KRÓNIKÁSOK, ÖNÉLETÍRÓK, LEVÉLÍRÓK.
KRÓNIKÁSOK, ÖNÉLETÍRÓK, LEVÉLÍRÓK.
A PROTESTÁNS kor magyarnyelvű tudományos irodalmának maradványai közül a történetírás körébe tartozó munkák érdemelnek különösebb figyelmet. Stílusfejlesztő hatás tekintetében ezek állnak legközelebb a vallásos munkák csoportjához.
A nyomtatásban megjelent történeti munkák sorát egy világkrónika nyitotta meg, BENCZÉDI SZÉKELY ISTVÁN gönci református pap könyve: Krónika e világnak jeles dolgairól. (1559.) Székely István hatezer évet ölelt fel krónikájában s az első emberpár teremtésétől kezdve az 1557. évig vezette le a világ históriáját. Évszámról-évszámra ment, latin forrásait szárazon kivonatolta. A katolicizmus ellen ádáz harcot folytatott.
HELTAI GÁSPÁR kolozsvári unitárius pap Krónika a magyaroknak dolgairól (1575) című munkájában megírta Magyarország történetét a legrégibb időktől a mohácsi csatáig. Legfőbb forrása a Bonfinius-féle história volt, ennek anyagát dolgozta át magyarra. Nem puszta fordítást adott, hanem ügyes írói készségre való kivonatos átdolgozást. Mivel forrásánál körülbelül három évtizeddel ment tovább, a hiányzó emberöltőre nézve Brodarics István és Zsámboki János munkáiból merített. Felekezeti álláspontja nem olyan kirívó, mint Székely Istváné, de protestáns érzelmeit ő sem tagadta meg s alkalomadtán ütött egyet-egyet a katolikusokon.
A kéziratban maradt kortörténeti följegyzések, emlékiratok és naplók közül kiemelhető MINDSZENTI GÁBOR hangulatos naplója János király utolsó napjairól. (1540.) Mindszenti Gábor prózája egyszerű, mesterkéletlen, kedvesen folyó. Mély részvéttel írja le ura halálát. A király betegen megy le Budáról Erdélybe, lecsillapítja a lázongó vidékeket, azután bevonul Gyulafehérvárra: «de jaj, hogy vala megváltoztatva szegény urunk képe!» Tanácsolják neki, menjen Szászsebesre, ott nem olyan egészségtelen a levegő. Át is mennek a másik városba. «De ott mind gyengébb-gyengébb lett jámbor urunk; búsulának ezen erősen az urak; sokat is tanácsolkodtak vala maguk arról, hogy mit tegyenek, ha a véletlen halál meglátogatná jámbor urunkat. Valának pedig a főurak közül ezek ott. Verbőczy István uram, Török Bálint uram, Petrovics Péter uram, Eszék János uram, Verantius uram és György fráter barát uram.» Közben megjön a hír Budáról, hogy Izabella királynénak fia született. János király felvidul, örül a nép is, azután megkezdődik a nagybeteg lassú haldoklása. «Harmadnap reggel hivatá magához urunk az urakat; inti vala őket az egyességre; ajánlja vala nekik hazáját, feleségét, gyermekét; fő bizodalmát pedig György barát uramban vetvén, reá bízá gyermeke dolgát. Másnap szentmiseáldozatját kívánván urunk, felállíttaték szobájában a szent oltár és midőn már György barát készen várná a gyertyáknak meggyujtását – mert ő mondja vala a szentmisét – hosszasan nem akartak azok meggyúlni. Ennek utána aludni kívánt urunk, de nem alhatott. Nem szólott szinte többet haláláig és nyolc kínos napok után, július 21-ik napján, meghala urunk szép csendesen. Ez lőn vége jámbor magyar királyunknak, kit minden népek siratnak.»
A többi kortörténeti kézirat értékes anyagot őrzött meg a históriai anyaggyüjtés számára, szövegeikből a nyelvtudósok is nem csekély tanulságot meríthetnek, de stílus tekintetében egy sincsen közöttük tanulmányra érdemes. Még kevésbbé tűnik ki a hajlékonyabb előadásra való törekvés a többi tudományág szórványosan fennmaradt termékeiből: abból a néhány ismeretterjesztő munkából, mely a mostoha viszonyok ellenére is megjelent.
Kortörténeti följegyzések szerzői: Bánffy Gergely erdélyi nemesúr; Bornemisza Tamás budai polgár; Borsos Sebestyén marosvásárhelyi polgár; Gyulafi Lestár, a Báthoryak fejedelmi házának diplomatája; Homonnai Drugeth Bálint országbíró; Illésházy István nádor; Zay Ferenc felsőmagyarországi főkapitány. Ezek a darabos magyarsággal író krónikások több-kevesebb szubjektivitással beszélik el koruk néhány emlékezetesebb eseményét; céljuk nem az írói hírnév; nem is gondolnak arra, hogy kézirataikat kinyomtassák. Valami nemesebb ösztön hajtja őket, hogy megfigyeléseiket nyersen papirosra vessék; a történetíró és a nyelvtudós hasznát is veszi anyagközlésüknek, de az irodalomtörténet megelégedhetik nevük följegyzésével.
