai Imrének Krisztus- és Antikrisztusról szóló munkája. Magyar Akadémiai Értesítő. 1852. évf. – Révész Imre: Dévai Biró Mátyás első magyar reformátor életrajza s irodalmi művei. Pest, 1863. – Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. I. köt. Budapest, 1879. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. II. köt. Budapest, 1893. X. köt. Budapest, 1905. – Tüdős István: Dévai Biró Mátyás. Protestáns Szemle. 1893. évf. – Rupp Kornél: Ozorai Szentírás-fordításai. Irodalomtörténeti Közlemények, 1896. évf. – Karácsonyi János: Békés vármegye története. Három kötet. Gyula, 1896. – Kanyaró Ferenc: Az első magyar distichon. Erdélyi Múzeum. 1899. évf. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Révész Kálmán: Dévai Biró Mátyás kétrendbeli fogsága. Protestáns Szemle. 1905. évf. – Thury Etele: A dunántúli református egyházkerület története. I. köt. Pápa, 1908. – Révész Imre: Dévai Biró Mátyás tanításai. Kolozsvár, 1915. – Thury Etele: Dévai Biró Mátyás haláláról. Protestáns Szemle. 1917. évf. – Payr Sándor: Dévai Biró Mátyás Luther Márton házában. U. o. 1917. évf. – Zoványi Jenő: A reformáció Magyarországon 1565-ig. Budapest, 1921. – Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története. I. köt. Sopron, 1924. – Hajnóczy Iván: Gálszécsi István hittani műve és Dévai Mátyás Tízparancsolata. Magyar Könyvszemle. 1925. évf. – Révész Imre: Krisztus és Antikrisztus. Ozorai Imre és műve. Teológiai Szemle. 1928. évf. – Enyedy Andor: Magyar református kátéirodalom. U. o. 1928. évf. – Gulyás Pál: Az Orthographia Ungarica 1549 előtti kiadásairól. Magyar Nyelv. 1928. évf. – U. az: A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és XVI. században. Budapest, 1929.