Megjelenik az önéletrajzi forma is. MARTONFALVAY IMRE deák, a Török-család gazdatisztje, elmondja a családhoz intézett memorandumában, mennyit fáradozott Török Bálint és özvegye érdekében, hogyan gyarapította ura és leszármazottai vagyonát, hányszor kockáztatta még életét is tiszttartóságában. S mindezekért mi volt a köszönet? Bár ifjúkorától késő öregkoráig dolgozott, a Török-család végül is nem akart tudni megjutalmazásáról. – GÁLFI JÁNOS erdélyi nemesúr rabságában kezdett önéletrajzának megírásába. Mindig híven szolgálta a Báthoryakat, mégis a huszti börtönbe került s Báthory Zsigmond embertelenül lefejeztette, hiába esedezett hozzá irgalomért az ártatlan nemesúr egyik utolsó levelében: «Kegyelmes uram, én megnyomorodott keserves rabszolga, arcul a földre borulván, szomorú és alázatos ábrázattal sírván könyörgök nagyságodnak, mint természet szerint való kegyelmes uramnak, fejedelmemnek: emlékezzék kicsinységétől fogván való szolgálatomról és boldog emlékezetű kegyelmes uramnak – szerelmes atyjának-való szolgálatomról és mindenek felette az Istennek igazságáról, ki nagyságodat vitte és rendelte fejedelmi méltóságának székibe; szánjon meg nagyságod és könyörüljön nyomorú vénségemen, ne legyen az én véremnek kiontása nagyságod hatalma alatt».
A római történetírói stílus követésére BARANYAI DECSI JÁNOS marosvásárhelyi református kollégiumi igazgató adott mintát Sallustius-fordításával. Ez a könyv nyitja meg az ókori prózaírók magyar fordításainak sorozatát. Klasszikus költőket már a XVI. század folyamán is elég buzgósággal dolgoztak át magyar versekben az ókori görög-latin költészetet kedvelő epikusok, de a prózai fordítás munkája nehezen indult meg. Decsi János a maga úttörő próbálkozásában érdemes stilisztának bizonyult. Helyes stílusérzékkel fordította mind a Catilinát, mind a Jugurthát: A Caius Crispus Sallustiusnak két históriája. Első: Lucius Catilinának a római birodalom ellen való országárulásáról. Második: A numidiai Jugurtha királynak a rómaiak ellen viselt hadáról. Szeben, 1596. (Könyvében inti az előkelő magyar urakat, hogy szabad idejükben foglalkozzanak az irodalommal s ne fecséreljék el életüket mulatozással, vadászással és más effélével. Lám az ókori nagyemberek tudták, hogy nem árt a penna a kopjának, nem ellensége a könyv a paizsnak. A mi főembereink is jó dolgot cselekednének, ha Caesar, Livius, Tacitus és mások írásait magyarra fordítanák vagy pedig a mi időnkben történő dolgokat feljegyeznék.)
A történetírásnál jobban érdekelte a földbirtokos-nemességet a jog. Magyarországon ebben az időben még sehol sem tanítottak jogtudományt, de a gyakorlati életben mégis nagy szükség volt arra, hogy a pereskedők jártasságot szerezzenek a törvénykezés rendtartásában. Mivel latinul inkább csak a papság és az előkelőbb urak egy része tudott, a csak magyarul értő nemesurak VERES BALÁZS könyvét forgatták: Magyar Decretum, kit Veres Balázs a deákból, tudniillik a Verbőczi István Decretumából, melyet Tripartitumnak neveznek, magyarra fordított. Debrecen, 1565. (A biharmegyei nemesúr II. János magyar királynak ajánlotta Verbőczi-fordítását. Ezt a magyar Verbőczit hat esztendő mulva Heltai Gáspár sokak kérésére újból kinyomatta: Kolozsvár, 1571. Több kiadása jelent meg a XVII. században is.)
A prózai stílus vizsgálata szempontjából figyelemre tarthat számot az egykorúak magyar levelezése. Ez az elég változatos tartalmú kéziratos hagyaték esztétikai értelemben levélirodalomnak nem nevezhető, csak hasznos adalék-sorozatul szolgál a nyelvjelenségek, stílusfordulatok és művelődéstörténeti vonatkozások kutatásához. A humanistáknak ugyanebből az időből való latinnyelvű episztolái igazi irodalmi levelek, míg a magyarnyelvű maradványok inkább csak a XVI. századi társalgás hangjának írásban megőrzött emlékei. A levélírók közül különösen NÁDASDY TAMÁS nádor emelkedik ki vonzó egyéniségével és közvetlen stílusával.
Krónikások, önéletírók, levélírók:
BENCZÉDI SZÉKELY ISTVÁN a Székelyföldön született, ferencrendi szerzetes volt, 1529-ben a krakkói egyetemen tanult, hazatérve az evangélikus hitújítókhoz csatlakozott, később reformátussá lett. Kezdetben mint tanító, utóbb mint lelkipásztor szolgálta a reformáció ügyét. Abaúj megyében élt, eleinte Szikszón, később Göncön, de megfordult más helyeken is. – Zsoltárkönyv. Krakkó, 1548. (Az ószövetségi psalmusok fordítása prózában.) – Krónika e világnak jeles dolgairól. Krakkó, 1559. (Kedves hőse Mátyás király: «Minden erkölcsébe igen ékes vala és beszédében nyájas és tréfás, kinek az ő jámbor voltát emberi nyelv meg nem mondhatja, sem eleget nem szólhat felőle. Ez járásába gyors vala, beszédébe késedelmetlen és tekintetében kemény, annyira, hogy valamelyfelé eltekintett, ottan megrettentek előtte».) – Kivonatosan újból kiadta krónikáját Toldy Ferenc: XVI. századbeli magyar történetírók. I. köt. Pest, 1854. (Ujabb Nemzeti Könyvtár.)
HELTAI GÁSPÁR kolozsvári unitárius pap. Életéről és munkáiról a prózai elbeszélők között. – Krónika a magyaroknak dolgairól. Kolozsvár, 1575. (Mátyás király uralkodását különös figyelemmel tárgyalja.) – Toldy Ferenc szövegkiadása: XVI. századbeli magyar történetírók. I. köt. Pest, 1854. (Ujabb Nemzeti Könyvtár.)
MINDSZENTI GÁBOR, a Zápolyai-ház belső embere. János királyt 1547-ben Budáról Erdélybe kísérte s ott volt ura halálos ágyánál. – Kéziratban maradt emlékiratait gróf Kemény József és Nagyajtai Kovács István adták ki: Mindszenti Gábor naplója I. János király élete végszakaszáról 1540. Kolozsvár, 1837. (Erdélyország Történeti Tára.) – Balló István szövegkiadása: Mindszenti Gábor naplója. Budapest, 1900. (Magyar Könyvtár.)
NÁDASDY TAMÁS (1498–1562) dúsgazdag főrangú család igen művelt sarja volt. Tanulmányait olasz egyetemeken fejezte be, II. Lajos király udvarában több fontos diplomáciai megbízást nyert, a mohácsi csata után János király is, I. Ferdinánd is igyekeztek pártjuknak megnyerni. Buda várát 1530-ban vitézül védte a Habsburg-ház csapatai ellen, de néhány évvel utóbb I. Ferdinánd hívei közé állt. Minta király titkos tanácsosa és hadvezére sokat fáradt az ország ügyeinek intézésében és kitartóan harcolt a törökök ellen. Főispáni tisztsége mellett horvát bán, országbíró, az országgyűlés elnöke, végül Magyarország nádora lett. A hitújítást, iskolázást, könyvnyomtatást és tudományokat bőkezűen pártolta. Melanchton Fülöp egy hozzá intézett levelében melegen dícsérte jószándékait, Dévai Biró Mátyás az ő védőszárnyai alá menekült szorongattatásának egyik korszakában, Sylvester János az általa felállított könyvsajtón nyomatta ki munkáit. – Leveleinek egy részét Károlyi Árpád és Szalay József adták ki: Nádasdy Tamás nádor családi levelezése. Budapest, 1882. (Nejével folytatott levelezése a főrangúak akkori családi életének tükörképe. A főispán 37 éves, neje 14 éves volt esküvőjűk idején, 1535-ben. A politikai és hadi ügyek miatt gyakran voltak egymástól távol, levelezésük a szerető szívek derűs üzenetváltása.)
Irodalom. – Szilágyi Sándor: Erdély irodalomtörténete. Budapesti Szemle. 1858. évf. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Flegler Sándor: A magyar történetírás története. Ford. ifj. Szinnyei József. Budapest, 1877. – Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. I. köt. Budapest, 1879. – Helmár Ágost: Heltai Gáspár magyar krónikája. Figyelő. 1877. évf. – Zsilinszky Mihály: A magyar nemzeti történetírás kezdete. Századok. 1878. évf. – U. az: Heltai történeti művei. Budapesti Szemle. 1883. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Marczali Henrik, Angyal Dávid és Mika Sándor: A magyar történet kútfőinek kézikönyve. Budapest, 1901. – Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története. I. köt. Sopron, 1924. – Gulyás József: Levélíró magyarok. A szerző Forgácsok című füzetében. Sárospatak, 1926. – Máté Károly: A magyar önéletírás kezdetei. Minerva, 1926. évf.
